Az EKB egyik vezetője szirénéneknek nevezte a Facebook új üzletét, ami akár a központi bank és az euró működésére is romboló hatással lehet.

A Facebook digitális fizetőeszköze alááshatja az Európai Központi Bank (EKB) képességét a monetáris politika alakításra, ezért Európának nem szabad bedőlnie a libra álnok ígéreteinek – fogalmazott hétfőn a szervezet egyik igazgatósági tagja, a luxemburgi Yves Mersch. A libra árfolyamát ugyanis a tervek szerint egy kosárhoz kötnék, amelyben valódi devizák – az euró mellett a dollár, a font, a svájci frank és a japán jen – is helyet kapnának az árfolyam stabilitásának érdekében, a fizetőeszköz felhasználóinak tábora pedig a közösségi hálózatokba regisztrált tagjaira épülne világszerte.

Mersch szerint a libra aktuális elfogadottságától függően az euró megjelenése a devizakosárban egyszerűen csökkentené az EKB ellenőrzési lehetőségeit az uniós valuta fölött. Károsodna a központi bank monetáris politikájának transzmissziós mechanizmusa az euróövezetben működö bankok likviditási pozíciójára gyakorolt hatáson keresztül, az pedig összességében alááshatja az euró nemzetközi fizetőeszközként betöltött szerepét.

A tervek szerint a kecskék gondoznák a káposztát

A Facebook még a nyár elején tette közzé elképzeléseit a libra jövőre esedékes bevezetésével kapcsolatban. Ahogy annak idején írtuk, a blokklánc-technológiára épülő megoldás a hagyományos értelemben vett kriptodevizákkal szemben egy globális pénzügyi infrastruktúra épülne. Az olyan kapcsolódó fejlesztéseket, mint amilyen a hozzá tartozó digitális tárca is lenne, a Facebook új leányvállalata vinné, magát a fizetőeszközt és a tranzakciókat pedig egy több tucat taggal rendelkező nonprofit szervezet, a Libra Association ellenőrizné.

A koncepció a legelső pillanattól kezdve súlyos kritikákat kapott, a Facebook által felhalmozott komoly bizalmi deficittől és az adatkezelési botrányoktól kezdve odáig, hogy a felügyeletet a fizetőeszközök közcélú meghatározásával szemben egy semmilyen módon nem választott, profitorientált piaci cégekből álló egyesülés végezné. Yves Mersch is kifejezetten aggasztónak nevezte ezt a központosított felállást, mivel a libra mögött a gyakorlatban nem áll semmilyen végső hitelező, az ellenőrzésben résztvevők tulajdonképpen csak a részvényeseknek tartoznak elszámolással, és nem élveznek közbizalmat.

Mersch egész konkrétan odaszúrt a Facebooknak, amikor kiemelte, hogy a librát ugyanazok a figurák akarják bevezetni, akiknek az utóbbi időben többször is magyarázkodniuk kellett az amerikai vagy európai törvényhozók előtt, mivel a közösségi platformon a személyes adatok kezelésének módja már a demokratikus társadalom működését veszélyezteti. Mindezek alapján az európai szabályozó és felügyelő szervezeteknek érvényre kell juttatniuk illetékességüket a libra fölött, sőt az EKB igazgatósága tagja szerint a kockázatok kezeléséhez nemzetközi összefogásra van szükség.

A Reuters által idézett nyilatkozatában Mersch reményét fejezte ki, hogy az európaiak nem lesznek hajlandók lemondani a már bejáratott fizetési csatornák megbízhatóságáról, szemben a Facebook szirénénekének szédítő, de álnok ígéreteivel. A librával kapcsolatos problémákról nemrég ebben, ebben vagy ebben a cikkünkben is beszámoltunk.

Piaci hírek

Oximoron helyett: újabb próbálkozás az olcsó iPhone-ra

A jóslataival általában betaláló híres Apple-elemző több részletét, például az árát is megszellőztette a várhatóan jövő év elején érkező alsóbb kategóriás iPhone-nak.
 
Hirdetés

A gyártóipar digitális ébredése

Hogyan teremtenek új generációs ügyfélélményt a digitális platformok?

Elméletben korlátlanok a lehetőségek a virtuális és a kiterjesztett valóság előtt, de a gyakorlatban még mindig nem találta meg a helyét a két technika. A közeljövő azonban formabontó szolgáltatásokat ígér.

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.