A két-három hónapon belül megjelenő digitális nemzeti fizetőeszköz állítólag összhangba hozza majd a felhasználók adatbiztonsági elvárásait és a hatóságok érdekeit.

A kínai jegybank által kibocsátott digitális nemzeti fizetőeszköz kibocsátásának hivatalos tervei már augusztus óta ismertek. Nemrég mi is összefoglaltuk, mi értelme lehet ilyen típusú eszközökkel kiegészíteni a meglévő pénzügyi struktúrát, és a kínaiak a nyílt rendszer elindításával hogyan kerülhetnek lépéselőnybe a globális elektronikus fizetési piacon. A tranzakcók egyszerű nyomon követhetőséget biztosító megoldásról szólva mindenhol kiemelik, hogy ebben az esetben a kínai állam ellenőrizné a felhasználást, ami egyfelől kiszámíthatóságot jelent, másfelől viszont biztonsági aggályokat is felvet.

Ahogy a Facebook egyre nagyobb ellenállást kiváltó Libra fizetési rendszerével szemben az az egyik legfontosabb szempont, hogy nem áll mögötte semmilyen végső hitelező, és ellenőrzésében csak piaci cégek vesznek részt, úgy a kínai digitális pénz Pekingnek biztosítana olyan szintű ellenőrzést a pénzügyi folyamatok fölött, amelyekkel a legtöbb központi bank sem rendelkezik. A Reuters keddi beszámolója éppen ezzel kapcsolatban idézi a kínai illetékeseket, akik szerint a tervezett eszköz nem a közösségi információk fölötti újabb ellenőrzési kísérlet, és igyekeznek egyensúlyban tartani az adatbiztonsági szempontokat és a hatóságok érdekeit.

A Digital Currency Electronic Payment (DCEP) néven hivatkozott keretrendszer tulajdonképpen ugyanúgy az elosztott főkönyvi rendszerek működésén alapuló valutát kezel majd, mint a blokklánc-technológiára épülő más kriptovaluták, monetáris hátterét tekintve azonban fontos különbség lesz például a hagyományos kínai fizetőeszközzel megegyező árfolyam. Ahogy korábban írtuk, a dolog lényege a harmadik felek és megkerülhetetlen belépési pontok kiiktatásával egy olyan nyílt és közműszerű megoldás ismételt felépítése, mint amilyen eredetileg a készpénzes fizetés volt.

Muszáj lesz komolyan venni nyílt fizetési rendszereket

A kínai jegybank digitális fizetőeszközök fejlesztéséért felelős intézetének vezetpje most egy szingapúri konferencián beszélt a fenti kérdésekről. Mu Csangcsun szerint világos, hogy a felhasználók ugyanazt az anonimitást akarják fenntartani, mint amit a bankjegyek vagy az aprópénz alkalmazása jelent, a kínai fizetési rendszer pedig igény szerint biztosítani is fogja ezt a számukra. Ez azonban csak a "kontrollált anonimitás" és a mérleg másik serpenyőjéban lévő szempontok arányosításával oldható meg, legyen szó a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni intézkedésekről, az online szerencsejátékról vagy általában bármilyen büntetendő tevékenységről.

A kínaiak ennek alapján az egyensúlyt már a kezdetektől biztosítani akarják, de teljes ellenőrzésre nem törekednek majd az információ fölött. A CNBC riportjában megszólaló elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a kínai digitális fizetőeszköz jelentősége a kormányzati szereplők felrázása lehet, akik sok esetben csak most fognak szembesülni vele, hogy ezúttal létező dologról van szó. A digitális valutákkal kapcsolatos kérdések és kihívások innentől kezdve valóságosak, ez pedig reményeik szerint viégszerte lendületet ad majd a vonatkozó döntéshozatali folyamatoknak – ide értve a nemzeti bankok és nemzeti valuták szerepének átértelmezését is.

Bár a DCEP rendszerről a kínai illetékesek már augusztusban azt nyilatkozták, hogy az gyakorlatilag elkészült, az éles bemutatkozást pedig a hírek szerint a november 11-i "szinglinapra" tervezték. Bár az akciós online vásárlói esemény ebben az évben is rekord forgalmat hozott a kínai e-kereskedőknél, az állami hátterű digitális pénz használatba vételére a Reuters szerint még legalább két-három hónapot kell várni. A kínai jegybank vezetője ugyan szeptemberben arról besélt, hogy egyáltalán nincs ütemtervük az eszköz bevezetésére, annak kiadása minden bizonnyal csak a szabályozók által meghatározott követelmények teljesítésén múlik.

Piaci hírek

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.