A Motorola és a Sony tulajdonosok nyugodtak lehetnek, az LG és a Samsung még kivár.
Hirdetés
 

A Google külön rendezvény megtartása nélkül jelentette be a Nexus készülékek következő generációját és szokásához híven ezzel együtt hivatalossá vált az Android legújabb verziója is. A korábban csak L néven futó rendszer a Lollipop, azaz nyalóka elnevezést kapta, mostanra pedig több gyártó közzétette, hogy mely készülékei kapják meg a frissítést.

Nexus, Motorola, Sony 

Az Android 5.0-át elsőként azok használhatják, akik a Nexus 6, vagy Nexus 9 valamelyikét megvásárolják, mert ezek a készülékek gyárilag a Lollipoppal érkeznek. A régebbi kiadású Nexus tulajok is megnyugodhatnak, mivel a Nexus 4, 5, 7 (2012 és 2013-as kiadás egyaránt), valamint a nexus 10 is megkapja a frissítést.

A többiekkel szemben előnyt élveznek azok a nem Nexus eszközök, amelyek a Google Play Edition vonalba tartoznak: ezek a két HTC One (M7, M8), a Samsung Galaxy S4, a Moto G, a Sony Z Ultra, illetve az LG G Pad 8.3. Végül ott vannak a hazai piacot nem érintő, Android One kiadású készülékek (Micromax Canvas A1, Spice Dream UNO, Karbonn Sparkle V), amelyek az indiai piacra készült, olcsó referencia sorozat első tagjai.

Xperia Z3: biztosan jön rá a Lollipop

A következő nyilatkozó a Motorola, akinek a mobiljai Európában, de hazánkban sem különösebben gyakoriak, ettől függetlenül biztosan akad pár hazai Moto tulajdonos. Számukra jó hír, hogy a már kínai (Lenovo) kézben lévő gyártó összes fontos készüléke (Moto X, X 2. generáció, Moto G, G 4G LTE, Moto G 2. generáció, Moto E, stb.) kap a nyalókából. A Sony úgy döntött, hogy a teljes Z sorozat (többek között az Xperia Z, Z1, Z Ultra, Z1 Compact, Z2, Z2 Tablet, Z3, stb.) megkapja az 5.0-ás Androidot, ami komoly vállalkozás, és az első frissítésekre 2015 elején lehet számítani.

A többiek még nem teljesen biztosak

A HTC-nek nincs különösebben nehéz dolga, mivel nem rendelkezik annyira kiterjedt portfóliója, hogy a főbb modelleket ne tudná ellátni az új verzióval. A tajvani gyártó eddig azt közölte, hogy a One sorozatból az M7, M8, One mini, mini 2 modellek kapják meg a Lollipopot, ami azt jelenti, hogy a phablet kategóriás One Max valamilyen oknál fogva kimarad a szórásból.

A többiek egyelőre kérdésesek: az LG hivatalosan nem közölt infókat, de csodálkoznánk, ha az aktuális csúcsmodell (G3) ne részesülne a jóból, sőt, az is esélyes, hogy a G2, és a G3 Beat is csatlakozik a frissülőkhöz. A Samsung sem nyilatkozott még a témában, de a koreaiaknál is várható, hogy a csúcs, vagy a közeli Galaxy széria megkapja a frissítést. A kínai Huawei, valamint a hazánkban mobiljaival nemrég elindult Lenovo sem osztott meg még részleteket a témával kapcsolatban, de ahogy új bejelentések érkeznek, frissíteni fogjuk a cikket.

Minden felületre érkezik a Material design és az új Android

A témához tartozik még, hogy a Google kiadta az Android 5.0 immáron teljes fejlesztői csomagját (SDK), amivel megindulhat az appok készítése. Ezzel párhozamosan elérhetővé vált a rendszer fejlesztői képfájlja Nexus 5 és a 2013-as Nexus 7 készülékekre, illetve az Android emulátor, amivel már el lehet kezdeni dolgozni. Az Android Lollipop elsőként november folyamán jelenik meg a Nexus 6-tal és 9-cel, a Material design egy új, kártya alapú megjelenést hoz, de emellett több olyan újítást is tartalmaz, ami tovább növeli a készülékek és alkalmazások teljesítményét.

Konzumer tech

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.