A Szilícium-völgyben karriert befutott szakemberek csoportja Center for Humane Technology néven indította el azt a kezdeményezést, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az okostelefonok és a közösségi média kártékony hatásaira. Bár ezeket a hatásokat eddig is tapasztalta mindenki, aki fogékony a témára, a mostani projekt jelentősége abban áll, hogy a technológiai szegmens bennfentes szakértői fogtak össze olyan céges gyakorlatok ellen, amelyeket annak idején ők maguk segítettek felépíteni.

A társaság tagjai között ott találjuk az Apple, a Google, a Facebook és más dotkom cégek korábbi alkalmazottait és befektetőit, akik esetenként kifejezetten magas pozícióban dolgoztak a szóban forgó márkák felépítésén. Erre jó példa a facebookos Like funkció kiagyalásáért felelős mérnök, a Google-nél, az Apple-nél és a Twitternél is megfordult kommunikációs vezető vagy Mark Zuckerberg évekkel ezelőtt leköszönt tanácsadója, akik másokkal együtt mind szerepet vállaltak az összefogásban.

Ez már nem olyasmi, amihez hozzászokhatunk

Álláspontja szerint a technológia túszul ejtette a társadalmat: verseny zajlik a figyelmünk pénzzé tételéért, ez pedig erodálja a mentális egészséget, a demokráciát, a közösségi kapcsolatokat és a gyerekek fejlődését is. Bár elismerik, hogy a Facebook, a Twitter, az Instagram vagy a Google nagyszerű termékeket fejlesztett, amelyekből az egész világ profitált, ma már egy zéró összegű játszma zajlik a felhasználók feltétel nélküli figyelméért, ebből lesz ugyanis a pénz.

A Snapchat a beszélgetésekből csíkokat (streak) csinál, ezzel pedig átalakítja, hogy a gyerekek miben mérik a barátságot. Az Instagramon minden tökéletesnek látszik, ami aláássa az önértékelést. A Facebook visszhangszobákba zárja az embereket, darabokra zúzva a közösségeket. A YouTube azonnal elkezdi játszani a következő videót, a felhasználó pedig annyival kevesebbet alszik. Az addikció sohasem mellékhatás, szándékosan úgy tervezik a termékeket, hogy addiktívak legyenek.

A kialakult rendszer a csoport szerint kiszolgáltatott a manipulációval szemben, hiszen ma már elképesztő precizitással lehet hamis információt adagolni a meghatározott csoportoknak, éppen akkor és éppen oda juttatva el az üzeneteket, ahol és amikor arra a legnagyobb a fogadókészség. (Erre még a legártalmatlanabb példák is olyan felismerésekről szólnak, hogy a depressziós tinédszerek hajlamosabbak sminkes cuccokat vásárolni.) Minderre a megszokott válasz, hogy az emberek idővel ehhez is adaptálódnak majd – a Center for Humane Technology álláspontja szerint azonban ezúttal olyasmiről van szó, amivel az emberiség eddig még sohasem találkozott.

Maguktól soha nem fognak megváltozni

A jelenlegi diszruptív hatások több okból is különböznek a rádió, a tévé vagy akár a számítógépek elterjedésétől. A mesterséges intelligenciát alkalmazó rendszerek tökéletesen meg tudják határozni, hogy aktuálisan mivel köthetik magukhoz és mivel vehetik rá az interakcióra a felhasználókat. A média ráadásul a reggeli ébredéstől az esti lefekvésig folyamatos hatással van az emberekre, és már át is alakította a társadalmi élet szabályait, nem beszélve a befolyásolás hatékonyságát egyre növelő, precíz, személyes adatprofilokról.

Az online tartalom robbanásszerű szaporodásával a nagy platformszolgáltatók egyre több folyamatot automatizálnak, ezek az algoritmusok pedig elképesztő nagyságrendben fejtik ki hatásukat a felhasználókra. Mivel a platformok üzemeltetői a látszólagos erőfeszítések ellenére nem képesek hatékonyan szűrni a hazugságkampányokat vagy akár csak a hamis felhasználói profilokat, az automatizált rendszerek igen alkalmasak óriási csoportok manipulációjára.

A Center for Humane Technology alapvetése szerint a helyzet magától nem fog megváltozni, miután a felhasználók figyelmének bármilyen csökkenése ellentétes a platformcégek üzleti modelljével: számukra óriási bevételkiesést jelentene, ha megakadályoznák a hazugságok mikrotargetált terjesztését vagy ha kirugdosnák csatornáikról a szoftverrobotokat. A csoport célja ezért a "human design", vagyis az emberközpontú dizájn népszerűsítése, ami új szabványok, szabályok és üzleti modellek kialakítását célozza a legsérülékenyebb emberi ösztönök meghatározásával és védelmével.

A szervezet ambiciózus elképzelése alapján mindehhez azokat a technológiai óriásokat is segítségül hívhatják, amelyek üzlete nem közvetlenül arra épül, hogy a felhasználókat 0-24 órában a képernyő elé szögezzék, mégis nagy befolyásuk van a felhasználói interfészek tervezésében. Emellett fontos a politikai döntéshozókra gyakorolt nyomás, akik a szabályozás oldaláról kényszeríthetik ki a szükséges változásokat. Elkerülhetetlen a felhasználók felvilágosítása, akik maguk is sokat tehetnek azért, hogy visszaszerezzék az elleőrzést digitális életük felett, de a kezdeményezés minél több technológiai szakembert is meg akar nyerni az ügynek, akik már ebben a szellemben fejlesztenék az újabb termékeket.

A projektnek némi súlyt ad, hogy ahhoz a Common Sense Media csoport is csatlakozott, amely 50 millió dollár értékű reklámidővel rendelkezik olyan partnereinél, mint a Comcast vagy a DirecTV. Emellett összesen 55 ezer amerikai állami iskolába vinnék el a 7 millió dollárból indított The Truth About Tech (kb. a technológia valódi arca) című kampányt, amely a ygrekek, a tanárok és a szülők figyelmét is felhívná a közösségi média túlhasználatából fakadó depresszióra és más veszélyekre.

Ezekre a kritikákra tényleg érdemes odafigyelni

A Center for Humane Technology vezetője, Tristan Harris, a Google egykori dizájnetikai munkatársa és termékmenedzsere a The New York Times beszámolójában úgy fogalmaz, hogy a csoport tagjai mind "belsősök" voltak, vagyis pontosan tudják, hogy a nagy platformszolgáltatók mit mérnek, hogyan kommunikálnak, és milyen mérnöki munkát végeznek. Harris szerint a világ két legnagyobb szuperszámítógépe a Google és a Facebook rendszere, amit éppen arra használnak, hogy az emberek agyát és a gyerekeket befolyásolják velük.

Az ilyen kijelentések nem előzmény nélküliek: ahogy mi is beszámoltunk róla, az idén már látványossá válhatnak a nagy technológiai multikat célzó szabályozási törekvések, legyen szó a vállalatok adózási szokásairól, a rendszerek transzparens működéséről, a személyes adatok védelméről vagy a versenykorlátozó gyakorlatokról. A davosi Világgazdasági Fórumon Soros György is a technológiai platformcégeket pécézte ki magának, amelyek az üzletember beszéde alapján már a méretüknél fogva is akadályozzák az innovációt, veszélyesek a közösségekre vagy akár a demokratikus intézmények integritására, és egyrészt nem fizetnek, másrészt semmilyen felelősséget sem vállalnak az általuk terjesztett tartalomért.

Egyre gyakoribb az is, hogy a dotkom birodalmak korábbi munkatársai, akár alapítói nyilatkozatokban bírálják azok működését. Decemberben például az futotta körbe a sajtót, hogy a Facebook egykori, felhasználószám-növekedésért felelős vezetője egy stanfordi előadásában már az intellektuális függetlenség feladásáról beszélt: szerinte az ember ma "annyit tehet, hogy nem használja azt a szart". Egy hónappal korábban a Facebook egykori társalapítója és elnöke, Sean Parker beszélt róla, hogy a közösségi háló tervezőinek kifejezett célja a felhasználók függővé tétele, és csak "az Isten tudja, mit művel a gyerekeink agyával".