Bár az amerikai egyetemi projekt még hangsúlyozottan csak a kezdeti szakaszában jár, és olyan pontos elméletileg sem lehet, mint a labortesztek, a kutatók sokat várnak reményeik szerint széles körben, ingyenesen és gyakran alkalmazható megoldástól.

A Carnegie Mellon Egyetem és több más szervezet kutatói COVID Voice Detector néven tették közzé annak az alkalmazásnak egy korai változatát, amelynek célja, hogy mindössze a felhasználók hangmintáinak elemzéséből következtessen az esetleges koronavírus-fertőzésekre. A projekt egyik résztvevője a Futurism keddi riportjában nyilatkozva arról beszélt, hogy ma már hatalmas verseny zajlik a lehető legolcsóbb és leggyorsabb tesztek kifejlesztéséért, és már meg is jelentek a tényleg olcsó és nagy pontosságú megoldások, annál azonban nem lehet semmi egyszerűbb, mint belebeszélni egy okostelefonba.

Ahogy a COVID Voice Detector oldalán egy levakarhatatlan felugró ablak is figyelmeztet rá, az új eljárás kísérleti szakaszban van, és egyelőre csak az egyezés fokát jelzi azokkal a hangmintákkal, amelyeket a kutatók a 2019-es koronavírus-betegségben érintett páciensektől gyűjtöttek be. Bár a világjárvány kitörést és a vírustesztek általános hiányát tekintve az új eljárás beharangozása minimum provokatívnak tűnik, a cikk szerint a kutatók hisznek a megoldás sikerében, és legelsősorban egy olyan eszközt látnak benne, amelynek segtségével hatékonyan lehet majd követni a fertőzések terjedését.

A hang alapú teszt pontossága elsősorban az újabb, minél nagyobb mennyiségű adat begyűjtésén múlik: a tudósok a korábbi gyakorlatok és a mostani kísérletek tapasztalatai alapján biztosak benne, hogy lehetséges kifejleszteni egy ilyen eljárást, ami persze nem garantálja, hogy ez tényleg sikerülni is fog. Ehhez a cvdvoice.net oldalon várják a regisztrált felhasználók hangmintáit, hogy megfelelő mennyiségű információ álljon a rendelkezésükre a megbízhatóság növeléséhez.

Ahogy maguk a kutatók is hangsúlyozzák, az alkalmazás egyelőre semmiképpen sem alkalmas az orvosi vizsgálatok vagy diagnózisok támogatására, miután még nem rendelkezik semmilyen ehhez szükséges minősítéssel, vagyis a kiadásra jelölt változat elkészültével is szükség lesz a szakmai közösség visszaigazolásaira és az illetékes hatóságok jóváhagyására. Az alkalmazás egyébként még az érintett kutatók szerint sem fejleszthető olyan pontosságúra, mint egy laboratóriumi vírusteszt, ugyanakkor az adná a hatékonyságát, hogy sokkal nagyobb léptékben és rendszerességgel alkalmazható, ami újabb eszközt jelentene a járvány kitörésének észlelésében és kezelésében.

Van, aki inkább a kipróbált eszközökre koncentrálna

Az applikáció használatához nem kell más, mint egy mikrofonnal is rendelketző okostelefon vagy számítógép, amelynek segítségével köhögéseket, néhány magánhangzó kiejtését és az ábécé recitálását kell rögzíteni. Ezután a program egy pontskálán értékeli, hogy az igazoltan pozitv és igazoltan negatív mintákhoz képest a felhasználó milyen valószínűséggel hordozza a koronavírust. A módszer hasonló alkalmazásai nem számítanak újdonságnak, mivel az emberi hang apró szignatúráinak azonosítását és elemzését más megoldások is használják az emberek pszichikai, fiziológiai vagy akár egészségi állapotának feltárására; most arra építenek, hogy a tüdőt durván megterhelő fertőzésnek is vannak olyan jelei, amelyeket jó eséllyel ki lehet szűrni a hangminták alapján.

A Futurism riportja szerint a legnagyobb nehézséget egyelőre a fertőzöttektől származó felvételek begyűjtése jelenti, ezzel kapcsolatban a szakemberek már az online videókat is elkezdték átfésülni olyan híranyagok után kutatva, amelyyekben egy-egy fertőzött nyilatkozik a kamera előtt. A minél több minta nem csak az alkalmazás pontosságának növelése miatt fontos, hanem azért is, hogy egyáltalán értékelni lehessen az aktuális pontosságot. A fejlesztések során az is fontos, hogy a téves eredményeket lehetőleg a fals pozitívok irányába tolják el, mivel könnyen belátható, hogy ezek sokkal kevésbé veszélyesek a hamis negatívoknál.

Bár a kutatók nem győzik hangsúlyozni, hogy nincs szó kész termékről, és senkinek sem javasolják, hogy ennek alapján hozzon az egészségét érintő döntéseket, a kritikusok szerint a projekt gondozóinak még ennyivel sem kellett volna a nyilvánosság elé lépniük. A lap egyy másik egyetemi kutatót (Columbia University Medical Center) is megszólaltat, aki nem vitatja el kollégái jó szándékát, de a maga részéről most arra kellene koncentrálna, hogy a valódi, működő eszközökből enyhítsék minél jobban a hiányt – ezen túl minden mást csak zavarkeltésnek értékel.

Konzumer tech

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.