Kiderült, mennyit kér a dél-koreai gyártó a visszahívott és kipofozott okostelefonokért, miután újra a boltokba küldi őket.
Hirdetés
 

Kirobbanó sikere volt tavaly a Samsung Galaxy Note 7-nek, a milliós példányszámban visszahívott készülékekről azonban nem akart teljesen lemondani a dél-koreai gyártó. Már korábban kiderült, hogy alapos átnézés és némi áttervezés után újra piacra dobja az okostelefonokat a vállalat, ezúttal arról is lehullott a lepel, hogy mennyiért lehet (újra) hozzájutni egy ilyen eszközhöz.

Több mint 5 milliárdos bukó

A nagy profitvárakozással tavaly ősszel piacra dobott közel 900 dolláros készüléket már októberben vissza kellett hívni, mert néhány példány öngyulladásra volt hajlamos. A vizsgálatok kiderítették, hogy a hibát a túlságosan szoros helyre tervezett akkumulátorok túlhevülése okozta. A cég becslése szerint a félresikerült termékbevezetés után eltelt három negyedévben mintegy 5,5 milliárd dollárnyi profitot húzott ki a zsebéből. A visszahívásig több mint 3 millió Note 7-et dobott piacra.

Korábbi értesülések szerint a Samsung otthon júliusban, vagy augusztusban jelenhet meg az újragondolt, biztonságos akkumulátorokkal ellátott változattal, amiből tervek szerint 400-500 ezer darab körüli mennyiséget szeretne ott piacra dobni.  Az új akkumulátorok már olyanok lesznek, amelyek megfelelnek a Samsung szigorított akkumulátor-biztonsági eljárásainak.

A társaság emellett azt is tervezi, hogy a felújításra alkalmatlan készülékekből a még hasznosítható részegységeket, chipeket, kamera modulokat, színes- és ritkafémeket (réz, arany, ezüst, nikkel) kivonják és újrahasznosítják.
 


Legfrissebb információk szerint
nagyjából 450 dolláros áron kerül majd forgalomba a felújított Galaxy Note 7, azaz az eredeti ár feléért vesztegetik majd a Dél-Koreában (újra) megjelenő modellt. Ezen már sok haszna nem lesz a Samsungnak, viszont, ha így meg tud szabadulni félmillió darabtól, akkor az talált 200-250 millió dollárt (mínusz a költségek) jelent az elektronikai konszernek.

Féláron is csak erre futja

Ennél sokkal többet, ha akarna, sem tudna eladni. Egyrészt nem mindegyik visszahívott készülék van/volt olyan állapotban, hogy újra el lehessen adni (és itt nem a felrobbant példányokra gondolunk). Másrészt a Samsung márka iránti hűség értelemszerűen otthon a legnagyobb, a világ más részeiben (még) kevésbé hajlandóak az emberek egy többször is besült termék mellett kitartani.

Jelenleg még mindig nem tudni pontosan, hogy mikor kerülnek boltokba az eszközök. A Samsung hivatalosan csak annyit közölt az ezt firtató újságírói kérdésekre, hogy a következő generációs Galaxy Note megjelenése előtt. Mivel az ősszel érkezik, ezért valószínűsíthető, hogy még a nyáron elérhető lesz majd a régi-új Samsung Galaxy Note 7.  Azt még elárulta a vállalat, hogy nagyjából 300 ezer példánnyal tervezik megszórni a piacot.

A felújított készülékek némileg kisebb kapacitású (3200 mAh) akkumulátorral érkeznek majd a korábbi állapothoz (3500 mAh) képest. Ez, ha az üzemidő tekintetében nem is annyira előnyös változás, a stabilitást tekintve nagy pozitívum. Amint ugyanis arra a tavalyi vizsgálat rávilágított, a túlhevülés legfontosabb tényezője a nem elégséges hely volt, vagyis a töltéstároló telepek természetes térfogatnövekedésének nem biztosított helyet a készülékváz. Az új akksival viszont remélhetőleg már nem lesz ilyen probléma.

Konzumer tech

Trump a nem létező robothadseregnek is keresztbe tett

Eddig sem volt könnyen hihető, hogy az egyre nagyobb bajban lévő Tesla már az idén ezerszám gyártja majd a humanoid robotokat, de a kínai kereskedelmi korlátozásokkal alapanyag sem feltétlenül lesz a gyártásukhoz.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.