Nem közvetlenül az új technológiák, hanem a kiélezett versenyhelyzet, a gyorsan változó piaci igények és a vállalatok fájdalompontjai hajtják előre a fejlődést.

Előző cikkünkben rávilágítottunk, hogy már javában zajlik az elmúlt évtizedekben Távol-Keletre települt gyártósorok modernizációja és részben Európába történő visszatelepülése. Ennek okai az Ipar 4.0 megjelenésében is keresendők, vagyis az automatizáció és az informatika minden korábbinál hangsúlyosabbá válása felel azért, hogy ismét globálisan átalakul a gyártás, a gyártóipar. Ezúttal azt vesszük végig, hogyan teszi szerves ökoszisztémává az IT a komplett gyártási folyamatot.

Küszöbünkön az okos gyártás

A teljes gyártás és a logisztika integrálásának kihívása egyre nagyobb teherként nehezedik az ipar szereplőinek vállára. Gyakran ezért vesznek igénybe rendszerintegrátori segítséget, mellyel fokozhatják központi tevékenységük hatékonyságát, alacsonyabb költségszint és magasabb rendelkezésre állás mellett. Ennek során a már meglévő – gyakran akár évtizedesnél is idősebb - infrastruktúrát kell összeilleszteni az olyan új, diszruptív technológiákkal, mint a robotok vagy a modern megfigyelő rendszerek. Jellemző ugyanakkor, hogy a gyárak vezetése a teljes egységre vagy akár több létesítményre kiterjedő, komplett megoldást kíván, nem pedig részmegoldások halmazára tart igényt.

Mivel egyre inkább összekapcsolt a kommunikáció, az IoT válik általánossá, vagyis az eszközök egyre nagyobb része lesz kommunikációképes, az ebben rejlő lehetőségeket előszeretettel használják fel a gyártók versenyképességének fokozására. Ez többek között a termelékenység növekedésében, a selejtarány minimalizálásában vagy megszűnésében mutatkozik meg, de ennek köszönhetően válik minden képzeletet felülmúlóan rugalmassá a gyártás is. A dinamikusan változó piaci igények csak így szolgálhatók ki költséghatékonyan, ezáltal nyílik lehetőség a tömeggyártás mellett az egyedi elképzelések valóra váltására.

Az Ipar 4.0 nyújt lehetőséget a smart manufacturing megjelenésére. Ehhez azonban le kell küzdeni azokat az akadályokat, melyek meggátolják a trend kibontakozását. Ide érthető az egymástól kisebb-nagyobb mértékben eltérő kommunikációs protokollok integrálása és összekapcsolása, ami komoly informatikai kihívást jelent. Ugyanilyen összetett feladat az adatok kinyerése, strukturálása és a gyártási folyamatba való visszacsatolása.

Mindezeken túl le kell győzni az ellenállást a változással szemben. Vagy, nézhetjük a másik irányból is: meg kell nyerni az embereket, el kell kötelezni őket az automatizáció mellett. Kétségtelen, hogy a mechanikus, monoton munkafolyamatokhoz egyre kevésbé lesz szükség humán erőforrásra – annál inkább ezeknek a rendszereknek a tervezésére, kialakítására, üzemeltetésére, karbantartására és fejlesztésére. Az Ipar 4.0 újfajta igényeket támaszt a munkavállalókkal szemben. Azokkal, akik a túloldalról nézve maguk is gerjesztik ezt a haladást, okostelefon-vásárlóként, újautó-tulajdonosként vagy egy fapados légitársaság utasaként.

Okosóra projekt
A csökkent hallásképességű dolgozó egy okosórát visel a munkája során, melyre vész esetén figyelmeztető, folyamatos rezgőjelzés érkezik. Az EHS (Environmental Health and Safety) rendszerrel mérhető a kijutás ideje és az is folyamatosan nyomon követhető, hogy kit sikerült már értesíteni a vészhelyzetről. Ezzel a megoldással könnyebben bevonhatók a munkaerőhiánytól szenvedő területekre a megváltozott munkaképességgel rendelkező emberek.

A technológia bevezetése csak az utolsó lépcsőfok

Szinte azonnali megtérülés esetén nyitnak szívesen az ipari szereplők az új technológiák irányába. A radikálisan új rendszerek bevezetésével járó költségcsökkentés azonban csak a komplett gyártási folyamat vizsgálatával határozható meg. Az okos gyárhoz veszteségmentes eljárások kialakítására van szükség. Az üzleti igényekhez kell igazítani a gyártás menetét, csökkenteni kell a felesleges raktározást, szállítást, várakozást, túltermelést és a selejtek arányát.

Ezeket a kihívásokat kell megcélozni a modern megoldásokkal. Ennek első lépése azonban nem a technológia kiválasztásával kezdődik, hanem az üzleti igények felmérésével. Ráadásul nem elég pusztán az adott gyártási egységet figyelembe venni, a teljes beszállítói láncban kell gondolkodni, árulta el lapunknak a sikeres transzformáció kulcsfontosságú tényezőjét Virág Aladár, a T-Systems iparági szakértője, vezető architectje.

Az ügyfelek saját fájdalompontjukra keresnek megoldást, nem közvetlenül technológiai váltásokban gondolkodnak. Ugyanakkor szinte biztosan az utóbbi lesz az eredménye a változásnak, melyekből tengernyi lehetőséget kínálnak a megoldásszállítók. Kollaboratív, ipari robotok, virtuális/kiterjesztett valóságra alapuló rendszerek, gépi látás, additív gyártás, 3D nyomtatás, eszköz-nyomkövetés, digitális iker, prediktív karbantartás: mind-mind a hatékonyság növelésének szolgálatába állíthatók. Hatékonyan azonban csak akkor fogják megfelelően szolgálni az ipar szereplőit, ha azok üzleti kihívásaira adnak válaszokat.

Cloud & big data

Elkezdett tetőzni a közösségi médiára fordított figyelem

Egy átfogó nemzetközi kutatás arra jutott, hogy sok régióban megállt, sőt néhol csökkent is az átlagos idő, amennyit az emberek naponta a közösségi média bugyraiban töltenek.
 
Mostanáig szinte mindig bízhattunk érzékszerveinkben. A deepfake jelenség miatt azonban olyan pillanathoz érkeztünk a történelemben, ami után többé nem lehet biztosak a látottak, hallottak valódiságában. Teljesen a gépekre leszünk utalva?

a melléklet támogatója az ITBN

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.