A közösségi projektet is elérte a kommodizáció szelleme. Az alapítvány pénzt kérne a technológiai vállalatoktól az adatbázisa használatáért.

Betöltötte a 20. életévét az internet egyik legnagyszerűbb és legnépszerűbb nonprofit kezdeményezése, a Wikipedia, amely jelenleg az Alexa rangsora szerint a világ 13. leglátogatottabb oldala. Küzdelmes két évtizeden van túl az alapító, Jimmy Wales, valamint a domének használatát és a projekttel kapcsolatos szerzői jogokat birtokló Wikimédia Alapítvány. És miről másról szólna a küzdelem, mint a pénzről, azaz az oldal fenntartásáról.

Annak ellenére, hogy például a Google óriási segítséget kapott a keresőjéhez a Wikipediától azáltal, hogy a felhasználóknak gyors és megbízható információkat tudjon adni (a megbízhatósága természetesen a kezdetektől vita tárgya), a közösségi szerkesztésű tudástár folyamatosan anyagi gondokkal küzd. Pedig a keresőóriás még 2019-ben is fontos szerepet szánt a Wikipediának indiai terjeszkedésében. Ehhez képest aprópénznek tűnik a viszonzásképpen nyújtott támogatása: húsz év alatt valamivel több mint 10 millióval segítette az online enciklopédia üzemeltetését.

Mint a Wired fogalmaz, bár a két szervezet a kezdetektől szoros függőségi kapcsolatban volt egymással, a Google ezermilliárd dollár értékű vállalattá nőtt, a Wikipedia pedig megmaradt nonprofit szervezetnek, amelynek léte az egyéni felhasználók és különböző alapítványok támogatásától, valamint a Szilícium-völgy óriásainak nagylelkűségétől függ.

Új alapokra helyezik az együttműködést?

Az enciklopédiát üzemeltető alapítvány úgy döntött, új alapokra helyezi az együttműködését a big tech cégekkel (Amazon, Facebook, Apple stb.), melyek többek között a virtuális asszisztenseik támogatásához is használják a Wikipediát – ingyen. A Wikimedia Foundation bejelentett egy új szolgáltatást, amit arra terveztek, hogy a Wikipedia tartalmát hatékonyan lehesen becsatornázni a különböző fizetős szolgáltatásokba. Ez a Wikimedia Enterprise, melynek működtetésére az alapítvány létrehozott egy vállalatot, a Wikimedia LLC-t (hasonló a modell, mint a Mozilla Alapítvány és a Mozilla vállalat esetében), amely meg is kezdte a potenciális partnerekkel az egyeztetést. Az első szerződéseket várhatóan júniusban kötik meg.

Az alapítvány igazgatója, Lane Becker szerint most jutottak el oda, hogy a a cégeket, melyek ugyanazt az adathalmazt használták a szolgáltatásaikhoz, mint a végfelhasználók, ügyfélként kezeljék. Becker szerint ez fontos lépés. Eddig is tudták, hogy a vállalatok nagy létszámú csapatokat alkalmaztak arra, hogy Wikipédiáról származó tartalmakat kezeljék, például elvégezzék az adattisztítást. Ez meglehetősen drága művelet.

Az új modellben a Wikimedia a vele megállapodott cégeknek személyre szabott és tisztított adathalmazt ad át az adott cég igénye szerinti formátumban. Garanciát vállal az adatok határidőre történő leszállítására, a szolgáltatáshoz ügyfélszolgálatot, fejlesztőeszközöket, technikai támogatást biztosít az SLA-megállapodásnak megfelelően. Az Enterprise nem az alapítvány szerverein, hanem az AWS-ben fog futni, mert onnan jobban ki tudja elégíteni az ügyfelek igényeit. A szolgáltatásról eddig tudható technikai részleteket hol máshol tudnánk elolvasni, mint a Wikipedián.

Az egyelőre nem ismert, hogy a szolgáltatást hogyan árazná a Wikimedia. De az alapítvány vezetői szerint a jelenleg évi 100 millió dolláros fenntartási költségek jelentősebb részét továbbra is adományokból kell biztosítani. Az Enterprise Wikimedia annyiban segít, hogy kiszámíthatóbbá teszi a technológiai vállalatok hozzájárulását.

Az alapítványnak a konstrukciót még le kell tolnia önkéntesek ezreinek torkán is, akik szócikk-szerzőként vagy szerkesztőként rengeteg munkát tettek abba, hogy a Wikipedia az emberiség tudásának egy már-már megkerülhetetlen gyűjteménye legyen.

Közösség & HR

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.