
Együttműködési megállapodást írt alá a kötött a kormány nevében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Yettel Magyarország és a Cetin Hungary vezetőivel. A szerteágazó együttműködési megállapodás egyik legfőbb pontja a hazai távközlési infrastruktúra fejlesztése. A dokumentumban foglaltak szerint a vállalatok 2024-2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobil hálózatfejlesztési beruházást hajtanak végre.
A hazai digitalizációs törekvések erősítését célzó partnerség részét képezik továbbá kiberbiztonsági és innovációs kezdeményezések, valamint egyetemi együttműködés is.
5G-t mindenhová!
A megállapodásról kiadott vállalati sajtóközlemény kiemeli: "az elmúlt évtizedekben a hazai mobilhálózatok mindig a nemzetközi élmezőnybe tartoztak, így a következő évek célja, hogy az 5G hálózatok is minél szélesebb kör számára hozzák el a mobilitás és a nagy sávszélesség előnyeit".
A Yettel és a Cetin többek közt azt vállalja, hogy 2024-2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobil hálózatfejlesztési beruházást hajt végre. Ennek hatására "jelentősen, akár 99 százalékra növekedhet" az országos 5G lakossági kültéri lefedettség.
A megállapodás egy nem elhanyagolható eleme az is, hogy az állam jövő évtől megszünteti a hírközlési szolgáltatókat terhelő távközlési pótadót.
Fontos szektor
Az MTI beszámolója szerint a megállapodás kapcsán Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a telekommunikációs szektor fontos a kormány számára, a digitális technológiák pedig alapjaiban változtatják meg az életet. A digitális gazdaság már a teljes GDP legalább 25 százalékát adja, a fejlett technológiák használata a gazdaságok legfontosabb kitörési pontjává vált - mondta a tárcavezető.
A nemzetgazdasági miniszter értékelése szerint ezzel a kormány és a Yettel együttműködése új szintre lép, a cég megbízható partnere a kormánynak. A mostani megállapodás folytatása a mobilhálózat fejlesztéséről szóló korábbi, 2013-asnak.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?