A buborék kialakulása sem kizárt, de az árfolyamok gyors felfutását követően anélkül is elkerülhetetlen lesz korrekció – jósolja a Wharton School veterán közgazdásza.

A mesterséges intelligenciát övező hisztériában ismét egyre több szó esik egy olyan technológiai buborék kialakulásának lehetőségéről. Ennek során az eszközök árfolyama valós értékük sokszorosára fut fel, a befektetések nyomán beinduló hitelezésnek pedig nyilvánvalóan nem lesz fedezete, ami jelentős veszteségeket okoz a buborék kipukkanásakor. Ilyen volt az "eredetinek" mondott dotkomlufi, amikor az üzleti célú internetes alkalmazások felfutásával mindenki gyorsan és aránylag kis befektetéssel igyekezett nagyot kaszálni, hogy aztán az összeomlást követően sok vállalat végleg eltűnjön a süllyesztőben, mások pedig elveszítsék piaci kapitalizációjuk nagy részét.

A következő buborékról szóló találgatások már a világjárványt megelőző időszakban is rendszeresen felbukkantak, bár az elemzők nagy többsége egyetértett abban, hogy valószínűleg nem kerül sor ilyesmire, és ha mégis, akkor az az előzőnél kevesebb áldozatot szed majd. (Más kérdés, hogy a poszt-COVID időszakban például jóval több embert tettek lapátra a techcégek, mint ahány elbocsátást közvetlenül a dotkom lufi kipukkanásának tulajdonítanak, de erre nem egy tőzsdekrach következményeként került sor.) Legújabban azonban már az MI-vel kapcsolatos befektetések kockázatairól értekeznek, amelyeket ugyancsak valós, de elkerülhető problémának látnak.

Itt alapvetően olyan folyamatról lenne szó, mint a blockchain technológiák esetében: kiderül, hogy ezek a megoldások önmagukban nem életképesek, sőt az alkalmazásukat övező botrányok komoly zavart okozhatnak a teljes iparágban, azonban a végén minden a helyére kerül, és az MI járulékos eszközként, a meglévő rendszerekbe építve növeli majd a vállalatok hatékonyságát. Kérdés persze, hogy erre mikor és hogyan kerül sor: amikor a trend egyik legnagyobb haszonélvezője, az Nvidia éppen 769 százalékos éves profitnövekedésről számol be, akkor azok a hangok is felerősödnek, amelyek szerint az MI-t övező hype már a veszélyes szinthez közelít.

A törvényszerűségeket nem árt figyelembe venni

A Business Insider ennek kapcsán idézi a hosszú távú részvénypiaci stratégiák gurujaként emlegetett Jeremy Siegel legutóbbi kommentárját. A Wharton School professzora szerint lehetséges, hogy kialakulóban van egy spekulatív buborék, bár azt lehetetlennek tartja megjósolni, hogy mikor ér véget. Az Nvidiát annak ellenére sem tartja "drámaian túl- vagy alulértékeltnek", hogy a társaság részvényárfolyama 2023 eleje óta több mint ötszörösére, piaci kapitalizációja pedig az Alphabet és az Amazon szintjére emelkedett. A folyamatnak egyelőre nem is látszik a vége, de Siegel arra figyelmeztet, hogy a felfutás végül mindenképpen elakad, és a korrekció brutális lehet majd.

Bár az amerikai gazdaságban nem lát az infláció újjáéledésére vagy recesszióra utaló jeleket, a lap feltűnőnek nevezi, hogy a professzor egyáltalán felveti a technológiai buborék lehetőségét. Szerinte ugyanis nem világos, hogy a mostani MI-láz az internetes forradalom legbékésebb időszakára, vagy éppen a dotkomlufi kidurranását megelőző csúcseufóriára hasonlít-e jobban. Bár az Nvidiát speciális helyzetű gyártónak tartja, a technológiai részvények lendülete szükségszerűen kimerül, a "lépcsőn fel, lifttel le" dinamikához igazodva pedig célszerűnek tartja a hosszú távú gondolkodást, mivel nagyon nehéz lesz megfelelően időzíteni az exiteket.

Piaci hírek

Kínában eltüntetnék a netről a pénzükkel villogó influenszereket

A kínai kormányzat újra fazonra nyírja a közösségi médiát, a túl nagyra hízott piaci cégek után a túlzott gazdagságukkal kérkedő felhasználók is nehéz időszak elé néznek.
 
Az Európai Unió kibervédelmi direktívájának való megfelelés nem annyira bonyolult feladat, mint amilyennek elsőre látszik.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.