A statisztika alapján a kilowattórára vetített átlagos árak óriásit zuhantak az elmúlt években, és a folyamatnak még közel sincs vége. Kérdés, ebből mennyi csapódik majd le a vásárlóknál, és tényleg az ár lesz-e a döntő szempont az átállásban.

Abban már egyre többen megegyeznek, hogy a hagyományos járművek helyett elektromos autót vásárolnának, ha az egymásnak megfeleltethető modellek ára is azonos szinten mozogna. A szénhidrogén-üzemű autók egyelőre lényegesen olcsóbbak, de az akkumulátortechnológiák fejlődése már az előző években is megmutatta, hogy az elektromos hajtású járművek árát még bőven lesz hová leszorítani.

A teljes iparágakat felforgató trendek pénzügyi, gazdasági és szabályozási vetületeit kutató BloombergNEF március elején közölte megállaptásait az elektromobilitásban használt akkucsomagok költségeinek inflációval súlyozott változásáról. Ebből kiderül, hogy az elektromos autók akkumulátorainak egy kilowattórára vetített ára a 2010-es 1160 dollárról már 176 dollárra, vagyis hatodára-hetedére csökkent az előző évben.
 


A kutatásból az is kiderül, hogy ez milyen mértékben érintette a járművek teljes egészében vett fogyasztói árát. A Tesla Model 3 legutolsó, 75 kilowattórás akkumulátorcsomaggal rendelkező változatában például 13 ezer dollárt számolhatunk az energiatároló rendszerre, miközben nyolc évvel ezelőtt ugyanez a tétel 90 ezer dollár környékén mozgott. Bár az ár mellett a váltást más szempontok, mondjuk az elektromos autók hatótávolsága is nagyban befolyásolják, világos, hogy a költségeknek meghatározó szerepük van a leendő vásárlók szemében.

Annyi biztos, hogy a jelenlegi technológiák olcsóbbak lesznek

A BloombergNEF anyaga kitér rá, hogy az átlagos árak meghatározása csak tájékoztató jellegű dolog: a piacon számtalan akkutechnológia van jelen, így ezeket a szállítások mennyisége szerint is súlyozni kell, plusz a tanulmány csak a gyártók hivatalos adatközlésében szereplő számokat veszi figyelembe. A piackutató partnereinek visszajelzése alapján a számokat sokan túlzónak, mások pedig éppen hogy túl alacsonynak tartják – a statisztikai átlag azonban amúgy is ritkán talál telibe egy-egy konkrét értéket.

Az akkucsomagok közvetett költsége egyébként más tényezőktől is függ, mint amilyen például a járművek konstrukciója és típusa, vagy a bennük alkalmazott a hűtőrendszer. Így az is igaz, hogy egy "strapagépben" az akkumulátoroknak is más követelményeknek kell megfelelniük, mint egy városi utasszállítóban, még ha a kettő között számos hasonlóság is található. A jelentésből annyi azért kiderül, hogy a szállítások volumenének változása jól meghatározható módon befolyásolja az árakat: általában a kumulatív mennyiség duplázódása 18 százalék körüli költségcsökkenéssel jár.

Utóbbi azért érdekes, mert erre építve a kutatás előrejelzéseket is közöl. 2024-re a kilowattórára vetített árat 94 dollárban, 2030-ra pedig 62 dollárban valószínűsíti, hangsúlyozva, hogy itt megint átlagokról beszélünk – vagyis lesznek szállítók vagy gyártók, akik ennek megpróbálnak alálőni, és lesznek olyanok is, akik stabilan a fenti szintek fölött dolgoznak majd.
 


Ugyanígy fontos lesz a nyersanyagok árának változása, bár ez sokkal kevésbé befolyásolja az akkucsomagok költségeit, mint a gyártók közötti megállapodások: míg a lítium árának 50 százalékos emelkedése néhány százalékos drágulást jelentene, a Samsung SDI és az LG Chem jelenleg is zajló tárgyalásai már 10 százalékot pakolhatnak rá a felülvizsgált partnerszerződésekre.

Fontos kérdés az újabb keletű technológiák fejlődése és adaptációja is. A beszállítók mindent megtesznek a kapacitások növelése és az egyre nagyobb piaci igények kielégítése érdekében, míg az autógyártók és a befektetők folyamtosan keresik az aktuális termékeket leváltó új megoldásokat. Figyelembe véve az olyan tényezőket is, mint egy-egy új autótípus kifejlesztésének 4-5 éves átfutása (amit elméletileg sem igazán lehet 3 év alá szorítani), sok friss és forradalminak tűnő technológia a gyakorlatban csak egy újabb pont lesz az egyenletesen felívelő görbén, mire évtizedes távlatban piacéretté válik és valóban el is terjed.

Mindezt összefüggésbe helyezi egy friss bejelentés is, amely szerint a német járműgyártók mindössze három év alatt közel 60 milliárd eurót költenének az elektromos autók és a kapcsolódó digitális technológiákra, ebből pedig 40 milliárd eurót közvetlenül az elektromobilitással kapcsolatos beruházások – így az akkumulátortechnológiák és -gyártókapacitás fejlesztése – tesznek majd ki.

Piaci hírek

Rabok bevetése mellett csúcstechnológiával is küzdenek a kaliforniai tűzvész ellen

A már több halálos áldozatot követelő, házak ezreit elpusztító bozóttűz terjedését mesterséges intelligenciával spékelt kamerákkal monitorozzák, ami segíthet a gyorsabb reagálásban.
 
Egy cég legacy rendszerei, fejlődési tervei mellett a belső kompetenciái és a beruházási készsége is befolyásolják, hogy milyen SD-WAN modellt érdemes választania.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.