Havi 18-tól 144 euróig terjedő ár – cserébe semmi vesződség. Már ha a felhasználók átverekedték magukat a regisztrációs folyamaton, és net is van.

Ahogy a Microsoft a közelmúltban ígérte, elindult a Widows 365 Cloud PC szolgáltatás. Amit a szolgáltatásról elméleti szinten tudni lehetett, azt korábban összefoglaltuk: itt foglalkoztunk a bejelentéssel, itt pedig összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a témában.

A lényeg: a Cloud PC a Microsoft desktopvirtualizációs szolgáltatására, az Azure Virtual Desktopra (AVD) épül, de annál lényegesen egyszerűbben kezelhető és menedzselhető. A Microsoft megfogalmazása szerint egy automatizált AVD, amely az Azure-ban fut.

A puding próbája azonban az evés – meg az élmény összevetése a pincér által kihozott számlával. Most már mindkettőről vannak tapasztalatok: meglehetősen vegyesek.

Ami az árazást illeti...

A The Verge szerkesztője már megszellőztette, hogy egy alapkiépítésű Cloud PC (2 mag, 4 GB RAM, 128 GB tárhely) 31 dollár lesz. Tom Warren infója helyesnek bizonyult, ez a konfiguráció az USA-ban valóban 31 dollár, az európai ár 25,5 euró – ez vonatkozik a magyarországi felhasználókra is.

Warren értesülései abban is helytállóak voltak, hogy összesen 12 konfigurációból lehet választani. A leggyengébb virtuális gépben 1 vCPU mellett 2 gigabájt RAM és 64 gigabájt tárhely van, ezért 18,2 eurót (vagy 20 dollárt) számít fel a Microsoft. Feljebb lépve van öt darab 2 vCPU-s, valamint három-három darab 4 és 8 vCPU-s kiépítés.

A legerősebb Cloud PC-ben a 8 virtuális CPU mellett 32 gigabájt RAM és 512 gigabájt tárhely van. Ezért Európában 143,9 eurót számít fel a Microsoft, az USA-ban 158 dollárt. (Míg a leggyengébb gép a jelenlegi euró-dollár árfolyamnál az EU-ban olcsóbb 1,6 dollárral, a legerősebb gépnél az amerikai felhasználóknak van 12 dollár árelőnye.)

Arról megoszlanak az első vélemények, hogy ezek az árak hogyan viszonyulnak az on-premise hardverekhez. Az kétségtelen, hogy mint a The Verge írja, az erősebb konfigurációknál akár meg is érheti a vállalatoknak: megszabadulnak az üzemeltetés-karbantartás nyűgétől, ráadásul lehetőséget kapnak, hogy akár feljebb is léphessenek, ha egy feladatnál a virtuális gép teljesítménye lenne akadály.

Gyengébb gépek esetében azonban kérdéses, hogy mennyire kifizetődő a havidíj. Az igaz, hogy a Cloud PC-t bármilyen platformon (Android, Chrome OS, Linux, Mac OS X, iOS) el lehet érni, hiszen egy böngészőben is futtatható (ezért is nevezik inkább streamingszolgáltatásnak), de kell hozzá egy gép, ami elbír a böngészővel, ami jellemzően erőforrásigényes alkalmazás (a fontosabb rendszerkövetelményeket itt foglaltuk össze), valamint a munkaterheléshez igazodó sávszélesség.

Azzal is számolni kell, hogy ha a Cloud PC-n keletkező adatokat valahova külső (értsd: a virtuális gép tárhelyén vagy a Microsoft felhőjén kívüli) helyre szeretnénk kimenteni, azt a csúcskonfigurációnál is csak havonta 70 giga erejéig tehetjük meg. Ha elértük a 70 gigát, utána a Microsoft "egyes esetekben korlátozhatja a sávszélességet". Az alapmodellnél 12 giga a felső korlát.

A használat...

A Microsoft kedvezményekkel is csábítja ügyfeleit a felhős Windowsra. A Business előfizetést választóknak (ez 300 előfizetőig vehető igénybe) például jár az ún. a Windows Hybrid Benefit a Windows 10 Pro licencek után. Ha ilyen operációs rendszer fut a Windows 365-öt futtató elsődleges eszközön, akkor az után maximum 16 százalék kedvezményt kaphat az előfizető.

A Microsoft 365-előfizetők kapnak két hónapos ingyenes próbaidőszakot is. Ezt a felügyeleti központban állíthatják be. Arra azonban figyelni kell, hogy a próbaidőszak lejárta után a próba automatikusan átvált rendes előfizetésre. Azaz ha valaki nem kapcsol időben, és nem jelzi, hogy bocs, nem ezt a lovat akartam, fizetnie kell.

A The Register azon melegében ki is próbálta a szolgáltatást. A lap maliciózus beszámolója szerint lassú volt a regisztrációs folyamat, egy Windows 365 PC létrehozása legalább fél órát vett igénybe, és néhányszor sikerült 404-es üzenetbe is beleütközni, mert az adminisztrációs felület nem töltődött be.

A teljesítmény sem nyűgözte le a tesztereket. Böngészőben futtatva egy Core i5-ös gépen, 8 giga memóriával, átlagos végfelhasználói nettel (100 Mbit/s letöltési sebesség) igencsak döcögött a lokális teljesítményhez képest. Némileg javult az sebesség, amikor átváltottak a futtatás másik módjára: Remote Desktopon keresztül is elérhető ugyanis a Windows 365. De így is nagyon leterhelte a rendszert, amit a ventilátor folyamatos zúgása is jelzett.

A másik fontos kifogása a The Registernek az volt, hogy hiába egyszerű az androidos (pl. okostelefon) és iOS-es (pl. iPad) Remote Desktop app beállítása, hogy azon keresztül használják a Windows 365-öt, maga a Windows alkalmatlan arra, hogy kis képernyőn dolgozzanak vele.

Érdekes módon ennél pozitívabb képet fest a Mac-világgal foglalkozó 9to5Mac. A lap szerint a Safari böngészőben nem az igazi, de a Remote Desktop kliensalkalmazással már elfogadható teljesítményt mutatott a Windows 365, még ha időnként akadozott is. A lap szerint nem lehetett eldönteni, hogy maga a virtuális gép vagy a netkapcsolat volt-e a szűk keresztmetszet.

A The Register összegzése szerint a Windows 365 segít a felhőalapú számítógépek koncepciójának elfogadtatásában, és bizonyosan segít azoknak a vállalkozásoknak, melyeknek sok ideiglenes alkalmazottjuk van és/vagy nincs megfelelő IT-csapatuk, de a szolgáltatás forradalminak nem nevezhető.

Cloud & big data

Pénzben fürdeti a digitális ikreket az amerikai kormányzat

A csiptörvény keretei között több száz millió dollárnyi pályázati pénzt osztanak ki a technológia fejlesztésére és szélesebb körű bevezetésére.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.