Több mint egy éve hívtuk fel a figyelmet a kétes szoftverforgalmazás veszélyeire. Németországban már több ezer felhasználó ellen folyik eljárás, pedig lehet, hogy csak vásároltak. Girardi Kornél (IPR-Insights) írása.

Bő egy éve részletesen foglalkoztunk azzal a jelenséggel, ami az irreálisan olcsó, vélhetően kalóz vagy lopott, azaz illegálisan megszerzett, elsősorban Windows és Office termékkulcsok értékesítésének, vásárlásának problémakörét firtatja. Számítani lehetett rá, hogy ezt előbb-utóbb szankcionálni fogják.  És nem is kellett túl sokáig várni. Németországban már több ezer felhasználóval szemben indítottak eljárást a kétes eredetű Microsoft licencek terjesztése, vásárlása, használata miatt. Az eljárások elsősorban az eladók, értékesítői körök ellen irányultak, de belekerültek a szórásba az engedély nélküli szoftvereket vásárlók is.

A Microsoft rendszeresen tesz jogi lépéseket, hogy megakadályozza az olcsó termékkulcsok terjedését. Például pert indított (többek közt) a hirdetéseivel hazánkban is ismertté vált online áruház, a Lizengo ellen (a cég weboldalára már nem lehet belépni). A Microsoft akkor az alábbiakkal indokolta lépését: "A működő termékkulcs (a vásárló ezt kapta a Lizengótól – a szerk.) nem azonos az érvényes licenccel. A termékkulcsok nem licencek, csupán arra szolgálnak, hogy az az ügyfél, aki már megkapta a számítógépes program használatának jogát ("licenc"), telepítse és aktiválja azt."

De nem csak az értékesítők számíthatnak arra, hogy bíróságon végződik a tevékenységük, a hatóságok ugyanis az olcsó szoftvert vásárlókkal szemben is keményen fellépnek! Aki nagyon olcsó licenckulcsot vásárol Microsoft termékekhez, csomagokhoz, annak számítania kell rendőrségi eljárásra, akár házkutatásra is. Ha valaki ennek során önként kijelenti, hogy a szoftvert a megszerzett licenccel telepítette a számítógépére, azzal elismeri a szerzői jog megsértésének objektív tényét, és a nyomozók csapdájába esett – írja egy ügyvéd a történésekkel kapcsolatosan. A vevőket ráadásul nemcsak a szerzői jogi törvények megsértésével, hanem pénzmosással is vádolhatják. Németországban a büntetés – nem kereskedelmi jellegű bűncselekmény esetén – legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztés vagy pénzbírság lehet. Aki azonban rendszeresen vásárolt ilyen licenceket, vagy kereskedelmi célra használta azokat, magasabb büntetésre számíthat.

Girardi Kornél

A szerző licencelési szakértő, az IPR-Insights licenctanácsadási csoportvezetője.

A Microsoft weboldalán keresztül is felhívja erre a kockázatra a figyelmet! "A Microsoft nem forgalmaz termékkulcsokat önálló termékként. Ha termékkulcsokat kínáló aukciós webhelyeket, online apróhirdetéseket vagy más weblapokat lát, az azt jelenti, hogy ezek a kulcsok valószínűleg lopottak vagy hamisak." A gyártó korlátozott webhelyen (pl. online Microsoft Store) kínál törvényes vásárlási lehetőséget a Microsoft szoftverek digitális letöltéséhez.

A telepítő kulcs megléte, megvásárlása – még ha azt el is fogadja a szoftver – nem azonos a legális szoftverhasználattal. Lássuk be, kevéssé életszerű, amikor a pár ezer forintért megvásárolt licenckulcsról (esetleg mellé adott letölthető telepítőkészletről) hisszük azt, hogy az eredeti (nem hamisított) szoftver, amely a felhasználási szerződés értelmében jogszerű használatot biztosít a hivatalos kereskedelmi csatornákból származó, vagy azokon keresztül elérhető jelentősen drágább szoftverlicenc társaival szemben. Akkor is tévúton járunk, ha azt gondoljuk, hogy ez kimagyarázható csínytevés vagy adott esetben jóhiszemű vásárlás.

Magyarországon is elindulhat a folyamat

Arról még nincsen információnk, hogy Magyarországon mikor indul be a gépezet, és kezdődik meg a németországihoz hasonló hatósági felülvizsgálat, de az a határozott véleményem, javaslatom, hogy nem érdemes kockáztatni és kivárni, mert előbb-utóbb számítani lehet az ellenőrzésekre (és lehet, hogy akkor már késő lesz eszmélni). Még nem késtünk el azzal, hogy megszabaduljunk (kvázi kikukázzuk), eltávolítsuk a számítógépekről az ilyen gyanúsan olcsón vásárolt, vélhetően lopott vagy illegálisan értékesítésre kínált szoftvereket, és legális csatornán keresztül biztosítsuk eszközeinkre a jogszerű szoftverhasználatot. A szoftvergyártói helyszíni audit hatókörébe – érthető okokból – nem tartoznak bele a magánszemélyek, mikrovállalkozások, de abban biztosak lehetünk, hogy a szoftvergyártók mindent meg fognak tenni azért, hogy megakadályozzák, felszámolják szoftvereik illegális terjedését.

Piaci hírek

Meglepetés! Elhülyít minket a ChatGPT használata

Az MIT tudósainak frissen publikált kutatása megerősíti azokat az aggodalmakat, miszerint annyira nem tesz jót az agyműködésünknek, ha túlzottan a generatív algoritmusokra bízzuk magunkat.
 
Hirdetés

Cyber Threat Intelligence: üzleti előny a sötét adatokból

Egyetlen kompromittált jelszó. Egy belépési pont, amit már nem használnak. Egy korábbi alkalmazott adatszivárgása. Ezek ma már nem csupán technikai hibák, hanem valós üzleti fenyegetések, amelyek a digitális alvilág piacán előbb bukkannak fel, mint ahogy a cég egyáltalán észrevenné.

A digitális támadások célpontjai ma már nem feltétlenül azok a vállalatok, amelyektől a támadók adatokat vagy pénzt akarnak szerezni. Elég, ha a támadás egyik láncszeme nem védett – az elkövetők ezen keresztül lépnek be a rendszerbe. És ez a láncszem gyakran nem is belül van.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Miért kell az üzleti intelligenciának megelőznie az MI bevezetését?

A felfokozott várakozásokhoz képest kiábrándító az MI-bevezetések valósága, ebben pedig a fő bűnös a rossz adatminőség és nem megfelelő adatinfrastruktúra.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.