A témában kiadott elnöki rendelet után gyakorlati lépések is kirajzolódni látszanak azzal kapcsolatban, hogyan próbálja kezelni a ransomware-támadásokat az USA.
Hirdetés
 

Belső forrásokra hivatkozva elsőként a Reuters számolt be azokról a fejleményekről, amelyek az egyre gyakrabban előforduló és egyre komolyabb problémákat okozó zsarolóvírusos támadásokra való válaszként értelmezhetők az amerikai kormányzat részéről. A hírek szerint Washingtonban már fel is állt egy dedikált csapat, amelynek feladata a ransomware-támadások jelentette veszélyforrás legmagasabb szintű, koordinált kezelése.

Az USA igazságügyi minisztériuma ezzel kapcsolatban tegnap részletes levelet küldött a tagállamok ügyészségeinek. Ebben a speciális egység munkájának támogatására szólították fel a helyi hivatalokat. A cél, hogy minden releváns információt becsatornázzanak a központba, mivel csak így biztosítható, hogy a részleg a lehető leghatékonyabban tudja felvenni a harcot a kibertérből érkező egyik legkellemetlenebb fenyegetéssel. A felvázolt intézkedéssorozat egyben azt is jelenti, hogy az USA a ransomware-támadásokat a terrorizmussal egy szintre helyezve kívánja kezelni, mivel ilyen szintű központosítás jellemzően csak az utóbbi esetében van érvényben.

A kormányzat igyekszik a nemzeti együttműködés megteremtésével felturbózott tudást a nemzetközi esetekkel összekapcsolva feltérképezni a bűncselekmények minden lényeges elemét és szereplőjét, hogy aztán ezekre támaszkodva nem csupán az elkövetőket kerítse kézre, de magát a cselekményt éltető ökoszisztémát is megpróbálja gyengíteni.

Az új felállásban ennek megfelelően nem csupán a zsarolóvírus-támadásokkal közvetlen összefüggésbe hozható tényeket kell a helyi nyomozó hatóságoknak Washingtonnal megosztani, hanem többek között az illegális kereskedelemre használt digitális feketepiacokkal, a botnetekkel, kriptovaluta-váltókkal, online pénzmosó szolgáltatásokkal kapcsolatos információkat is.

Több a soknál

A minisztériumi tájékoztató levél név szerint is említi a Colonial Pipeline esetét mint az ország működését alapjaiban veszélyeztető akciót. Ez a támadás a Egyesült Államok üzemanyagellátó rendszerének egy jelentős részét iktatta ki egy bő hétre, ami az idén munkába álló új elnököt arra sarkalta, hogy elnöki rendelettel jelezze, jelentős változásokat szeretne látni az ország védelmi képességeinek javítása érdekében.

A ransomware jelentette kockázatokat mutatja, hogy azóta már újabb szalagcímes sztori is kerekedett, mivel a világ legnagyobb húsipari vállalat ellen végrehajtott sikeres támadás után ellátási gondok akadtak a marhahúspiacon.

Szintén a hét híre, hogy a Biden-kormányzat titkosszolgálati arzenál bevetésével szándékszik közelebb kerülni a külföldi, sok esetben oroszként azonosított elkövetőkhöz. A frissen indított "keresztes hadjárat" részeként pedig a sárkány ellen sárkányfű módszerét alkalmazva kibertámadásokkal ütnék ki abból a nyeregből a bűnözőket, amelyben most láthatóan nagyon kényelmesen ülnek. 

Biztonság

Ingyenes appal biztosít biztonságos forrásjelölést az Adobe

A gyártó bejelentette az Adobe Content Authenticity alkalmazás publikus bétáját, amelynek segítségével örök áron ellenőrizhetővé és kezelhetővé tennék a képek forrását igazoló metaadatokat.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.