A befektetők annyira el lettek kényeztetve az elmúlt időszakban, hogy Redmond amúgy remek friss negyedéves számain is képesek voltak fanyalogni.

A héten több meghatározó informatikai szereplő is közzéteszi első negyedéves eredményeit. A Google-t birtokló Alphabet például lassan nem tudja hova tenni a sok pénzt, amit megkeresett, de a Microsoftnál sincs különösebb ok a panaszkodásra. Maximum annyi, hogy a részvényeseknek láthatóan már a jó sem elég jó.

Csak a kötelezőt hozták?

Redmond március végével zárta 2021-es üzleti évének harmadik periódusát. A tegnap közzétett adatok alapján az összbevétel 41,7 milliárd dollár lett, ami 19 százalékos éves erősödésnek felel meg. Elemzők ráadásul előzetesen alig több mint 41 milliárdot reméltek, tehát ezen a soron nem sok szégyenkeznivaló akad.

A profit szempontjából haszonló kép rajzolódik ki. A megtermelt 15,5 milliárdnyi nettó nyereség majdnem másfélszerese az egy évvel korábban elért teljesítménynek. Egy részvényre vetítve 1,95 dolláros profit keletkezett, szintén rálicitálva a szakértői becslések átlagából kialakult 1,78 dolláros előzetes várakozásokra.

 

Microsoft-eredmények FY2021/Q3
Infogram

 


Ennek ellenére a részvényárfolyam a jelentés közzétételét követően jelentősen, több mint 3 százalékkal esett, ami azért később kicsit visszakorrigált annak fényében, hogy a vállalatvezetés kommentárja pozitív jövőképet festett az előttünk álló időszakra. Az érdekes befektetői reakció mögött valószínűleg az áll, hogy az elmúlt hónapokban a Microsoft papírjai nagyon sokat erősödtek, így még egy alapvetően teljesen pozitív negyedéves jelentés is képes bizonytalanságot okozni azzal, hogy nem bőven, csak kényelmesen teljesítette túl a szakértői becsléseket.

Masszív csapatmunka

A Microsoft egyes divíziói meglehetősen kiegyensúlyozottan teljesítettek. A három nagy üzletág 16 és 23 százalék közötti forgalomnövekedést tud felmutatni. Üzemi eredmény szintjén pedig a 25 és 40 százalékos sávban mozognak az éves növekmények.

A Termelékenység és üzleti folyamatok fantázianevű részleg 13,6 milliárdot számlázott. Itt kiemelésre érdemes az Office 365-höz köthető vállalati bevételek 22 százalékos növekedése, a járvány kezdetén szenvedő LinkedIn forgalmának ismtelt erősödése (25%), illetve a Dynamics termékcsaládhoz köthető forgalom 26 százalékos emelkedése. Ezekhez képest a végfelhasználói Office-termékek 5 százalékos bővülése visszafogottnak mondható.

A legnagyobb tortaszeletet adó Intelligens felhőből 15,1 milliárdot sikerült kisajtolni. A szerveres termékek és cloud szolgáltatások együttesen 26 százalékot nőttek, miközben az Azure-hoz köthető forgalom egy év alatt a másfélszeresére emelkedett. Utóbbi elég jó eredmény ahhoz, hogy Redmond csökkenteni tudja lemaradását a cloud piacot uraló AWS-hez képest.

Végezetül a többek között a Windowshoz és az Xbox konzolhoz köthető eladásokért felelős Egyéb személyi számítástechnika divízió sem teljesített rosszul. A 13 milliárdos bevétel dinamikájában lemásolja az összvállalati eredményt. Nagy fegyverténynek tekinthető, hogy a windowsos eladások mind a gyártók, mind a végfelhasználók felé 10 százalékkal tudtak nőni (köszönhetően a megtáltosódó PC-piacnak). Az Xbox-bevételek pedig 34 százalékot ugrottak.

Szépen hízó számok

A negyedéves jelentéssel párhuzamosan Redmond több termékéről is friss adatokat szolgáltatott. A pandémia miatt rendkívül népszerűvé vált Teams például már 145 millió napi felhasználónál jár. Ugyanez tavaly októberben még 115 millió volt, egy évvel ezelőtt pedig 75 millión állt a számláló.

A már említett PC-piaci boomnak hála a Windows 10-ek telepítési üteme is új lendületet kapott. A vállalat zászlóshajója a korábbi reményekhez képest némileg nehezebben, csak tavaly márciusban tudta elérni a mérföldkőnek számító 1 milliárdnyi havonta aktív eszközt. Ehhez képest meglehetősen jó eredményenek számít, hogy a héten már 1,3 milliárd ilyen eszközről számolhatott be a cég.

Piaci hírek

Egyelőre nem tűnik sokkolóan okosnak a Gemini mesterséges intelligencia

Ahogy az lenni szokott, a Google közzétette, a felhasználók pedig azonnal rászálltak az új technológiára, amit sikerült is buta hibákra késztetniük.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.