Szerencsére a Flash kivezetéséhez kapcsolódó kellemetlen történet nem a magyar, hanem a dél-afrikai hatóságról szól.
Hirdetés
 

Nem tegnap, sőt még csak nem is tavaly jelentette be a Adobe, hogy végleg felhagy az internet korai multimédiás korszakát meghatározó, ám ezer sebből vérző Flash fejlesztésével és támogatásával. A 2017 nyarára datálható hivatalos döntés bőséges időt adott az új korszakra való felkészüléshez - vagy legalábbis ezt feltételezné a józan ész.

Lassan őröltek a hivatali malmok

Ami a Dél-afrikai Köztársaság adóhivatalát, a South African Revenue Service (SARS) informatikai felkészültségét illeti, bizonyosan kijelenthető, hogy bőven van tér a fejlődésre, különösen a projekthatáridők betartásánál. A hivatalt elég kellemetlenül érintette, amikor a terveknek megfelelően idén január 12-én az Adobe Flash "letette a lantot". Egy sor elektronikusan intézhető ügyet ugyanis még ekkor is Flash-alapú webes formokon kellett volna beadni az állampolgároknak.

Ilyesmit az utolsó pillanatra hagyni meglehetősen hanyag dolognak tűnik, ám a SARS-nál nem csak néhány órán, vagy akár napon múlt a HTML5-re való átállás befejezése. Ezt abból lehet tudni, hogy még három héttel a végitéletet követően is van néhány olyan funkció, amelynél nem történt meg a modernizálás.

Az adóhivatal ugyanakkor egy huszárvágással igyekezett áthidalni a saját hanyagsága miatt előállt nehéz időszakot. A SARS készített és elérhetővé tett az állampolgárok számára egy speciális böngészőt, amely képes megjeleníteni a Flash-tartalmakat. A működő pluginnel érkező böngészővel azonban nem csak az a probléma, hogy egy rendkívül körülményes sebtapasz. Elég például csak azt megemlíteni, hogy a program kizárólag windowsos PC-ken működik.

Tovább is van, mondjam még?

A történet furcsaságai azonban ezzel még nem érnek véget. Mivel az Adobe gyárilag időzített "önmegsemmisítővel" látta el a Flash legutolsó, így legbiztonságosabbnak tekinthető verzióit, ezért a dél-afrikai kormányhivatal emberei kénytelenek voltak egy tavaly szeptemberi kiadású Chromium változatig visszamenni, és arra alapozták egyedi megoldásukat.

Egy érdeklődő természetű, informatikában jártas helyi lakos el is mélyedt a böngésző kódjában és fájljaiban. Egy biztonsági ellenőrzést végző modul a régebbi beépülőket tartalmazó szoftvernél több tucat potenciálisan komoly veszélyességű biztonsági figyelmeztetést jelentett. Viszont talán ennél is érdekesebb, hogy a changelog.txt állományban öt készítőt sorolnak fel, akik mindannyian moszkvai szoftverfejlesztők. Ennyire távolra kiadni a munkát egy komoly állami rendszer esetében minimum furcsa húzásnak tűnik. Főleg annak tudatában, hogy Oroszország neve gyakran felbukkan hekkelési ügyekben, legutóbb például az Egyesült Államokat ért egyik legsúlyosabb kémkedési sztori kapcsán.

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.