A két legmilliárdosabb milliárdos több fronton is összezördült már a világjárványtól a klímaváltozáson át a kriptovalutákig vagy az űriparig.
Hirdetés
 

Bill Gates és Elon Musk a Bloomberg Billionaires Index aktuális adatai alapján 213, illetve 123 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, ezzel a világ első és negyedik leggazdagabb emberéről, illetve első és harmadik leggazdagabb technológiai vállalkozójáról beszélünk. Ettől fügetlenül a kapcsolatuk gyakran korlátozódik a tévéfelvételeken vagy a Twitteren folytatott üzengetésre, és bár a nyilvános összetűzéseiket nem mindig lehet komolyan venni, a jelek szerint úgy tűnik, alapvetően nem értenek egyet sem a járványok vagy a klímaváltozás elleni küzdelem, sem az elektromobilitás, a kriptobiznisz vagy az űrutazás jelentőségének a kérdéseiben.

A Business Insider kedden egy olyan összeállítással lépett be az uborkaszezonba, amelyben a kezdetektől sorra vette ezeket a konfliktusokat, kezdve a pandémia 2020-as kirobbanásával. Akkoriban Gates több száz millió dollárt ígért a vírus elleni küzdelemre, míg Musk lélegeztetőgépek beszerzésén és gyártásán dolgozott, sőt a CureVac nevű német biotechnológiai céggel is együttműködött a vakcinagyártást segítő eszközök előállításban. Musk ezzel együtt gyakran kicsinyelte a járvány súlyosságát, és nem csak a kormányzati adatokat vagy intézkedéseket kritizálta, de időnként be is állt a nem bizonyított vagy bizonyítottan hamis állítások mögé.

Az első lövést tehát Bill Gates adta le, aki a CNBC egyik műsorában Musk felháborító megjegyzéseiről beszélt, és reményét fejezte ki, hogy a Tesla vezérigazgatója nem fog még gyakrabban olyan területekre tévedni, amelyekhez speciel nem ért semmit. A válaszcsapás rögtön meg is érkezett a legvalószínűbb irányból, Musk Twitter-fiókjából, ahol a szerző mindenkit biztosított róla, hogy alaptalanok az ő és Gates szerelmi viszonyáról szóló találgatások. Később Musk a The New York Timesnak arról is beszélt, hogy a Microsoft alapítója őt nevezi foglamatlannak, miközben annak a CureVac-nek gyárt berendezéseket, amelyiknek pont Gates az egyik befektetője.

Gazdagok és/vagy környezetvédők

Innentől felgyorsultak az események, és következett a Tesla tevékenységének hatása a globális károsanyag-kibocsátásra: Gates egy másik interjúban elismerte, hogy a társaság felpörgette az innovációt és az elektromobilitás terjedését, de azt is hozzátette, hogy ő a maga részéről másféle elektromos autót vásárolt, bizonyos járműtípusok esetében pedig indokolatlannak nevezte az elektromos hajtás fejlesztését. A másik oldalon erre kiderült, hogy a Gatesszel folytatott beszélgetések mindig csalódást keltőek, az elektromobilitásról pedig semmit sem tud. Idén júniusban aztán a Microsoft-milliárdos azt is kijelentette, hog ő maga mindenki másnál többet tesz a klímakatasztrófa ellen, tekintve hogy számtalan vállakozást támogat, az elektromos autózás viszont a probléma kis szeletét jelenti. Musk erre már csak egy virtuális sóhajtással válaszolt (hol máshol, mint a Twitteren).

Nem meglepő, hogy a témák között felmerült az űrutazás vagy a Mars kolonizálása is. Ezért Gates természetesen nincs oda, szerinte a dolog nem jelent megoldást semmire, ellenben itt a Földön is rengeteg megoldatlan feladatunk van, például az emberiség beoltása a pusztító betegségekkel szemben. Aztán ott vannak a kriptovaluták, amelyeket nem tart sem környezetbarátnak, sem jó befektetésnek, legalábbis ha valakinek nincs annyi pénze, mint a Teslának és Elon Musknak. Utóbbi viszont azzal próbálta meg nevetségessé tenni Gatest, hogy a különféle Gates-mémek között azt a beszélgetésüket is nyilvánosságra hozta, amely szerint a másik aktívan shortolja a Tesla részvényeit: szerinte ilyet nyilván nem tenne senki, aki komolyan veszi a klímaváltozás elleni küzdelmet.

Részletek és (valószínűleg) folytatás a Business Insideren »

Piaci hírek

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.