A két éve még 133 ezer embert foglalkoztató óriás bérlistáján idén januárban már csak 108 ezer név szerepelt. A fogyás egy része az MI-hez köthető.

A létszám szempontjából nagyon stabil 2021–2022-es periódust követően tartós fogyókúrára fogta magát a Dell. Az amerikai informatikai nagyvállalat a nehéz időszaknak bizonyuló 2023-as évben 13 ezer fővel kurtította meg bérlistáját, amit a tőzsdefelügyeletnek nemrég benyújtott kötelező éves jelentés szerint tavaly újabb 12 ezres leépítés követett.

A január végi adatok szerint a Dell már csak 108 ezer alkalmazottat foglalkoztatott, ami a vállalat méretéből adódóan egyben azt is jelenti, hogy a cég az elmúlt két év alatt évente 10 százalékot "könnyített" a dolgozói táboron. A helyzet azonban munkavállalói szempontból lehetett volna rosszabb. A tavaly augusztusi pletykák ugyanis még arról szóltak, hogy a 2024-es elbocsátási kör akár 12 500 embert is érinthet.

Hullámzó folyamat

A koronavírus idején felduzzasztott Dell 2023 elején jelentett be – sok más informatikai nagyvállalathoz hasonlóan – nagyszabású leépítést, elsősorban a világban uralkodó negatív körülményekre (recessziós félelmek, elszabaduló infláció, ukrajnai háború stb.) hivatkozva. Az akkori kommunikáció szerint az állomány nagyjából 5 százalékát tervezték elküldeni, ám később kiderült, hogy végül ennek a duplájával, nagyjából 13 ezer emberrel rövidült a fizetési lista.

A vezetőség és a munkavállalók kapcsolatát ezen kívül sem lehet zökkenőmentesként jellemezni. A menedzsment ugyanis egy korábbi ígéretet megmásítva 2024 elején kihirdette: immár újra az irodákba akarja látni a dolgozókat (ahogy történt ez egy sor más techcégnél is). A visszatérési program azonban nem hozott fényes sikert, sokan az előléptetés lehetőségéről is lemondtak azért, hogy számukra megmaradjon a távmunkázás. A tavalyi 12 ezres létszámcsökkenésben tehát masszívan benne lehetnek azok is, akik maguktól mondtak fel, mert nem voltak elégedettek a megváltozott körülményekkel.

A felszámolt pozíciók egy részéért viszont egyértelműen a mesterséges intelligencia fejlődése tehető felelőssé. A Dell tavaly ősszel egy szintén a tőzsdefelügyeletnek benyújtott anyagban ismerte el, hogy az MI egyre szélesebb körű alkalmazása megnyitja a további leépítés lehetőségét a szervezetnél.

Máshol is hullik a forgács

A Dell nem az egyetlen informatikai vállalat, ahol az utóbbi időben nagyarányú elbocsátásokat vezényeltek le. Ugyan a Block egy nagyságrenddel kisebb ligában játszik, de a héten bejelentett, közel 1000 állást érintő leépítés, illetve a tavaly év elején megtett hasonló méretű karcsúsítás egyaránt nagyjából 8-8 százaléknyi embert érintett a Twittert alapító Jack Dorsey által vezetett fizetési szolgáltatónál.

Közösség & HR

Minirobottal váltanák ki a gyomortükrözést

A kutatási stádiumban lévő új megoldás könnyebbé és lényegesen elviselhetőbbé tenné a páciensek vizsgálatát. Mindez nagy segítséget jelentene például a bélrák elleni harcban.
 

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Mit tartogat a jövő ebben a rendkívül dinamikusan fejlődő környezetben?
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.