Az új funkciókat hozó billentyűzet kizárólag iOS-re tölthető le.

A Google most már több éve figyel arra, hogy a meglévő szolgáltatásainak nagy része iOS alatt is elérhető legyen, de legalábbis létezzen valamilyen mutációja az Apple rendszeréhez is. Az új fejlesztések ettől függetlenül alapvetően Android fókuszúak, de a Google emellett arra is egyre jobban törekszik, hogy a világot uraló két nagy mobilos rendszer egyszerre részesüljön a jóból. A Gboard ezzel teljesen ellentétes stratégiát képvisel, nem kis meglepetést okozva ezzel.

Beágyazott keresés

Az iOS 2014-ben, a nyolcas verzió megjelenése után vált alkalmassá külső billentyűzetek kezelésére, ami után az ismertebb appok meg is jelentek az App Store-ban. A Google most jutott el oda, hogy saját billentyűzetet fejlesszen az iPhone/iPad felhasználóknak, és csakis nekik. A Gboard ugyanis kizárólag az Apple rendszerére érhető el, ami annak fényében (is) különös, hogy több olyan megoldással bír, ami Android alatt (natívan) nem megoldott.

Valójában ez egyetlen funkció, a keresés. A Gboard arra a problémára kínál megoldást, amikor szövegbevitel közben információra van szükségünk, amit csak az alkalmazások közötti váltással, illetve az ott kikeresett információ másolgatásával lehet megoldani. Az új billentyűzet az adott alkalmazás felületén belül, egyetlen gombnyomással teszi elérhetővé mindazt, amit egyébként a keresőben lelhetnénk fel.

Ha egy étterem, vagy kávézó elérhetőségeit szeretnénk megadni, képpel, anim giffel válaszolnánk valakinek, vagy egy vicces emoji karakterrel bólintanánk rá az aznap esti bulira. A billentyűzet támogatja a swipe alapú, azaz a karakterek összekötésével való szövegírást is, ami egyébként más appoknál is általános. A Gboard ingyenesen tölthető le, egyelőre csak az amerikai felhasználók számára elérhető, de a közeljövőben más országokban is meg fog jelenni.

Elégedetlen hangok

A Gboard híre rendesen megbolygatta az androidos közösséget, amely tagjai nehezen fogadják el, hogy az iOS felhasználók ezúttal előnyt élveznek. A kritikus hangokra válaszul sokan a hangvezérlést (Ok, Google!), vagy a Now On Tap funkciókat említették, amelyek valóban megkönnyítik az információk keresését, de egyszerűen nem abban a struktúrában kínálják a lehetőségeket, mint a szóban forgó billentyűzet.

Noha az androidosok egyelőre hoppon maradtak, van azért hasonló alkalmazás a piacon. A Slash Keyboard szintén lehetővé teszi a keresést szövegbevitel közben, ehhez azonban elsőként a „/” karakterrel kell meghívni a szolgáltatásokat, majd ezután begépelni a keresendő kifejezést. Egy próbát talán megér!

Konzumer tech

A Microsoft vezére szerint is le kellene állni az MI dédelgetésével

Satya Nadella szerint mindenki előtt világossá kell tenni, hogy a mesterséges intelligencia egy eszköz, nem valamilyen emberi értelemmel rendelkező dolog.
 
Az Európai Unió kibervédelmi direktívájának való megfelelés nem annyira bonyolult feladat, mint amilyennek elsőre látszik.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.