A startupok élete nem csak játék és mese. A mozgó járműben gépesítve gyártott pizzában gondolkodó Zume esete inkább rémálom lett a hiszékeny befektetők számára.

Nagyjából nyolcévnyi működés (pontosabban kísérletezgetés) után lehúzza a rolót a Kaliforniában 2015-ben alapított Zume - számolt be a szomorú fejleményről a The Informant. Az önmagában ugyanakkor nem bírna hírértékkel, hogy egy startup alapítóinak világmegváltó ötletéről végül kiderült, hogy semmire sem jó. Ami a Zume esetét különlegessé teszi, az az időközben eltapsolt pénz nagyságrendje.

Ráharaptak

Az első körben pizzák kiszállításra fókuszáló vállalkozás fő attrakciója az volt, hogy a megrendelt ételeket az azt kiszállító teherautó hátuljában elhelyezett robot készíti el. Az ötlet vonzónak tűnt, hiszen ennél forróbb, frissebb pizzát nehezen kaphatna a vásárló. A potenciálisan remek üzleti koncepcióra több komoly befektető is ráharapott. A Zume története során összesen közel 500 millió dollárnyi tőkéhez jutott, amiből 375 millió a SoftBank nevéhez fűzödik. (A japán óriásról már korábban kiderült, hogy nem mindig tesz jó lóra.)

Hiába festették azonban a befektetők kedvéért rózsaszínre az eget a Zume vezetői, az évek elteltével egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a munkatársak képtelenek megoldani a felmerült technikai problémákat. Híradások között az egyik ilyen kritikus pont az volt, hogy az olvadóban lévő sajtok rendszeresen lecsúsztak a mozgó járműben készülő pizza tésztájáról.

Ráfaragtak

A vállalkozás a pandémia kitörésekor alkalmazottai felétől megvált, és egy utolsó kísérletként a megmaradásra profilt váltott. Az új fókusz a fenntartható csomagolásra került át. Ehhez elvben jó alapot adott, hogy 2019-ben a Zume felvásárolta az ilyen technológiát fejlesztő Pivot Packaging céget.

A mostani fejlemények kapcsán viszont már kimondható: a komposztálható csomagolóanyagokból sem sikerült aranybányát építeni.

Piaci hírek

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.