Hivatalosan is bemutatták az új BlackBerryt, a KEY2-t. Kínai gyártó, ikonikus billentyűzet, Android.

A jól értesültek a hivatalos bejelentésre lényegében mindent közzé tettek az új BlackBerry telefonról, a Key2-ről, amit tudni érdemes. A BlackBerry hardvergyártását 2016 végén megvásárló TLC Communication már az előd KeyOne-nál visszatért a sokáig védjegyként emlegetett fizikai billentyűhöz. Minden másban azonban egy andoridos készülékkel nosztalgiázhatnak azok, akiknek van erre több száz dollárjuk.

Mivel Key2 a specifikációja jórészt már ismert volt, igazából nem túl sok újdonsággal nem szolgálta a New York-i bemutató. Fizikai QWERTY kiosztású billentyűt kapott, a Gorilla Glass 3-as IPS technológiájú kijelző mérete 4,5 hüvelyk, felbontása 1620×1080 képpont, és 3:2-es képarányú.

Nagyobb lett a billentyűzet

A feldolgozó egység egy nyolcmagos Qualcomm Snapdragon 660, amihez Adreno 512 grafikus gyorsító is társul. A telefonban 6 GB RAM van, a microSD-vel bővíthető háttértár kapacitása alapból 64 vagy 128 gigabájt. Az előlapi szelfikamera 8 megapixeles. A hátlapra viszont dupla kamerarendszer került. Mindkettő 12 megapixeles, de a másodlagos egység csak segítség az ún. optikai szuperzoomhoz. A kamera Google Lens-támogatást is kapott. Az adatkapcsolatot Type-C csatlakozón (USB 3), kétcsatornás Wi-Fi a/b/g/n/ac-s és az alacsony energiafogyasztású Bluetooth 5.0 biztosítja. Van benne GPS, NFC egység és FM rádió is.

Egy BalckBerrynél azonban a lényeg a billentyűzet. Az elődhöz képest a 35 gombos billentyűzet 20 százalékkal nagyobb lett. A gombos érintésérzékenyek, felületük texturált, így érzékelhetőbb a tapintásuk, és kapott egy funkciógombot is. A Speed Key az alkalmazások gyors elérését segíti. Segítségével a képernyő bármely pontjáról a menübe való visszatérés nélkül indítható például az üzenetírás vagy megnyitható a naptári meghívó.

Blackerry Key2

Operációs rendszer: Android Oreo 8.1
Processzor: Qualcomm SDM 660, Kryo 260 Octa-Core 2,2 GHz × 4 + 1,8 GHz × 4, 64 bit
Memória: 6 GB RAM + 64 vagy 128 GB Flash
Kijelző: 4,5 inch, 1620×1080 képpont, 434 PPI 3:2 képarány, IPS LCD
Billentyűzet: 35 billentyűs, érintésérzékeny, háttérvilágításos QWERTY
Akkumulátorkapacitás: 3500 mAh
Kamera: dupla hátoldali kamerarendszer (12 + 12 megapixel, az előlapon 8 megapixeles fix fókuszú
Kapcsolat: USB C, USB 3.0, USB OTG, NFC, Bluetooth 5.0, WiFi 802.11 a/b/g/n/ac
Méret: 151,4×71,8 mm×8,5 mm

A fizikai gombokra rá lehet programozni 52 gyorsbillentyűt is, amikkel a leggyakrabban használt kapcsolatokat és alkalmazásokat, sőt akár az alkalmazások egyes funkcióit lehet elérni. Van háttérvilágítás, és a space gombba épített ujjlenyomat-olvasó is.

Továbbra is a biztonság az első

A TLC is a biztonsággal szeretné eladni a készüléket – a BlackBerry hagyományos ebben volt a legjobb. Az operációs rendszer egy Android 8.1 (Oreo), amit egy sor BlackBery alkalmazás egészít ki. Előre telepítik a DTEK-et, amely a hardverelemekkel szorosan együttműködve folyamatos biztonsági auditot és védelmet biztosít az operációs rendszernek. És persze itt is van az érzékeny adatokhoz jelszóval vagy ujjlenyomattal hozzáférhető védett tárhely (Locker). Szintén alapfelszereltség a Privacy Shade alkalmazás, amivel a kijelzőn megjelenő érzékeny tartalmakat lehet elrejti.

Csiszoltak a BlackBerryk egyik legszerethetőbb szolgáltatásán, a BlackBerry Hub kommunikációs központon is. Ez az egyébként más androidos telefonokra is letölthető app minden üzenet – emailt, sms-t, chetüzenetet (WhatsApp, Messenger stb.) egy helyre gyűjt.

Szűk réteg kulttelefonja

Tavaly az MWC-n a BlackBerry Mobile kereskedelmi igazgatója, Francois Maheiu azt mondta, hogy nagyon bíznak a megújuló portfólióban. Szerinte akár a prémium szegmens 3-5 százalékát is megszerezhetik (https://bitport.hu/visszaterne-a-blackberry.html) a BlackBerry telefonok. Ezt azonban a piackutatók sem tartzottákl valószínűnek, hiszen ehhez évente mintegy 10 millió készüléket kellene eladniuk.

A tavalyi év mindenesetre nem igazolta Maheiu optimizmusát. Egész évben összesen 850 ezer BlackBerryt értékesítettek. Ez a mennyiség messze a piac ingerküszöbe alatt marad: az IDC mérései szerint (https://bitport.hu/csak-kisiklas-volt-az-elozo-negyedev-ismet-nott-az-okostelefon-piac.html) csak az ide első negyedévben 385 millió okostelefont értékesítettek. De ha csak a prémium szegmenst nézzük, ahova a BlackBerry pozicionálja magát, ez az eredmény akkor sem éri el az érzékelhetőség szintjét.

A visszatérés ugyanakkor nem lehetetlen, amit a Nokia márkát átvevő HMD Global sztorija is igazol. A vállalat a tavaly évre közölt értékesítési adatot: 70 millió telefont adtak el. Azt ugyan nem árulták el, hogy ebből mennyi volt a butatelefon (feature phone) és mennyi az okostelefon, de piackutatók szerint utóbbi közelíthetett a 9 milliós darabszámhoz.

Konzumer tech

Bemutatta első új mesterségesintelligencia-modelljét a Meta szupercsapata

Bár a Microsoft tudna róla mesélni, hogy mi lett a vége a Copilot erőltetett nyomulásának, nemsokára a Meta Muse Spark nevű MI-modellje is ott fog duruzsolni a vállalat minden jelentős online szolgáltatása mögött.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.