A japán cégcsoport legutóbbi negyedéves eredményei szerint addig forgatták a több mint 100 milliárd dollárjukat, hogy öt év után úgyszólván elölről kezdhetik az egészet.
Hirdetés
 

A SoftBank csoport pénteki közlése szerint lényegében elveszítette a Vision Fund alapokkal elért összes befektetési nyereségét. Ez a tavalyi első negyedév végén még 66 milliárd dolláros csúcson állt, amit a világjárvány idején a magas likviditás miatt kialakult globális befektetési fellendüléssel indokoltak, mostanra azonban a kamatemelések és a gyengülő gazdasági kilátások lerontották a Vision Fund portfóliójában szereplő vállalatok értékelését is. A SoftBank szerint a technológiai befektetések nem realizált nyeresége annak 2017-es indulása óta 1,46 milliárd dollárra csökkent a július-szeptemberi időszakban, ami lényegesen kevesebb a második negyedévre jelentett 8,49 milliárd dollárnál is.

A SoftBank mindezzel együtt több mint 3 billió jen (nagyjából 21 milliárd dollár) negyedéves nettó nyereségről számolt be, köszönhetően a kínai Alibaba Group Holding technológiai csoport részvényeinek eladásához kapcsolódó határidős ügyleteknek, amelyek révén a társaság ellensúlyozni tudta a befektetési üzletág hatalmas veszteségeit, és három negyedév óta először jelentett pozitív eredményeket. A Nikkei Asia a SoftBank pénzügyi vezetőjét idézi, aki szerint ezen a téren továbbra is kihívásokkal teli környezettel számolnak, mivel a központi bankok világszerte kamatemeléseket hajtanak végre az infláció enyhítésére.

Még az FTX-szel is sikerült bevásárolniuk

Az ilyen irányú pénzügyi politika eredményeként a SoftBank a későbbiekben is jelentős kiigazításokra készül, különösen a technológiai szektorban. Ehhez igazodva a szeptemberi negyedévben "mindössze" 300 millió dollárnyi új befektetést eszközölt a két Vision Fund alapon keresztül, szemben az előző év azonos időszakában kihelyezett 14,1 milliárd dollárral. A SoftBank elnök-vezérigazgatója ezúttal nem is tartott személyes tájékoztatást az eredményekről, csak azt közölte, hogy az elkövetkező néhány évben a 2016-ban 32 milliárd dollárért felvásárolt ARM növekedésének szenteli majd magát.

Az ARM-től egyébként a SoftBank nemrégiben már megszabadult volna, de a kútba esett felvásárlás után a cég ismételt tőzsdére vitelével szerezhet pénzt a hatalmas összegű befektetésből. Az ARM egyik vezetője, aki a lap szerint ugyancsak részt vett a tájékoztatón, most megerőstette, hogy a csoport a chipgyártó cég jövő évi tőzsdei bevezetését tűzte ki célul, de a kedvezőtlen piaci viszonyok miatt erre csak a jelenlegi, 2023 márciusával záruló pénzügyi évet követően kerülne sor. A negyedéves riportból az is kideült, hogy a Vision Fund "kevesebb mint 100 millió dollárt" fektetett be a csődeljárás alá vett FTX kriptovaluta-tőzsdébe, de ezt az összes befektetésükhöz viszonyítva "minimális összegnek" nevezték, és nem tartják meghatározónak a jövőbeni értékleírást.

Piaci hírek

A BME hallgatója nyerte a K&H STEM pályázat első díját

Rekordszámú dolgozat érkezett a K&H Bank innovációt támogató pályázatára.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.