Sok mindentől függ a magyar informatikusok kezdő fizetése. Többek között attól is, hogy melyik egyetemen szereztek diplomát.

Általános tapasztalat, hogy az utóbbi években brutálisan emelkedett az informatikusok fizetése. Arról azonban, hogy pontosan mennyi az annyi, csak önbevallásos alapon vagy a fejvadász cégek közel sem reprezentatív adataira építve készültek felmérések. Az Oktatási Hivatal Felsőoktatási Elemzési Főosztálya a Felvi.hu-n publikálta a Diplomán túl című kutatását, amely a Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai alapján minden eddiginél pontosabb képet ad az egyetemet végzett pályakezdők jövedelméről. A kutatók a 2013/2014-es és a 2015/2016-os tanévben alap- és mesterszakon vagy osztatlan képzésben végzettek 2017 decemberében elért helyzetét viszgálták a DPR-ben összesített anonim adatokat elemezve.

2017 végén a vizsgált csoport 64 százaléka volt aktív a munkaerőpiacon, és közel ötödük még ekkor is kötődik a felsőoktatáshoz (a végzettek 8,8 százalékának státuszáról nem voltak adatok). Az aktívak 80 százaléka töltött be felsőfokú végzettséget igénylő munkakört, átlagosan havi bruttó jövedelmük pedig 335 ezer forint volt.

Minden szempontból vezet az informatikai

Az informatikai szakokon végzők minden szempontból kiemelkednek a felsőfokú végzettséget szerzők közül. A legnagyobb arányban töltenek be olyan pozíciót, amely felsőfokú végzettséghez kötött, és jövedelmük is a legmagasabb a korcsoportjukban. Ugyanakkor az is kiderül az elemzésből, hogy minden szempontból kifizetődő elvégezni a mesterszakot. A BSc (alapszak) diplomával elhelyezkedők több mint 90 százaléka dolgozott diplomához kötött beosztásban (státusz, a kutatók szóhasználatában vertikális illeszkedés), átlagfizetésük pedig a 400-450 ezer forintos sávba esett. Ezzel szemben az MSc diplomások több mint 95 százalékának jutott felsőfokú végzettséghez kötött pozíció, átlagosan bruttó 550-600 ezer forint jövedelemmel.

Jövedelem és diplomás munka, mesterképzés és osztatlan képzés

Az egyes képzési területeken végzettek havi bruttó átlagjövedelme 2017 decemberében (Ft) és foglalkozásuk vertikális illeszkedése (%); N = 30 691, átlagjövedelem = 379 149 Ft, átlagos vertikális illeszkedés = 88,8% (Forrás: Felvi.hu)


Ezzel szemben egy gazdaságtudományi MSc diplomával (ez a kategóriában a második legmagasabb  jövedelemmel járó végzettség), 85 százalék körüli azok aránya, akik felsőfokú végzettséghez kötött állásban dolgoztak, és bruttó havi jövedelmük a 450-500 ezer forintos sávba esett. A BSc diplomások körében a műszaki szakokon végzettek közelítették meg leginkább az informatikusokat.

Ugyanakkor, mint azt egy közelmúltban publikált amerikai kutatás is kimutatta, hosszabb távon nem feltétlenül marad meg az informatikusok jövedelmi előnye. A Harvard Malcolm Wiener Központjának igazgatója, David Deming adatokkal alátámasztva mutatta meg, hogy az a fizetésbeli előny, amint a STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) szakmát szerző végzősők élveznek, 40 éves korukra elolvad – legalábbis Amerikában.

Egyáltalán nem mindegy, melyik egyetemen végzel

A alap- és mesterszakos végzettek együttes átlagjövedelme 2017 decemberében bruttó 452 500 forint volt, és 92,6 százalékuk dolgozott olyan munkakörben, aminek betöltéséhez feltétel a felsőfokú végzettség.

Ugyanakkor sem a jövedelem, sem a státusz szempontjából nem mindegy, hogy valaki melyik egyetemen végzett. A legjobb pozícióba mind fizetésben, mind státuszban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzettek jutottak: több mint 95 százalékuk dolgozik felsőfokú végzettséget követelő pozícióban átlagosan több mint 550 ezer forintért.

A státusz szempontjából szoros a verseny az élbolyban: ahol többek között az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem, Pannon Egyetem, a Szent István Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem is 94 százalék fölött teljesít.

Átlagjövedelem és diplomás munka egyetemenként

Az informatika képzési területen végzettek havi bruttó átlagjövedelme (Ft) és foglalkozásuk vertikális illeszkedése intézményenként (%); N = 4411, átlagjövedelem = 452 484 Ft, átlagos vertikális illeszkedés = 92,56%  (Forrás: Felvi.hu)

Az elérhető pályakezdő jövedelemben azonban komoly különbségek vannak. Az éllovas BME-hez képest a Szegeden diplomát szerző informatikusok átlagjövedelme mintegy 100-150 ezer forinttal alacsonyabb. Ebből a szempontból az ELTE, az Óbudai Egyetem és – némi meglepetésre – a Milton Friedman Egyetem (Korábban Zsigmond Király Egyetem) végzőseinek bére közelítik meg legjobban a BME-sekét.

Egy informatikus nem álláskereséssel tölti az időt

Bár a státusz és a jövedelem szempontjából is előnyös a mesterszak elvégzése, a kutatás adatai szerint mindössze a hallgatók 27,4 százaléka nevez be az MSc diplomához szükséges plusz szemeszterekre.

Ez valószínűleg a munkaerőpiaci helyzettel is összefügg. Bár az egyetemet végzettek körében eleve alacsony az álláskeresők aránya, az informatikusoknak még ebből is sikerült kiemelkedniük. A végzettek vizsgált korosztályának mindössze 0,9 százaléka volt álláskereső 2017 decemberében. Ez csupán fele az összes felsőfokú végzettséggel rendelkező munkakereső átlagának.

Az is kiderült a kutatásokból, hogy ebben az iparágban is a férfiaknak lejt a pálya. A férfi és női munkavállalók átlagjövedelme között jelentős a különbség. Például míg a pályakezdő férfi szoftverfejlesztők átlagos bruttó havi jövedelme 498 ezer forint, a nőké csupán 417 ezer. (Van olyan mérnöki terület, ahol a nők fizetése nem éri el a férfiakénak a 80 százalékát sem.) A különbség egyébként területenként eltérő, az információ-technológiai szolgáltatás ágazatban például a férfi pályakezdők átlagfizetése 454 ezer forint, míg a nőké 349 ezer.

Közösség & HR

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.