Bár az iPhone-eladások csökkentek, a cég így is történelmi sikert ért el a világ egyik legjelentősebb okostelefonos piacán.

A globális korona megszerzésével párhuzamosan a világ legnagyobb okostelefon-piacán is kikönyökölte magának az első helyet az Apple. Az IDC előzetes adatai szerint ugyanis 2023-ban az iPhone lett Kínában a legnépszerűbb márka.

Az amerikai piackutató 271,3 millió darabosra becsli a tavalyi szállítási volument, ami 5 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől. Mindez összefügg azokkal a problémákkal, amelyekkel a távol-keleti nagyhatalomnak mostanában szembe kell néznie, mint például a lassú kilábalás a koronavírus okozta hullámvölgyből, illetve az általánosan negatív fogyasztói hangulat. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy ilyen alacsony szállítási mennyiségre az elmúlt tíz év alatt nem volt példa.

 

 

Az általánosan nagyon gyenge állapotokat ismerve már sokkal jobban mutat az Apple kínai szereplése, hiszen éves összevetésben csak 2 százalékkal kevesebbet szállítottak 2023-ban az iPhone-okból. Ezzel párhuzamosan az amerikai vállalat legfőbb helyi riválisai viszont betliztek, és a piaci átlag kétszer-háromszor súlyosabb mínuszokat voltak kénytelen elkönyvelni. A két tényező együtt pedig elégnek bizonyult egy történelmi mérföldkő eléréséhez, hiszen az Apple sosem szerepelt a lista élén, mint ahogy a most elért 17,3 százalékos részesedés is vállalati rekordnak számít.

Feltámadás nagyban és kicsiben

Az IDC az éves adatok mellett közölte az utolsó negyedéves eredményeket is. Utóbbiak szerint a kínai piac elkezdte a visszakapaszkodást. A kimutatott 73,6 millió darabos forgalom már 1,2 százaléknyi növekedésnek felel meg éves összevetésben. Ez egyben azt is jelenti, hogy vége a szegmens zsinórban 10 egymást követő negyedévben regisztrált recessziójának.

A záró periódus számainak leginkább egy régi-új szereplő örülhet. Az amerikai szankciók miatt az utóbbi években a telefonos szektorban látványosan visszazuhanó Huawei ugyanis bő 36 százalékkal tudta növelni forgalmát, és ezzel több mint két év kihagyás után újra az öt legjelentősebb szállító közé verekedte magát a hazai terepen.

Konzumer tech

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.