A SpaceX vezetője mindezt egy jövőre tervezett rakétakísérlet 60 százalékosra becsült sikeréhez köti.

A SpaceX alapító vezérigazgatója, Elon Musk vasárnap lengette be, hogy az ügyfelek abban a pillanatban elkezdhetik előrendelni a helyeket a Marsra szóló utazásokra, amint a Staship (a SpaceX által fejlesztett, hosszú időtartamú emberes küldetésekre is alkalmas rakétarendszer) sikeresen visszatér első Föld körüli repüléséről. A Twitter-üzenet válasz volt egy másik felhasználó kérdésére, amely a Starship fejlesztésének felgyorsításáról és a "Marsi Technokrácia" felépítéséről szólt – ennek megfelelően most sem világos, hogy átgondolt posztról vagy a Musktól megszokott, tizenkilencre lapot riposztról van szó.

Maga a Starship egy több milliárd dolláros, több mint 50 méter magas rakéta, a Starship-Super Heavy (korábban Big Falcon Rocket, BFR) kódnéven futó rakétarendszer új generációs képviselője. A SpaceX célja a bolygóközi utazásokhoz is megfelelő hatótávolságú, teljes egészében újrafelhasználható rakéták kifejlesztése, ami technikailag és anyagilag is megvalósíthatóvá tenné a Marsra való rendszeres űrutazást. A tervek szerint a legelső kereskedelmi felhasználások a Föld és a Hold közti űrturistáskodást, illetve a földi közlekedést célozzák majd – az első tesztrepülés céldátuma 2020, az első holdturisták pedig legkorábban 2023-ban szállhatnak fel.

Sűrű a program a SpaceX-nél

A rendszer része a Starship űrhajó mellett a 60 méternél is magasabb Super Heavy hordozórakéta, amely képes a kilövést követően visszatérni az indítóállomásra. A SpaceX jelenleg Texasban teszteli a különféle koncepciókat és hajtóműveket, Musk korábban 60 százalék esélyt adott rá, hogy az új űrhajó jövőre már sikeresen Föld körüli pályára állhat. A távlati célok között egy 2022-es teherszállító és egy 2024-es emberes küldetés szerepel a Mars felé. A SpaceX vezérigazgatója egyébként egy kevésbé jól sikerült Twitter-üzenetet is kilőtt az "Occupy Mars" idézettel, amelyhez azonban a Holdat ábrázoló képet sikerült csatolnia.

Eközben éppen most zajlik a Falcon Heavy eddigi legfontosabb erőpróbája: helyi idő szerint hajnali fél háromkor ismét fellövik a rakétát, amelyet követően a két gyorsító rakéta is újra visszatér majd. A Falcon Heavy legelső kilövésére már tavaly sor került, de a mostani hatórás vállalkozást több szempontból is az eddigi legfontosabb és legnehezebb feladatnak nevezik. Azon túl, hogy egy atomórát is az űrbe juttat, a különböző pályákra álló műholdak miatt a második fokozatot összesen négyszer gyújtják be a tervek szerint. Az élő közvetítést ezen a csatornán lehet követni:
 


Ha minden az elképzelések szerint halad, akkor valami olyasmire kell majd számítani, mint amit az alábbi animáció is bemutat:
 


A SpaceX legutóbb néhány héttel ezelőtt hallatott magáról, amikor bejelentette, hogy a cég komoly lépést tett a jövőben felállítandó Starlink globális műholdas internetszolgáltatás felé. Május végén ugyanis sikeresen fellőtték a Falcon 9 hordozórakétát a hálózat kiépítéséhez szükséges műholdak első 60 darabjával. A kétszer is elhalasztott kilövés ezúttal hibátlanul sikerült zajlott, az újra felhasználható Falcon 9 pedig simán landolt az Atlanti-óceánon várakozó platformon.

A Starlink egyébként önmagában is 12 ezer műhold pályára állítását célozza, emellett az Amazon és a Facebook is sok ezer egységet juttatna fel saját hálózatához – nem csoda, hogy a csillagászok már hevesen tiltakoznak a szabad szemmel is látható műholdhadsereg ellen, ami a megfigyelések és az éjszakai természet szempontjából is komoly következményekkel járhat.

Piaci hírek

Véletlenül gyilkossággal vádolt meg egy államügyészt a mesterséges intelligencia

Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.
 
Hirdetés

Így lehet sok önálló kiberbiztonsági eszközéből egy erősebbet csinálni

A kulcsszó a platform. Ha egy cég jó platformot választ, akkor az egyes eszközök előnyei nem kioltják, hanem erősítik egymást, és még az üzemeltetés is olcsóbb lesz.

Ezt már akkor sokan állították, amikor a Watson vagy a DeepMind még legfeljebb érdekes játék volt, mert jó volt kvízben, sakkban vagy góban.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

ITSM a gyakorlatban

Három fájdalompont, amire az IT szolgáltatásmenedzsment gyors válaszokat adhat.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.