Új exoskeletonnal kísérletezik a Ford, hogy még hatékonyabbá tegye a járművek előállításának folyamatát.
Hirdetés
 

Alkatrészeket felrakni egy magas polcra vagy kicserélni egy izzót nem igazán nehéz dolog. De gondoljunk bele, mekkora feladatot jelent, ha ezeket a tevékenységeket napi szinten több ezerszer kell elvégezni, vagy évente akár több milliószor?

Márpedig a Ford gyáraiban dolgozók nagyjából ilyen nagyságrendben látják el a rájuk kiosztott mechanikus, gyakran fizikai erőt igénylő folyamatokat. Ez elkerülhetetlenül elfáradáshoz, figyelmetlenséghez vezet, aminek néha sérülés az eredménye. Hiszen az emberi test és lélek monotóniatűrésének is vannak határai. Olyan határai, amiket ki lehet tolni, állítja az amerikai autógyártó vállalat.

Mechanikus rásegítés

EksoVestnek hívják azt a viselhető technológiát, ami szó szerint leveszi a terhet az alkalmazottak vállairól. A testre rácsatolható külső váz (innen származik az exoskeleton elnevezés) nagyobb tömegek mozgatását is lehetővé teszi, a kisebbeket pedig pehelysúlyúvá változtatja azáltal, hogy az emeléshez szükséges energia java részét nem az emberi izomzatnak, hanem a váznak kell végeznie. Másfél méternél magasabb, de két méternél kisebb alkalmazottak számára készítették az EksoVestet, ami 2-7 kilogrammnyi emelési segítséget tud nyújtani karonként.

Kényelmes viselni, állítja fejlesztője, mivel a külső váz egyáltalán nem nagyméretű, és nem is nehéz. Ráadásul az akkumulátorok és kábelek nélkük működő eszköz nem korlátozza viselőjét a szabad mozgásban. Az Ekso Bionics elmondása szerint a Forddal együttműködve hozták létre a terméket; az autógyártó a prototípus tesztelésében nyújtott nagy segítséget számukra. A végeredmény így egy, a gyári munkások visszajelzésén alapuló megoldás lett, ami mérsékli a test izmainak túlzott megfeszítését, csökkeni a sérülések kockázatát és használata után, a nap végén kevésbé fáradt alkalmazottakat eredményez. Ez pedig nem csak a produktivitásnak tesz jót, hanem a munkahelyi légkörnek is.
 


Az egyelőre csak két amerikai üzemben tesztelt EksoVest hamarosan a világ más régióiban – Dél-Amerika, Európa – is bemutatkozhat, tovább segítve a gyártók küzdelmét munkásaik túlhajszolása ellen. A Ford – állítása szerint – különösen odafigyel erre a jelenségre: 2005 és 2016 között 83 százalékkal csökkentette a munkából kieső alkalmazottai számát. A balesetek, testi/lelki kifáradások eredményezte kényszer/betegszabadságok, munkaköri korlátozások és áthelyezések száma olyan mértékben csökkent, hogy száz, teljes alkalmazásban álló észak-amerikai munkásra már csak 1,55 incidens jut. Ez a Ford létezésének kezdete óta a legalacsonyabb ilyen jellegű mérőszám.

Az ergonómiai kutatások, az összeszerelési folyamatok és az emeléssel járó feladatok kezelésének fejlesztése nem csak biztonságosabb és hatékonyabb gyártósorokat eredményez, árulta el Bruce Hettle, a Ford alelnöke. Az előállított járművek minőségére is pozitív hatással vannak ezek a változások, állítja Hettle, aki szerint már több mint száz új autómodell bemutatásához járultak hozzá a fejlett technológiák.

Robotruha Japánból

Legalább annyira foglalkoztatja a távol-keletiek fantáziáját az exoskeletonban rejlő lehetőségek, mint az amerikaiakét. A Panasonic alapította ActiveLink 2003 óta foglalkozik a viselhető robotöltözékekkel, és elsősorban a mindennapi felhasználhatóságukon dolgozik. Cipelésben, de akár speciális munkakörökben, sőt a mezőgazdaságban is segíthetik az ember munkáját.

Két fontos célkitűzés volt: legyen elérhető árú és könnyen kezelhető. Az ActiveLink egyik legújabb modelljének, a Powerloader Light PLL-01-nek egyelőre 40 kg, és 30 kg-os tömegű terhet tud gond nélkül felemelni. Ezt egy olyan korábbi modell továbbfejlesztése, amely akár 100 kg-ot is felemelt. A másik modell ennél arányosabb: a Powerloader Light PLL-04 "Ninja" csupán 15 kg, és 15 kg-nyi terhet lehet vele vinni.

A ruhákat úgy tervezték, hogy villámgyorsan fel lehessen venni, a cég szerint fél perc alatt bele lehet bújni, használatát pedig gyorsan meg lehet szokni. Azt ígérik, hogy gyaloglásnál nagyjából 12 km/óra sebességet lehet vele elérni.

Piaci hírek

CIO Podcast #59: A megoldásszállítók is készülnek a NIS2-re

Egyrészt őket is érinti az Európai Unó új kiberbiztonsági direktívája, másrészt igyekeznek segíteni a felkészülésben ügyfeleiknek. A főbb lépésekről és a nehézségekről is beszélgettünk az Invitech szakértőivel.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.