Magyarország általában kiválóan szerepelt a globális ranglistákon, ha a vezetékes net sebességéről és áráról volt szó. A friss adatok szerint azonban kezdünk lecsúszni az előkelő helyekről.

A korábbi évekhez képest tapasztalt visszaesés ellenére azért itthon még mindig elég jó a helyzet az internetes infrastruktúra minőségével és árszintjével kapcsolatban. A brit Cable.co.uk immár harmadszor közölte globális felmérésének eredményeit a témában.

Gyorsabb és olcsóbb

Az egyre nagyobb felhasználói bázisnak és a technológiai fejlődésnek köszönhetően nagyon nem kell csodálkozni azon, hogy 2018 és 2019 között globálisan úgy tudott több mint 20 százalékkal gyorsulni az átlagos szélessávú összeköttetés sebessége, hogy közben 2020 elejére nagyjából ugyanilyen arányban mérséklődőtt egy átlagos előfizetés ára a 2018 végi állapothoz képest.

Az árak természetesen ott tudtak a legnagyobb mértékben esni, ahol egyrészt drágák voltak a csomagok, másrészt a korábbihoz képest a szolgáltatók lényegesen újabb, egy előfizetőre nézve olcsóbban üzemeltethető megoldásokat tudtak munkába állítani. A felmérés eredményei alapján megállapítható, hogy a magas árak általában alacsony sávszélességgel párosulnak a világban, illetve ez fordítva is igaz, az alacsony áron kínált internet általában nagyobb sávszélesség mellett érkezik a szerencsésebb előfizetőkhöz.

Mielőtt a konkrét hazai adatokra térnénk rá, lássuk a különböző kategóriák csúcstartóit. A brit szolgáltató gyűjtése szerint a legdrágább előfizetési csomagért egészen Eritreáig kellene menni, ahol havi 15 ezer dollárnak megfelelő összegért mérik az internetet. Ennek az irtózatosan magas árnak nem csak politikai és gazdasági okai vannak, hanem az is, hogy annyira fejletlen az ottani infrastruktúra, hogy egy előfizetés beindításához frissen kell lefektetni a kábeleket, akár nagy távolságra is. A másik végletország Irán lett, ahol van olyan előfizetés, amiért mindössze 31 centnek megfelelő riált kell fizetni.

Volt miből vesztenünk

Azért iráni kollégáinkat sem kell nagyon irigyelnünk, mivel a legolcsóbb öt csomag listájára éppen csak, de Magyarország is bekerült. A Cable.co.uk munkatársai itthon találtak egy 1,66 dollárnak megfelelő előfizetést, amiről egyébként külön megjegyzik, hogy bár olcsó, ám a megbízhatósággal és a sebességgel sincs esetünkben probléma, köszönhetően a fejlett hazai hálózatnak.

Ennek ellenére a tavaly elfoglalt pozícióinkból meglehetősen sokat vesztettünk azzal, hogy az árak nem mérséklődtek komolyabb mértékben. A brit tudósok kalkulációja szerint jelenleg 16,91 dollárba, azaz nagyjából 5100 forintba kerül egy átlagos magyar szélessávú előfizetés. Ez szűk 1,5 dollárral alacsonyabb érték, mint egy évvel korábban, ám a fentebb említett húsz százalékos globális mérséklődés mellett ez alacsonynak számít. Ennek megfelelően a tavalyi 18. helyünket a 26-ikra voltunk kénytelenek cserélni.

Közösség & HR

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.