A Microsoft koronagyémántja ráncfelvarrást kap. Redmond letisztultabb, könnyebben kezelhető felülettel igyekszik a felhasználók kedvében járni.
Hirdetés
 

Bár a Microsoft már rég nem csupán a Windowsról és az irodai szoftvercsaládjáról szól, azért az Office-ból származó bevételek még mindig tetemes részét adják a forgalomnak. Nem meglepő tehát, hogy a programot igyekeznek a lehető legjobb formában tartani.

A kevesebb több

Tegnap a gyártó több apró, alkalmazásokon átívelő módosítást jelentett be. A cég külön kiemelte, hogy a változtatásokat a felhasználók bevonásával és szakaszosan vezeti be, ami azt is jelenti, hogy a visszajelzések alapján még további finomítások lehetségesek.

A felsorolt újítások közül a legmarkánsabb a Wordből jól ismert, menüket és eszközöket megjelenítő szalag "összezsugorítása". Ahogy a lenti képen is látható, a ribbon egysorossá változik, ami egyrészt nagyobb munkafelületet jelent, másrészt viszont óhatatlanul kevesebb információt, lehetőséget tartalmaz. Ez utóbbit az ikonok átrendezésével, animációkkal, grafikai módosításokkal igyekeztek a fejlesztők enyhíteni, de akik nem akarják elengedni a bővebb szalagot, azok természetesen beállíthatják a régi nézetet is.

 

Az elsőként a Word webes változatánál megjelenő új design később feltűnik majd az Outlookban is, illetve idővel a teljes portfólión, beleértve a Word, a PowerPoint és az Excel desktopra telepített változatait is. Mivel a "fekete öves" júzerek jellemzően utóbbiakat használják intenzíven, így érthető, hogy a változtatásokkal ott a legóvatosabb a Microsoft. 

Okosodó kereső

A másik említésre érdemes változás a keresősáv felokosítása lesz. Itt a cég igyekszik mesterséges intelligencia és öntanuló algoritmusok segítségével jobban feltérképezni, mit is szeretne aktuálisan elérni az adott felhasználó. A nulladik lekérdezésként emlegetett ötlet azt takarja, hogy elég a keresőmező fölé vinni az egeret, a korábbi munkafolyamatok alapján az alkalmazás a gépelés megkezdése előtt felajánl lehetséges opciókat. Ezek között lehet sima keresés is, de más felhasználók profilja, naptári bejegyzések is szerepelhetnek az "étlapon".

Emellett az ikonok is kapnak némi törődést, az átrajzolással a különböző képernyőkhöz igazodhatnak gördülékenyen a grafikák, de a blogbejegyzésben található videóban a sebesség növeléséről is szó esik az újabb fejlesztéseknek köszönhetően.

Cloud & big data

Így lesz drágább a mesterséges intelligencia, mint az emberi munkaerő

Egyes vállalatok már most is többet költenek az MI-ügynökökre, mint a technológiát használó alkalmazottaik fizetésére, miközben a megtérülés nem mindenhol és nem minden szempontból tűnik egyértelműnek.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.