Kontinensünkön (is) felszaporodtak a hírhedt Lazarus csoporthoz köthető kártevővel elkövetett kiberbiztonsági incidensek.

A korábban is sok fejfájást okozó, észak-koreai Lazarus Group tevékenységének fokozódására figyelmeztet a Kaspersky. A biztonsági cég szakértői arra alapozzák, hogy az utóbbi időben felszaporodtak a csoport által használt DTrack malware-hez köthető incidensek.

A backdoorral különösen sok európai és latin-amerikai országban, illetve az USA-ban próbálkoztak be különböző szervezeteknél. Kontinensünkön belül elsősorban Németországban, Olaszországban, Svájcban és Törökországban regisztráltak fokozott aktivitást. A malware-rel leginkább kormányzati szervezeteket, kutatóközpontokat, informatikai- és telekommunikációs szolgáltatókat, továbbá oktatási intézményeket céloznak az elkövetők. 

Az internetes bűnözők a program sikeres telepítésével rengeteg információhoz jutnak a megfertőzött gépről. Többek között lehetőségük adódik a billentyűleütések naplózására, a böngészőelőzmények átnézésre, képernyőképek készítésére, de látják az aktívan futó alkalmazásokat és sok más egyéb rendszerrel kapcsolatos technikai adatot. Mindezek tetejébe a DTrack képes parancsok futtatására is, így az értékes állományok továbbítása sem akadály.

Szinte minden a régi

A Kaspersky vizsgálata alapján a károkozó nem sokat változott azóta, hogy 2019-ben első ízben felfedezték. A friss figyelmeztetést az indokolja, hogy az utóbbi időben sokkal szélesebb körben vetették be az eszközt. A biztonsági cég az indítékkal kapcsolatban egyértelműen az anyagi haszonszerzést jelölte meg.

Utóbbi egyáltalán nem meglepő, hiszen a nemzetközi szankciók miatt meglehetősen szűk pályán mozgó észak-koreai rezsim rendszeresen kibertámadásokkal igyekszik betömni a költségvetési lyukakat. A Canalys idén januárban kiadott jelentése szerint például csak tavaly 400 millió dollár értékű kriptovalutát sikerült begyűjteni ilyen illegális módszerekkel.

Biztonság

Összenő, ami összetartozik: robotkutyák védik az MI-szervereket

A ChatGPT-t és társait kiszolgáló adatközpontok nem "csupán" rengeteg pénzt és erőforrást emésztenek fel, de folyamatos ellenőrzésük és védelmük is komoly feladat.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.