Kína kitűzte az új célját: másfél évtizeden belül a mesterségesintelligencia-ipar vezetője lesz. A döntésben a gónak is volt szerepe.
Hirdetés
 

Folyamatosan bővül a Made in China 2025, a 2015-ben kidolgozott gazdaságfejlesztési program, amely célul tűzte ki az alacsony és a magas hozzáadott értékű (LVP-HVP) gyártóipari tevékenység arányának fokozatos átfordítását. Ennek első lépéseként a technológiai ipar kapott prioritást. A chipgyártással kezdték. Több sikertelen felvásárlási kísérlet után – a legnagyobb publicitást a Micron megszerzésére tett kísérlet kapta – beindult a "B" terv: az állami tulajdonú Tsinghua Unigroup bejelentette, hogy 47 milliárd dollárból 2020-ra a világ harmadik legnagyobb chipgyártója lesz.

A go miatt került terítékre az AI

A múlt héten a Kínai Népköztársaság Államtanácsa közzétett egy tervet (kínai nyelven itt érhető el, de segít a Google Translate) arra, hogy Kínának 2030-ra a mesterséges intelligencia terén a világ vezetőjévé kell válnia. Addigra egy 150 milliárd dollár értékű AI-piacot akarnak kiépíteni. Ehhez dollármilliárdokat öntenek az akadémiai kutatásokba, kísérleti, maximum hosszú távon eredménnyel kecsegtető projektekbe és AI-startupokba.

A döntés jól illeszkedik abba a kínai törekvésbe, hogy minél gyorsabban ledolgozza technológiai hátrányát Nyugat-Európával és az USA-val szemben. Ugyanakkor egyes források szerint annak, hogy a chipgyártás után most az AI (Artificial Intelligence ) került terítékre, egy meglepő ok is meghúzódik: a Google AlphaGo-jának sikere.

A kínai kormányt már az is rosszul érintette, hogy a Google DeepMinde csoportja által fejlesztett AI-rendszer legyőzött egy 9 danos, tehát a világ legjobbjai között számon tartott korai gojátékost. Az igazi sokkot azonban az okozta, hogy idén májusban az AlphaGo Kínában, azaz hazai pályán győzte le a világ legjobbjának tartott, egyébként szintén 9 danos Ko Csie-t. A The New York Times információi szerint a két esemény nagy hatást gyakorolt a kínai politikusokra, és megnyitotta az állami forrásokat a fejlesztésekhez.

Már most sem állnak rosszul

Sok amerikai szakértő szerint Kína már most is ott liheg az USA nyomában az AI-kutatásban, sőt a felhasználásában is. A nagyobb publicitást kapott fejlesztések, például az Ant Financial (korábban Alipay) mesterséges intelligenciára épülő automatikus kárrendezési rendszere, melynél csak fényképeket kell feltölteni ehhez, vagy az Alibaba intelligens digitális asszisztense csak a jéghegy csúcsa.

Az AI-kutatásban élen járó országokban közzétett mély tanulási tanulmányok száma 2012-től

Forrás: MIT Technology Review

A most meghirdetett állami program felgyorsíthatja a folyamatot, és hosszú távon megalapozhatja Kína világgazdasági dominanciáját. A kutatások szinte minden kulcsterületet érintenek: mezőgazdaságot, gyártást, logisztikát, pénzügyi-biztosítási szektort, de az állami szféra sem marad ki. Emellett tervezik például, hogy mesterséges intelligenciával látják el a nagy hatótávolságú rakétarendszereiket, és azt is vizsgálják, hogy miként lehetne alkalmazni az AI-t bűnmegelőzésre.

Ezzel szemben Donald Trump kormánya villámgyorsan lefaragta a tudományos kutatásokra fordítható támogatásokat, és csökkentette azoknak az állami szerveknek a költségvetését is, melyek az AI-kutatásokat finanszírozták.

Cloud & big data

Úgy tűnik, Elon Musk sikeresen leépítette a twitterezők negyed részét

A tavaly óta X néven futó közösségi platform szerint nincs semmi gond, de a Sensor Tower piackutató becsült adatai mást mutatnak.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.