Végleg leszámolt a flopival az amerikai nukleáris haderő – számolt be a forradalmi eseményről a C4ISRNET haditechnikai szaklap. Nyáron magas megbízhatóságú szilárdtest-meghajtókra cserélték a válsághelyzetben az elnöki utasításokat a légierőnek továbbító SACCS (Strategic Automated Command and Control System) rendszerben a 60-as évek végén kifejlesztett 8 colos floppykat.

A SACCS rendszer lényegében egy a nukleáris haderőnek fejlesztett speciális azonnali üzenetküldő rendszer, amelyen a nukleáris egységek parancsot kapnak vészhelyzet esetén az irányító központokból. A rendszer több párhuzamos kommunikációs csatornát tart fenn, hogy maximalizálja a biztonságot.

Nehéz döntés volt

A digitális korszak léptékeivel mérve kőkorszakinak tekinthető rendszerben bármilyen változtatás nagyon nehéz. Ez a légierő legrégebbi informatikai rendszere, mondta a lapnak a légierő stratégiai kommunikációért felelős egységének vezetője, Jason Rossi alezredes. Ugyanakkor épp ez biztosítja a megbízhatóságát is: az, hogy nincs IP-címe, a hekkelését is megnehezíti. Rossi szerint bármennyire is régi a rendszer, nagyon jó. A rendszer biztonságát folyamatosan elemzik, néhány éve teljes átvilágításon is átesett, és eddig mindig nagyon biztonságosnak bizonyult.

A SACCS alapja egy IBM Series/1 számítógép. Ezt 1976-ban mutatták be, és csak 1988-ben vezették ki a piacról. Az amerikai védelmi minisztérium pár éve döntött arról, hogy korszerűbb eszközökre cseréli, de mint a C4ISRNET írja, nincs nyoma annak, hogy a cserét lebonyolították volna. A titkolózás érthető, a lapnak is csak annyit árultak el, hogy valóban voltak továbbfejlesztések.

A korszerűsítést mindenekelőtt a rendszerek karbantarthatósága indokolná. Ehhez nem is elég az hadsereg aktív állományában meglévő tudás, mindig igénybe kell venni polgári szakértelmet is. A legfőbb probléma az, hogy a felvett alkalmazottak a modern IT-infrastruktúrákon iskolázottak, így elég nehezen rázódnak bele egy olyan rendszer kezelésébe, amelynek sokszor forrasztópákával kell biztosítani a működését.

Akik már régóta csinálják ezt a munkát, fejből ismerik az összes áramkör, dióda és ellenállás helyét és szerepét. Ha valami meghibásodik, a hibakód vagy a jelenség alapján szinte azonnal meg tudják mondani, hol a hiba, és mit kell cserélni. Ezt a szaktudást nagyon nehéz pótolni, ráadásul nem is túl szexi munka, legtöbbször mikroszkóp alatt kell forrasztópákával bűvészkedni – mondta a lapnak Rossi. A SACCS rendszerében az alkatrészeket ugyanis nem cserélik, hanem akkurátusan mindent javítanak, még a rézvezetékeket is egy alaplapon.

Egy-egy szakember betanítása éveket vesz igénybe, hogy eljussanak arra a tudásszintre, amivel az egységnél dolgozó tapasztalt karbantartók rendelkeznek.

Csak a hardver marad, a kód frissül

Bár a SACCS-ban a hardver nem sokat változott az elmúlt öt évtizedben, a kód változik. A fejlesztők ugyanolyan szoftverekben és a felületeken dolgoznak, mint bárki, és az a feladatuk, hogy a kódot modernizálják a fenntarthatósága miatt. Ez persze sokszor nem túl szórakoztató feladat még a légierő programozóinak sem. A játéktér számukra az, hogy különböző alkalmazásokat fejleszthetnek a Globális Csapásmérő Parancsnokság (Global Strike Command) számára – írja a lap.