Az USA-ban nagy a demokrata-republikánus egyetértés, hogy meg kell rendszabályozni a két big tech céget.

Két demokrata és egy republikánus szenátor fogott össze, hogy a törvény erejével akadályozzák meg az Apple és a Google nyomulását. A demokrata Richard Blumenthal és Amy Klobuchar, valamint a republikánus Marsha Blackburn közösen jegyzik azt a javaslatot, amely véget vetne az alkalmazásboltok körüli huzavonának. Törvényileg tiltanák meg az alkalmazásboltok üzemeltetőinek, hogy saját fizetési rendszerüket erőltessék rá az appfejlesztőkre. Cáljuk az, hogy semmilyen szempontból ne szenvedhessenek hátrányt azok a fejlesztők, akik saját fizetési rendszert használnának, azokkal szemben, akik elfogadják az Apple és a Google rendszerét.

Blumenthal egy interjúban azzal indokolta a tervezetet, hogy a Big Techek hatalma ma már olyan nagy, hogy az már az egész gazdaságra hatással van, például képesek elfojtani az innovációt.

Óriási piac – főleg a két nagynak

A tét különösen az Apple számára nagy (de a Google-nél sem aprópénz kategória). A vállalat egyre jelentősebb bevételt termelő szolgáltatási szolgáltatási üzletágának ugyanis egyre jelentősebb részét adja az App Store, valamint a hozzá kapcsolódó egyéb szolgáltatások, köztük az Apple Pay. Az alkalmazásbolt a fizetős appok utáni részesedést szed be, emellett a saját fizetési szolgáltatásának kötelezővé tételével is szép pénzt keres.

Az Apple ugyan kommentálta a Reutersnek a szenátorok tervét, de csak a szokásos korporért bullshit erejéig: alkalmazásboltja a gazdasági növekedés és az innováció példátlan motorja, amely több mint 2,1 millió munkahelyet támogat az államokban.

A Google magát a tervezetet nem kommentálta, de szóvivője felhívta a Reuters figyelmét a vállalat egy korábbi közleményére, miszerint Androidra nem csak a Google Playből lehet letölteni az appokat. A fejlesztők azokat más alkalmazásboltokból is elérhetővé tehetik, és akkor nem is kell elfogadniuk a szabályokat, nyiltakozta a szóvivő.

Európában is ezen rugóznak

Amit az amerikai szenátorok egy jól irányzott törvénnyel megoldanának, Európában már jó ideje napirenden van. A Spotify 2019-ben az EU versenyjogi hatóságaihoz fordult panasszal, mert szerinte az Apple alkalmazásboltjában nem egyenlőek a versenyfeltételek a külső alkalmazásfejlesztők és az Apple saját appjai számára. Ennek csak egyik eleme az Apple fizetési rendszerének kötelező alkalmazása. Azóta már többen csatlakoztak a Spotify kezdeményezéséhez.

A Spotify azt szeretné elérni, hogy az App Store-ban az appok képességei alapján dőljön el a fogyasztókért folyó verseny. Ehhez több más tényező mellett a svéd vállalat szerint az is kellene, hogy a vásárlók dönthessenek, milyen fizetés rendszert akarnak használni, de a nem Apple-megoldásokat ne sújtsák plusz pénzügyi vagy technikai terhek.

Az Epic Games radikálisabb volt: tavaly augusztusban bejelentette, nem csak az Apple Pay rendszerén keresztül lehet vásárolni az egyik legnépszerűbb játékához a Fornite-hoz virtuális krediteket. Az Apple (majd a Google is) be is perelte a játékcéget.

Egy hónapja az USA-ban 36 tagállam és Washington DC közösen indított pert a Google ellen amiatt, mert szerintük a vállalat versenykorlátozó módon szabályozza a Play Store működését.

Mindezeket a kezdeményezéseket, legalábbis az amerikaiakat okafogyottá tenné, ha a törvényhozás elfogadna egy jó szabályozási keretet. De az EU-ban ettől még folytatódna a kötélhúzás. A három szenátor kezdeményezését érhetően üdvözölte a Spotify és az Epic is.

Mobilitás

Podcastokat szinkronizál géppel a Spotify

A svéd szolgáltató egyelőre néhány népszerű podcastot igyekszik minél több emberhez eljuttatni. Természetesen az MI hatékony közreműködésével.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.