Az Európai Bizottság egyelőre kérdezz-feleleket játszik a Microsoft-OpenAI és a Google-Samsung párossal, de a jelenlegi felállásban sokan tartják elkerülhetetlennek a szabályozói beavatkozást.

Az Európai Unió trösztellenes vizsgálatot indított a mesterséges intelligencia területén is, ezúttal a Microsoft és az OpenAI, illetve a Google és a Samsung közti nagy horderejű együttműködéseket véve górcső alá. Az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős vezetője, Margrethe Vestager szerint az MI-technológia nyaktörő ütemben fejlődik, ami különösen indokolttá teszi azoknak a piaci gyakorlatoknak az előzetes vizsgálatát, amelyek jellemzőek a ChatGPT megjelenése óta végzett manőverekre. Az AI News beszámolója alapján az EB is aggasztónak tartja a technológiai óriáscégek monopolisztikus törekvéseit, amelyek gyakran eredményeznek stratégiai partnerségeket és felvásárlásokat, aláásva a versenyt és az innovációt.

Kezdetbnek ott van a Microsoft és az OpenAI 13 dolláros együttműködése, ami minden tekintetben az egyik legjelentősebb partnerség az iparágon belül. A 2019-ben kezdeményezett társulás magában foglalja a Microsoft jelentős beruházásait az OpenAI-ba, az általa biztosított cloud erőforrásokat, illetve az OpenAI fejlett modelljeinek integrációját is a Microsoft termékeibe és szolgáltatásaiba. Ez a kooperáció nyilvánvalóan problémásnak tűnhet a kisebb cégek piaci lehetőségeit illetően, Vestager pedig hangsúlyozta: az Uniónak ügyelnie kell rá, hogy a hasonló együttműködések ne álczhassák az egyik partner irányító befolyását a másik felett. Az EB ezzel kapcsolatban már konkrét információkat is kért a két érintett vállalattól.

A méret nagyon is lényeges

Vestager szerint a cél annak meghatározása, hogy a kizárólagossági záradékok kártékonyak lehetnek-e az MI-piacon formálódó versenyre nézve. Ezért keltett ugyancsak jelentős figyelmet a Google és a Samsung mesterséges intelligenciával kapcsolatos megállapodása, ami a Samsung hardveres és a Google MI-képességeit hasznosítaná a fogyasztói elektronikai és mobiltechnológiai fejlesztésekben. Bár a partnerség itt is azzal kecsegtet, hogy széles fogyasztói körhöz juttatja el a fejlett MI-funkciókat, versenyjogi kérdéseket is felvet a kritikus technológiákhoz való hozzáférésről vagy a piac befolyásolásáról. Az EU szabályozói itt is kérdéseket küldtekki "a megállapodásának hatásainak jobb megértésére".

Ahogy az AI News is kiemeli, az említett felvásárlások és partnerségek kapcsán a szabályozók is mindenhol egyre jobban érdeklődnek az ilyen megállapodások hatásai iránt a piaci erőfölény kialakulására. A lap szerint az elmúlt vekben tapasztalt folyamatok előbb-utóbb elkerülhetetlenül kiváltották volna az EU szabályozói beavatkozását, még akkor is, ha a mostani bejelentésekre válaszul a Microsoft és a Google is megerősítette elkötelezettségét a törvényi megfelelőség és az innováció mellett. Az EU trösztellenes vizsgálatának eredménye azonban így is jelentős hatással lehet a nagy techvállalatok működésére az európai MI-szegmensben, és új intézkedésekhez vezethet a jobb versenyfeltételek kialakítására.

Piaci hírek

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.