Elfogadták a tavaly ilyenkor javasolt új szabályozást, a kritikus területeken működő szervezetek több támogatást és szorosabb állami felügyeletet kapnak.

Majdnem pontosan egy évvl ezelőtt írtunk róla, hogy a japán kormány új szabályozástervezet jelentett be, amelyben a kritikus infrastruktúrát működtető piaci társaságokra is kiterjesztené az állami beszerzésekre vonatkozó feltételeket. Az akkori tervek szerint 2022 végéig léptek volna életbe az összesen tizennégy kategóriába sorolt, kritikus jelentőségű ágazatok beszerzéseire vonatkozó szabályok (telekommunikáció, informatika, elektromos hálózatok, pénzügy, vasút, egészségügy, kormányzati szolgáltatások stb.), és szó volt a szigorítások kiterjesztéséről a külföldi adatközpontok használatára, sőt a tengerentúli partnerekkel való együttműködésekre is az ügyfélinformációk kezelésében.

A Reuters szerdai tudósítása alapján a japán parlament most elfogadta a gazdasági biztonságról szóló törvényjavaslatot, amelynek célja a technológia védelme és a kritikus ellátási láncok megerősítése, szigorúbb felügyeletet irányozva elő a kritikus ágazatokban vagy a kritikus infrastruktúrákban dolgozó japán cégek felett. A hírügynökség szerint az elsősorban a kínai nyomulásról szóló jogszabály intézkedéseit a következő két évben hajtják majd végre, felhatalmazva a kormányt, hogy elrendelje a vállalati szoftverfrissítésekről szóló bejelentéseket, és ellenőrizzen bizonyos eszközbeszerzéseket is az említett tizennégy iparágban.

Az állam egymagában kevés lenne hozzá

Létrejön a kormányzati tisztviselők számára egy dedikált rendszer a cégek helyszíni ellenőrzésére, emellett azoban támogatásokat is biztosítanak az érintett társaságoknak, hogy megerősíthessék az ellátási láncokat az olyan diszruptív hatásokkal szemben, mint amilyen a tengerentúlról behozott alkatrészek hiánya. Újabb forrásokar rendelnek a gazdasági biztonság szempontjából fontosnak ítélt kulcsfontosságú technológiák kutatásához és fejlesztéséhez, és feláll egy olyan szabadalmi rendszer is, amelyik biztosítaná, hogy bizonyos japán technológiai áttöréseket más országok ne használhassanak fel katonai fejlesztésekhez.

Ahogy a beszámolóban is felidézik, a tervezet még az amerikai-kínai kereskedelmi háború és a technológiai importra vonatkozó amerikai korlátozások közepette született, de az ukrajnai orosz invázió még nagyobb nyomást gyakorolt a japán kormányra a védelmi garanciák kiépítésében. Ezek elsősorban a kibertámadásokkal szembeni védekezésre irányulnak, illetve annak megakadályozására, hogy külföldre lopják a nemzetbiztonsági jelentőségú technológiát. Mivel az állam ott sem képes egymaga biztosítani a stabil infrastrukturális környezetet, a kormny a magánszektorral való együttműködésben látja a rizikó csökkentésének egyetlen módját.

Piaci hírek

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.