A hosszú éveken át zsugorodó táblagépes szegmens az idei harmadik negyedévben végre nőni tudott. Igaz, az IDC részletes adataiból kiderül, hogy gyártói szinten nagy különbségek vannak a teljesítményben.

Szabad szemmel is látható, mintegy 2 százalékos eladásnövekedést könyvelhettek el az év harmadik negyedévében a tabletek. Az IDC számaiból kitűnik, hogy a szegmens feléledése elsősorban két gyártó jó eredményének köszönhető.

Irány előre 

Az amerikai piackutató legfrissebb jelentése szerint a júliustól szeptember végéig tartó periódusban 37,6 millió táblagép talált gazdára világszerte. Ez a mennyiség 1,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eladásokat, azaz a piac éppen felfelé vette az útját.

 

Tabletes eladások 2019/Q3 - IDC
Infogram

 

Ahogy az a fenti táblázatból is kitűnik, a szegmensen belül folytatódott a koncentrció. Míg egy évvel ezelőtt a kisebb gyártók még a teljes eladási mennyiség több mint 30 százalékát adták, ma már az öt legnagyobb viszi a forgalom nagyjából háromnegyedét. Az éllovasok teljesítményében azonban nagy ellentétes mozgásokat lehet találni.

Amerika visszainteget

Cupertinóban elégedetten dőlhetnek hátra, hiszen az iPad-eket a nyár végi és ősz eleji időszakban úgy vitték, mintha ingyen volnának. Az Apple 11,8 darabos eredménye azt jelenti, hogy a harmadik negyedévben majdnem minden harmadik eladott tablet almás logóval volt ellátva. A cég teljesítményének a szegmensben látható jótt tettek az idén bemutatott új modellek.

A másik nagy nyertest szintén a tengerentúlon találjuk: az Amazonnak ugyanis még az Apple-nél is nagyobb mértékben sikerült növelnie forgalmát, ami elég volt a második hely megkaparintásához. A világcéget ezen a területen is egyre inkább komoly szereplőnek lehet tehát tekinteni, köszönhetően az új Fire 7 változat népszerűségének. Ráadásul a nagyobb, 10-es rajtszámú családtag is épp most esik át ráncfelvarráson, az ünnepi időszak pedig hagyományosan erős az Amazonnál.

Nem ennyire rózsás a helyzet a Samsungnál. amelynek nemhogy a második helyről kellett lemondania, de már a dobogó utolsó foka is kezd inogni. A legnagyobb öt közül a dél-koreaiak eladásai lettek éves összevetésben a legrosszabbak. A közel 14 százalékos visszaesés messze alulmúlja a piaci átlagot.

A Samsung mögött az amerikai szankciók présében szenvedő Huawei áll. A kínai gyártó a nehéz körülmények ellenére nem sokat vesztett, ami leginkább a hazai fogyasztók töretlen bizalmának tudható be. Globálisan ugyanis egyre nagyobb problémát jelentenek a kereskedelmi háborúval összefüggő büntető intézkedések.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.