Ahogy az lenni szokott, a digitális kor beköszöntével külön divathullám lett a képernyő előtt töltött idő csökkentésére ajánlott módszerekből, vagy akár a digitális detoxikálásnak nevezett programokból, amelyek egy hagyományos diétához hasonlóan megszabadítanának a képernyőfüggőség okozta stressztől és más hatásoktól. Ennek egy szélsőséges formája a Szilícium-völgyből (honnan máshonnan) eredő dopaminböjt, ami nem csak a számítógépek, okostelefonok, közösségi oldalak és más elektronikus csatornák használatának takarékra állítását jelenti, de művelői hosszabb-rövidebb ideig még az evéstől vagy a társas érintkezéstől is tartózkodnak. Szerintük a jutalomérzésben vagy a függőségek kialakulásában is szerepet játszó dopamin vegyület termelődésének rendszeres visszafogásával az ember visszaszerezheti mindennapi hatékonyságát, a dolgok értékelésének képességét.

A diétákkal való párhuzam abban is megáll, hogy sokszor itt is értelmetlen túlzásokról vagy "üzletellenes üzletről" van szó, ettől azonban tény, hogy a felmérések szerint az emberek életkortól függetlenül egyre több időt töltenek a képernyők előtt. Ennek pedig nyilvánvaló, sokszor kutatásokkal is alátámasztott negatív hatásai vannak, a kontroll elveszése ezen a területen sem jelent jót. A közösségi csatornák túlhasználata például elősegíti a depresszió és a magányosság érzésének kialakulását, miközben a tudatosabb közösségimédia-felhasználás csökkenti a szorongást vagy a kimaradástól való félelem (FOMO) néven hivatkozott tüneteket.

Már azt is vizsgálják, hogy a napi többórás képernyőhasználat milyen módon befolyásolja a gyerekek kognitív fejlődését, bár ezeknek a dolog természetéből adódóan évtizedes kifutása van, így az idegrendszer feltételezett fizikai változásairól is csak később lesz értékelhető információnk. Sean Parker, a Facebook egykori társalapítója és elnöke már két évvel ezelőtt arról beszélt, hogy a közösségi háló tervezőinek kifejezett célja a felhasználók függővé tétele, és megfogalmazása szerint csak az Isten tudja, hogy a közösségi hálózat mit művel a gyerekeink agyával.

A technológiai iparág korábbi vagy jelenlegi hangadói közül amúgy is egyre többen figyelmeztetnek rá, hogy a digitális szolgáltatások egyrészt pszichológiai eszközökkel formálják a felhasználók tudatát, másrészt működésük direkt vagy indirekt módon már a társadalom szerkezetét kezdi aláásni. Nem véletlen, hogy sorban jelennek meg a hírek mindazokról a technológiai vezetőkről, akik saját gyerekeiket már keményen szabályozott környezetben nevelik: a néhai Steve Jobs vagy Bill Gates leginkább a technológiamentes közegben hittek/hisznek, de a hírek szerint az Alphabet vezérigazgatója, Sundar Pichai, vagy például a Snapchat élén álló CEO Evan Spiegel is szigorúan korlátozzák otthonukban a digitális eszközökhöz való hozzáférést.

Furcsa ötletek a leszokáshoz

Hogy az ehhez kapcsolódó jelenségek mennyire súlyosak, azt nem itt fogjuk eldönteni, mindenesetre a képernyőhasználat idejének csökkentése és általában tudatosabbá tétele egyre fontosabb témának számít. A legújabban pedig egy váratlan forrásból kaptak újabb muníciót az ilyen törekvések: ahogy az Android Police oldalán kiszúrták, a Google három mobil applikációt is kiadott a Digital Wellbeing Experiments nevű kezdeményezéséhez kapcsolódóan. A dolog annyiban persze nem meglepő, hogy a vállalat digitális jóléti programja már a múlt ősszel bemutatkozott, és mindjárt egy maroknyi ötletet osztott meg a felhasználókkal – ezek azonban inkább a technológiák jobb megértésére és átgondolt használatára fókuszáltak, vagy éppen digitális segítséget nyújtottak a divatos digitális méregtelenítéshez.

A legfrissebb három appot azonban kifejezetten a képernyőidő kordában tartására ajánlják. Az első, az Envelope (boríték) nevű alkalmazás pontosan az, aminek hangzik: segít elkészíteni egy pdf-formában kinyomtatható és összeállítható borítékot, amelybe aztán bele kell süllyeszteni a telefont, és le kell ragasztani a boríték száját. A dolog annyival érdekesebb, hogy a papíron megjelenik egy-két kiválasztott funkciógomb helye, és mivel az érintőképernyő ezen keresztül is működik, az elsőként kompatibilis Google Pixel 3a okostelefonból butatelefont vagy mondjuk sima fényképezőgépet lehet csinálni. Mindezt így kell elképzelni:
 

A második app, a Screen Stopwatch tulajdonképpen folyamatosan méri azt az időt, amelynek során a mobil eszközök képernyője feloldott állapotban van, így a felhasználók a nap végén tisztába jöhetnek vele, hogy mennyit lógtak aznap az okostelefonon. Nézzük is:
 

A harmadik alkalmazás, az Activity Bubbles nem egy digitális időmérő formájában, hanem más módon vizualizálja a telefonon töltött napi időt. A program minden egyes alkalommal, amikor a felhasználó feloldja a képernyőzárat, elhelyez a kijelzőn egy fehér buborékot; a buborékok egymáshoz viszonyított mérete pedig attól függ, hogy milyen hosszű volt a feloldást követő aktív időszak. Mindez beállítható háttérnek is, így az ember egyfolytában szembesül vele, hogy aznap milyen valószerűtlenül sokat piszmogott már a mobiljával. Itt pottyan egy újabb buborék a többi mellé:
 

Hogy a Google új ötletei mennyire bizonyulnak majd hatékonynak, az egyelőre nem világos, mint ahogy az is valószínű, hogy minden felhasználónak más-más típusú segítségre van szüksége, ha motivációt akar szerezni online tevékenységeinek visszaszorításához. Némelyik, különösen a boríték, inkább április elsejei tréfának tűnik; persze ha az ilyen appoknak tényleg van valami értelme, akkor az inkább a figyelem felkeltése lenne a telefonos függőség problémáira.