A japánok nem a hadseregnek, hanem polgári felhasználásra terveznek "hordható robotot". Egy a Panasonic által alapított kutatócég több mint 10 éve dolgozik ezen. Itt az eredmény.

Bár több cég is foglalkozik hasonló fejlesztésekkel, az ún. exoskeleton ruhákat az amerikai Lockheed Martin HULC (Human Universal Load Carrier) projektje tette igazán ismertté (lésd a fenti képet): a projektet bemutató videofimekben egy katona rohangál elképesztő könnyedséggel nehéz terepen, több százkilós terhet emelget, és közben viszi százkilónyi felszerelését, fegyverét.

Persze nem ő viszi, hanem az a hidraulikus robotváz, amelyet visel, és aminek a segítségével kombinálható a robotok fáradhatatlansága az emberi test finom mozgásaival.

Speciális környezetre tervezte viselhető robotruhát a japán Cyberdyne is. Az év elején tőzsdére vitt cég elsősorban az egészségügyi ellátásban keresett felhasználási terepet. A HAL (Hybrid Assistive Limb) névre hallgató ruhacsalád elsősorban öregeket, valamint végtagsérültek rehabilitációját segítené. A japánok látnak fantáziát a fejlesztésekben: a cég részvényeit gyorsan elkapkodták.

Csináljunk ebből majdnem olcsó, praktikus viseletet

A Panasonic alapította ActiveLink 2003. óta foglalkozik a viselhető robotöltözékekkel, és elsősorban a mindennapi felhasználhatóságukon dolgozik. Ha minden igaz, jövőre már meg is vásárolhatók azok az öltözékek, melyek cipelésben, de akár speciális munkakörökben, sőt a mezőgazdaságban is segíthetik az ember munkáját.

Két fontos célkitűzés volt: legyen elérhető árú és könnyen kezelhető. Az ActiveLink egyik legújabb modelljének, a Powerloader Light PLL-01-nek egyelőre 40 kg, és 30 kg-os tömegű terhet tud gond nélkül felemelni. Ezt egy olyan korábbi modell továbbfejlesztése, amely akár 100 kg-ot is felemelt.

Így lehet futni a Powerloader "Ninja" segítségével

A másik modell ennél arányosabb: a Powerloader Light PLL-04 "Ninja" csupán 15 kg, és 15 kg-nyi terhet lehet vele vinni.

A ruhákat úgy tervezték, hogy villámgyorsan fel lehessen venni, a cég szerint fél perc alatt bele lehet bújni, használatát pedig gyorsan meg lehet szokni. Azt ígérik, hogy gyaloglásnál nagyjából 12 km/óra sebességet lehet vele elérni.

Az ActiveLink elnöke, Hiromichi Fujimoto úgy látja, a várhatóan jövőre forgalomba kerülő "ruhákhoz" 5 és 7 ezer dollár közötti áron lehet majd megvásárolni. Addig azonban még finomítani kell a technológián.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.