Eltolt határidők, költségcsökkentés, leépítés és akár teljes eladás is szerepel azok között a forgatókönyvek között, amelyeket az Aurora Innovation vezérigazgatója vázolt fel egy belső használatra szánt feljegyzésben. Az anyagot megszerző Bloomberg beszámolója alapján a cégnél meglehetősen zord idők járnak. A felvásárlás megszellőztetése azonban pozitív hatást gyakorolt a cég idén csapnivalóan szereplő részvényeire.
Nem fiatalnak való vidék
A technológiai piac egésze megszenvedi a gazdasági nehézségekkel, geopolitikai feszültségekkel teli idei évet, ám mindez különösen igaz a startupokra. A fiatal vállalkozások az elmúlt években (a pandémia első időszakának pánikreakcióját leszámítva) könnyen jutottak friss tőkéhez, ami egyszerűbbé tette az álomépítést, hiszen a költségeket könnyen fedezték, a befektetők pedig nem követeltek azonnal profitot.
Mindez azonban már a múltté, és a rossz csillagállás Chris Urmson soraiból is egyértelműen kirajzodik. Az Aurora társalapítója és jelenlegi első számú embere számos lehetséges/szükséges intézkedést felvázolt a helyzet kezelésére. A költségcsökkentés, illetve azon belül a dolgozói állomány karcsúsítása mellett felmerült egyes vállalati részek eladása, felszámolása, illetve a cég magánkézbe adása is.
A legérdekesebb része a beszámolónak azonban az, hogy Urmson a lehetséges felvásárlás kapcsán név szerint is említett két nagyvállalatot. Az egyik az Apple, amely körül sosem múló pletyka az autópiaci belépés. A hírek szerint valamikor 2025 körülre tervezheti Cupertino a nagy beszállást egy olyan elektromos hajtású kocsi gyártásával, amely saját, forradalmi akkumulátortechnológiájával és fejlett önvezető képességekkel van felvértezve.
Másik potenciális kérőként a vezérigazgató a Microsoftot említette. Bár a szoftveróriás kapcsán az önvezető technológiák és a járműipar ritkán merülnek fel témaként, azért Redmond számára sem érdektelen ez a terület. Ezt bizonyítja, hogy a Microsoft befektetőként és együttműködő partnerként is jelen van az önvezető autókat fejlesztő amerikai Cruise-ban. (A 30 milliárd dollárra értékelt, egyelőre pénzégetőként üzemelő vállalat többségi tulajdonosa a General Motors.)
Voltak már jobban
Az Aurorát mindössze 2016 végén alapították, és az elmúlt években látványos fejlődést mutatott. A befektetői bizalmat nyilván segítette, hogy Urmson volt az, aki egykori Google-alkalmazottként beindította a keresőóriás autonóm vezetéssel kapcsolatos fejlesztéseit. Egy 2020-as forrásbevonásnál például az Amazon is ott volt azok között, akik 600 millió dollárt dobtak össze a fejlesztések finanszírozására. Az akkori tőkebevonás 2 milliárd dollárra "lőtte be" a startup értékét, de tavaly már inkább 10 milliárdra tartották a céget.
Az Aurora nem riadt vissza a felvásárlással történő bővüléstől sem. 2020 elején a LIDAR szenzorokra specializálódott Blackmore startup került hozzá, majd ennél sokkal nagyobbat szólt decemberi üzletük, amikor is átvették az Ubertől annak autonóm rendszerekért felelős Advanced Technologies Group (ATG) részlegét.
Ezzel párhuzamosan szépen épült a partnerségi háló is. 2021 elején például az évszázados tapasztalattal bíró Paccar teherautógyártóval jelentettek be együttműködést, amelynek célja a nagy potenciállal kecsegtető teherfuvarozási szegmens közös meghódítása.
Ezen felbátorodva múlt ősszel tőzsdére is lépett az Aurora, ám a biztató kezdetet hatalmas lejtmenet követte. Mindezt a Bloomberg cikkének megjelenése megtörte, hiszen a részvények pénteken 10 százalékot erősödtek. Más kérdés, hogy a papírok így is csak körülbelül az ötödét érik annak, mint amennyit január elején kértek egy részvényért.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?