Hosszú szünet után ismét rakétakilövésre készül Jeff Bezos Blue Origin nevű űripari cége, de egyelőre meggyűlt a baja az ember nélküli NS-24 küldetéssel.

Jeff Bezos és űripari cége, a Blue Origin máshogy közelít az űrutazáshoz, mint Elon Musk és a SpaceX, ahol egyfajta backup tervnek tartják a Hold és a Mars meghódítását, és az emberiség túlésésének zálogát látják az újabb égitesteken létesített kolóniákban. A Blue Origin ezzel szemben évek óta azzal haknizik, hogy a Földet próbálná meg élhetőbb hellyé alakÍtani, és az űrkutatást is olyan eszköznek tekinti, ami a következő földi generációk jólétéhez járul majd hozzá. Bezos egy 2019-es fellépésén azt javasolta, hogy aki a Marson szeretne élni, az próbaképpen költözzön fel a Mount Everest tetejére, ami trópusi nyaralás lenne a vörös bolygóval összehasonlítva.

Érdekes elképzelésekből persze a Blue Origin háza táján sincs hiány: a társaság alapítója szerint egy napon minenki óriási, hengeres űrállomásokon fog élni a Naprendszer távoli pontjain. Egy közelmúltban megjelent interjúban Bezos már arról beszélt, hogy szívesen látná, ha billiónyi ember élne ilyen állomásokon, mert úgy az arányokat figyelembe véve mindig lenne ezer Mozartunk és ezer Einsteinünk. A dolog azonban nem valósítható meg az emberiség "multiplanetárissá" válásával, vagyis városok létrehozásával más bolygókon, mivel azok felülete szerinte túl kicsi. Végül maga a Föld olyan üdülési célponttá válna, mint amilyen most a Yellowstone Nemzeti Park.

A végső határ egyelőre a légügyi hatóság

Bezos némileg öncélú jövőképében az emberek választhatnának, hogy vissza akarnak térni a bolygójukra, vagy az Amazon egyik O'Neill-hengerében élnek. Ez utóbbi a két, egymással ellentétes irányba forgó hengerből álló űrmetropolisok koncepciója, amelyek elég gyorsan forognak a mesterséges gravitáció megteremtéséhez, de ahhoz még éppen elég lassan, hogy az ott élőknél ne alakuljon ki a kinetózis. Az ilyen, egyenként akár 10 millió embert befogadó szerkezetek létrehozásának első elméleti akadálya az építőanyagok odaszállításának költsége és nehézsége, amire – egyelőre ugyancsak elméleti – megoldásként az aszteroidák felahsználását javasolják.

Ami biztos, hogy Bezos és a Blue Origin víziója nem mostanában valósul meg. A társaság éppen több mint egyéves szünet után térne vissza a világűrbe, miután egy 2022 szeptemberi balesetet követően az amerikai szövetségi légügyi hivatal egy sor korrekciós intézkedés végreahajtását írta elő. A kilövést eredetileg december 18-ára írták ki a Blue Origin texsi bázisán, de a hideg időjárásra és egy földi rendszerproblémára hivatkozva a következő napra halasztották. A cég kereskedelmi célú nehézrakétájának (New Glenn) első repülését jövőre tervezik: a 98 méter magas eszköz állítólag 45 metrikus tonnányi hasznos terhet juttathat alacsony Föld körüli pályákra.

(kép forrása: blueorigin.com)

Piaci hírek

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.