Az Eye on Design a hét elején közölt beszélgetést az egyik utolsó (és talán az utolsó jelentősebb) vállalkozás vezetőjével, amelyik a mai napig 3,5, 5,25 és 8 hüvelykes hajlékonylemezek és meghajtók kereskedelmével, újrahasznosításával, illetve a rajtuk lévő adatok átmentésével foglalkozik. A 70-es évek közepétől az 1990-es évek végéig uralkodó adattárolókat az optikai és flashmeghajtók rövid idő alatt kiszorították, és csak elvétve maradtak használatban különféle megfontolásokból. A floppydisks.com nevű kaliforniai cég forgalmának ehhez képest 90 százalékát adja az üres flopik forgalmazása, és mindössze 10 százalékot hoznak az olyan tevékenységek, mint a CD-k vagy DVD-k sokszorosítása.

A cikkből kiderül, hogy az alapító nem tartja magát tehetséges vizionáriusnak, miután úgy tért át a hajlékonylemezekről a CD-k, a CD-kről a DVD-k, majd később az USB-meghajtókon lévő anyagok másolására, hogy sosem látta előre a következő új technológia térnyerését. Ehhez képest azon vette észre magát, hogy nem csak a flopik felhasználóinak a száma csökken rohamosan, de az ezzel kapcsolatos szolgáltatások még annál is gyorsabban tűnnek el, így a meglévő készleteivel és eszközeivel egyre nagyobb részesedést szerezhetett az egyre kisebb piacon.

A raktárában ma nagyjából félmillió ilyen lemez áll, és van olyan nap, amikor ezres nagyságrendben érkeznek hozzá újrahasznosításra. A legkeresettebbek a szabványos, 1,44 MB-os, 3,5 hüvelykes üres hajlékonylemezek, míg más termékek, például az 5,25 hüvelykes QD lemezek kifejezetten értékesnek számítanak a pótolhatatlanságuk miatt. A floppydisks.com alapítója szerint már tíz-tizenkét év is eltelt azóta, hogy legutóbb valamilyen gyártótól vásároltak volna, azóta pedig az otthoni padlássöprésektől a felszámolt céges raktárakban talált, raklapnyi mennyiségekig áramlanak hozzájuk a flopik.

Inkább írógép, mint hanglemez

A riport alapján időnként olyan megrendelések is befutnak, mint egy Hollandiából érkező megkeresés, amelyik félmilliós tételről szólt, és amelyet a vállalkozás nem is tudott kielégíteni. Bár a lemezek ára az elmúlt években megnőtt, a tíz éve még 10-12 centért vásárolt flopikat ma egy egész dollárért értékesítik darabonként (az említett 5,25 hüvelykes QD lemezek ára két dollár), azt nagyon nehéz megjósolni, hogy később mi lesz a helyzet, úgy pedig nehéz bővíteni egy üzletet, ha az ember megbecsülni is alig tudja, hogy mennyit ér az aktuális raktárkészlete. Annyi biztos, hogy a cég alapítója négy év múlva tervezi a visszavonulását.

A floppydisks.com megrendelői között sok a hobbista vagy akár a sérült lemezeket felhasználó művész, de a legnagyobb ügyfelek így is az ipari felhasználók. Ahol ugyanis annak idején csúcstechnológiaként vezették be az ilyen típusú adattárolást és -továbbítást, ott esetenként még mindig ezt használják – ilyen mondjuk a légi közlekedés, ahol a dolog összefüggésben van az egyes repülőgépek életkorával. Hogy a gyártók miért álltak le mégis a flopik szállításával, annak állítólag az aránylag körülményes gyártástechnológia az oka: a DVD lemezek nem csak fejlettebbek, de nem is kilenc darabból kell őket összerakni. Másrészt beszállni már régen nem éri meg ebbe az üzletbe, hiszen a hajlékonylemezek visszaszorulása folyamatos, így senki sem költ 25 millió dollárt egy új üzem felszerelésére és beindítására.

A cikk alapján a hajlékonylemezeknek tehát van még valamilyen jövője, de már nem fognak olyan módon újjáéledni, mint a bakelit (vinil) hanglemezek, mert nem képviselik ugyanazt a retrós menőséget. Inkább hasonlítanak az írógépekre, amelyeket még sokáig lehet majd gyűjteni vagy használni, de gyártani ma már egyszerűen nem éri meg őket, sőt kifejezetten nehéz feladat lenne. A floppydisks.com vezetője szerint a flopik ettől még örökre szimbolikus eszközök maradnak: ezt az újkori viccel illusztrálja, amelyben egy gyerek talál otthon egy klasszikus hajlékonylemezt, és örömmel újságolja, hogy valaki kinyomtatta 3D-ben a mentés ikont.

Tovább az Eye on Design interjújára »