Otthoni gépükön is ingyenesen használhatják a Microsoft Office-t a hazai diákok és a felsőoktatásban tanulók. A programot egy hamarosan felálló központi portálról tölthetik le.

Ingyenes, jogtiszta Office jár a jövőben a tanulmányai idejére és otthoni számítógépére minden nappali tagozatos magyarországi diáknak és hallgatónak – jelentette be Sagyibó Viktor, a Microsoft Magyarország Kft. kormányzati üzletág igazgatója, egy háttérbeszélgetésen.

Office 2013 Pro Plus öt eszközre

Az amerikai szoftvercég itteni leányvállalata a lehetőséget a kormánnyal 2012-ben kötött stratégiai megállapodás keretében biztosítja. A stratégiai megállapodás addig ismert részleteiről néhány hete Papp István, vezérigazgató beszélt a Bitportnak adott interjújában.  

A diákoknak és a hallgatóknak a tervek szerint még nagyjából két hónapot kell várni a tényleges "birtokba vételig". Ez alatt az idő alatt készül el ugyanis az a központi portál, ahonnan majd letölthető az Office 2013 Pro Plus verziója öt eszközre, köztük akár iPad-re is. A letöltés további feltétele, hogy az oktatási intézmény, ahol a diák tanul regisztráljon a Digitális Oktatás Alapcsomagra. Az iskola ugyanis a regisztrációval veteti fel tanulóit a rendszerbe, akik a rendszer használatához egyedi e-mail címet kapnak, amivel a későbbiekben a letöltéshez azonosítják magukat.

Magyarországon jelenleg mintegy 1,6-1,7 millió diák és felsőoktatási hallgató és 4 ezer intézmény van, de közülük egyelőre 400 ezer tanuló számára elérhető a lehetőség, a többiek ugyanis még nincsenek az említett rendszerbe regisztrálva, mert az iskoláknak alig a 15 százaléka csatlakozott eddig a projekthez. A Microsoft szakértő azt várja, hogy a következő néhány évben legalább a diákok és hallgatók fele hozzájuthat a lehetőséghez.

Formálódik a Nemzeti Közoktatási Portál

Sagyibó Viktor emlékeztetett rá, hogy a stratégiai partnerség keretében az említett oktatási felajánlással a Microsoftot nem közvetlen bevételi szempontok vezérelték, hanem az, hogy a versenyszférának és az államnak közösen kell invesztálnia abba, hogy a jövő generációja felkészültebb legyen. Ha ez megvalósul, akkor jöhetnek a profitelvárások azáltal, hogy a korszerű technológiát is használni képes munkaerő révén a gazdaság is gyorsabban fejlődhet.

Sagyibó Viktor: a Nemzeti Közoktatási Portál két-három év múlva készülhet el

A Microsoft felajánlásában eredetileg a felhőalapú Digitális Oktatás Alapcsomag szerepelt, amelyen keresztül a levelezési, és kollaborációs szolgáltatás mellett előadás-sugárzás és videokonferencia szolgáltatás is igénybe vehető. A mostani bővítést az indokolta, hogy kiderült: a hazai diákoknak nemcsak a felhőre, hanem alapvető IT-eszközökre, köztük jogtiszta szoftverekre is szükségük van.

A Microsoft közreműködésével megvalósuló oktatási program további elemekkel bővül, ezek egyike a Nemzeti Közoktatási Portál, aminek a fejlesztésén már dolgozik az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI). Ez lesz lényegében a Magyarországon elérhető digitális tananyagok digitális könyvtára. A projektben a Microsoft a koncepció kidolgozásában nyújt segítséget, amihez felajánlotta a felhőalapú Azure technológiáját. Az amúgy platformfüggetlennek tervezett portál elkészültéhez Sagyibó Viktor szerint 2-3 év kell, de az első funkciók már jövő tavasszal működőképesek lehetnek. Cél, hogy a portál anyagaihoz akár egy 30 ezer forintos táblagépekről is hozzá lehessen férni.

Az  eseményen elhangzott, hogy a Microsoft további kormányzati IT-projektekben való részvételre számít az új uniós fejlesztési ciklusban, közülük is a legfontosabb az állam és a polgárai közötti ügyintézést elektronizáló program.

Piaci hírek

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.