Tajvanon nyolc kínai félvezetőipari vállalatnál tartottak razziát a hatóságok illegális munkaerő-levadászás miatt. Az igazságügyi minisztérium nyomozóhivatalának több mint száz nyomozója 14 helyszínen csapott le négy városban, és beidéztek kihallgatásra több mint 60 embert, írta a Nikkei. Az érintett vállalatok ellen többek között az a gyanú, hogy a tehetségek elcsábításával Tajvan globális gazdasági versenyképességét akarták rontani.
A dolog különösen pikáns, mivel az érintett cégek között van olyan csiptervezési eszközöket fejlesztő startup is – az Amedac (Advanced Manufacturing EDA Co.) – amiben a hasonló piacon mozgó amerikai Synopsys cégnek is van részesedése. A többi érintett cég Kínában bejegyzett csipfejlesztő, a Nikkei név szerint a Vimicro és a Verisilicon nevű cégeket említette.
Az üzleti lapnak egy neve elhallgatását kérő tisztviselő azt mondta, hogy az akciót bő félévnyi nyomozás előzte meg, melynek során a hatóságok figyelték a nyolc vállalatnál a szakemberállomány mozgását és a pénzek áramlását.
A hivatalos közlemény szerint a hatóságok azért kezdtek akcióba, mert a kínai vállalatok a szabályokat kijátszva kutatási-fejlesztési központokat hoztak létre Tajvanon, melyekbe tapasztalt tajvani szakembereket csábítottak át. A hatóságok szerint a vállalatok ezzel megsértették a külföldi vállalatok tajvani működésére vonatkozó szabályokat. Cselekedetük pedig veszélyeztetheti Tajvan nemzetbiztonságát és globális versenyképességét. A vállalatok egy része helyi vagy nem kínai külföldi vállalatnak álcázta magát, de állítólag olyan cég is van a nyolc érintett között, amely a szükséges hatósági-szabályzói engedélyek nélkül folytatott tevékenységet a szigeten.
A vizsgálatra akkor kerül sor, amikor a szigetország a globális csipipar termelésbővítési rohamai által kiváltott kritikus létszámhiánnyal küzd.
A tajvani cégek is sorban állnak a mérnökökért
Tajvan számára a félvezetőipar védelme kritikus, ezért folyamatosan szigorítja az iparágat védő törvényeket. Ennek szellemében szigorították például a gazdasági kémkedés, valamint a kritikus nemzeti technológiák és üzleti titkok Tajvanon kívüli, engedély nélküli felhasználásának büntetési tételeit.
Tajpeiben a legnagyobb veszélynek Peking törekvéseit tartják. A sziget félvezetőiparában ma már olyan súlyos a szakemberhiány, hogy a kapacitások növelésének egyik fontos gátjává vált. Eközben Kína évek óta hatalmas összegeket fordít arra, hogy csökkentse kitettségét a külföldi félvezetőipartól. És ha a terv kivitelezése a vártnál többe kerül és lassabban is halad, Peking nem adta fel. Az iparág felfuttatásához szükséges szaktudást pedig úgy tűnik, többek között épp Tajvanról szeretné megszerezni.
Erre reagálva tavaly áprilisban Tajvan betiltotta azokat az álláshirdetéseket, melyek Kínában kínáltak karrierlehetőséget szakembereknek. Bár a mostanihoz hasonló látványos akciók nem voltak, tavaly 23 esetben indult vizsgálat tiltott munkaerő-toborzás miatt kínai vállalatok ellen. A legnagyobb visszhangot a kriptovaluta-bányászatra optimalzált csipeket fejlesztő Bitmain Technologies ügye váltotta ki. A cég állítólag több mint 100 mérnököt csábított át magához illegálisan Tajvanon, hogy gyorsítsa mesterséges intelligenciája fejlesztését.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.
2025.03.18. Symbol Budapest
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak