
Megvan az eredménye a BlackBerry vezetősége által idén tavasszal meghirdetett stratégiai felülvizsgálatnak. Az igazgatótanács és a menedzsment a vállalat portfóliójának alapos átnézése után arra jutott, hogy legjobb lesz ketté bontani a működést.
A fentiek értelmében az IoT-vel, azaz a dolgok internetével foglalkozó részleg és kiberbiztonsági divízió útjai szétválnak. Az átalakítás egyik kiemelt célja a kiadott sajtóközlemény szerint az, hogy a többek között az autóipar számára biztonságkritikus alapszoftvereket szállító IoT-s vállalatot mihamarabb tőzsdére vigyék.
A vezetőség azt reméli, a szétválasztás egyben lehetővé teszi a részvényesek számára, hogy "a BlackBerry fő üzletágainak teljesítményét és jövőbeni potenciálját önállóan értékelhessék", miközben az új egységek működésük során kihasználhatják a kisebb szervezetekre jellemző agilitást és koncentrálhatnak "az ügyfeleiknek nyújtott kivételes megoldásokra".
Az első tőzsdei reakciók alapján a befektetőknek elnyerte a tetszését a terv. A BlackBerry részvényeit szerdán napközben még 4,24 dollárért adták, ám a hír nyilvánosságra kerülését követően 4,50-ig kúszott fel az árfolyam.
Folyamatosan próbálkoznak
Ugyan a BlackBerry neve a legfiatalabbaknak már nem cseng ismerősen, ám a kanadai vállalat a 2000-es években még első számú szállítója volt a legfejlettebb mobilkészülékeknek. Az iPhone, majd az androidos telefonok megjelenésével azonban a cég pillanatok alatt kiszorult a piacról, és azóta is folyamatos útkeresésben van.
Többször voltak tervek a mobilos visszatérésre, ám ez végül kimerült abban, hogy a márkanevet licencelő partnerek készítettek új modelleket BlackBerry név alatt. 2020 elejére azonban világossá vált, hogy ebből nem lesz feltámadás, majd még az év őszén bejelentették, hogy 2022 januárjában a mobil operációs rendszerrel és járulékos szolgáltatásaival kapcsolatos mindennemű elérhetőséget megszüntetnek.
A cég egy ideig szabadalmi portfóliójának értékesítéséből, illetve különböző kártérítési perek indításából igyekezett megélni, de azért az új lehetőségek felkutatását sem hanyagolták el teljesen. A nem éppen kirobbanó formában lévő vállalat 2018 végén például 1,4 milliárd dollárért felvásárolt egy mesterséges intelligenciára fókuszáló biztonsági startupot, amivel a kiberbiztonsági portfóliót igyekeztek versenyképessé tenni. Az IoT-s üzletág pedig az egykori telefonos tudásbázisra és az ott kifejlesztett rendszerekre alapozva kezdett kiépülni.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?