Az LG robotja megállíthatatlan gépekké alakítja a proletariátust – pengetett marxi húrokat a CNet a CLOi SuitBot kapcsán.

Egy hét múlva Berlinben, az IFA-n (Internationale Funkausstellung) a nagyközönség is megnézheti az LG legújabb robotját, ami voltaképpen egy viselhető és viselőjének mozgását segítő intelligens gép. A SuitBot remélhetőleg a nem hagyja cserben a bemutatón a céget, ahogy a CES-en januárban CLOi háztartási robot tette David VanderWaallal, az LG amerikai marketingvezetőjével. Itt ugyanis a következmények súlyosabbak lennének…

Robot-munkás – két jó barát

A SuitBot voltaképpen egy exoskeleton, azaz egy olyan, az ember testére csatolható szerekzet, amely képes növelni viselője állóképességét, munkabírását, erejét. Az LG robotja a lábakra koncentrál. Elsősorban gyári munkásokra gondolva fejlesztették, hogy segítségével a munkások nagyobb terheket legyenek képesek mozgatni, és ne fáradjanak el, ha sokat kell a csarnokon belül gyalogolni. Ezt fel lehet fogni pozitívan is, bár a CNet például inkább marxi húrokat penget, amikor a robotról szóló beszámolójának címében azt írja, hogy az LG eszköze megállíthatatlan gépekké alakítja a proletariátust.

A robot négy ponton kapcsolódik viselője testéhez. Az első pont egy papucsszerű lábbeli. Magát a mozgást egy az emberi láb mozgását lekövető szerkezet segíti, amely a lábszárnál, majd combnál kapcsolódik a lábhoz. Legfelül egy derékpánt rögzíti a szerkezetet, melynek hátsó részén alakították ki a tápellátást biztosító akkumulátorhelyet is.

Az LG azt állítja, hogy a robot viselése kényelmes, a robotlábak pontosan illeszkednek az emberi ízületek mozgását, és nem korlátozzák semmiben. Egyszerűen abban segítenek, hogy ugyanazt a munkát az ember sokkal kisebb erőfeszítéssel, esetleg gyorsabban el tudja végezni. Az exoskeletont úgy alakították ki, hogy akár ülőalkalmatosságként is szolgálhat viselőjének (lásd a lenti képet).

SuitBot képes lesz kapcsolatba lépni más típusú CLOi robotokkal – például egy csomaghordó vagy tisztító robottal, hogy ún. "smart working hálózatot" hozzanak létre. Tegyük gyorsan hozzá: ez a smart working hálózat lehet hogy jól hangzik a marketingben, de az elképzelhető forgatókönyvek már közel sem olyan vonzóak. Főleg ha a többi CLOi robot úgy dolgozik, mint a CES-es bemutatón.

Ez az első emberközpontú robot (nem)

Bár az LG úgy harangozta be a SuitBotot, mint az első emberközpontú viselhető robotot, a kísérlet, hogy ilyen eszközt készítsenek, messze nem az első, a Bitport is hírt adott már több ilyen tervről vagy prototípusról.
 

CLOi SuitBot: ülve és állva is kényelmes

Az első fejlesztések katonai célúak voltak, a Lockheed Martin HULC (Human Universal Load Carrier) projektje arra keresett megoldást, hogy segítse a súlyos felszerelésüket szállító katonák harctéri mozgását. A japán Cyberdyne az egészségügyi felhasználásra koncentrált: már évekkel ezelőtt olyan szerkezeteket fejlesztett, melyek mozgásukban korlátozottakat, betegeket, időseket tudják segíteni.

Az LG robotjához a legközelebb az Ekso Bionics és a Ford közös fejlesztése, a tavaly már tesztüzemben bevetett EksoVest áll, amely a mechanikusan sokszor ismétlődő mozdulatokat segíti a Ford összeszerelő üzemeiben.

Míg a Fordnál már használják a Ekso eszközét, arról még nincs hír, hogy az LG SuitBotja mikor kerül kereskedelmi forgalomba.

Közösség & HR

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.