Egy speciális adatelemzésekkel foglalkozó startup megvizsgálta, hogy az S&P 500 cégeinél mekkora bevétel jut egy alkalmazottra. Meglepő eredmény született.

Egy vállalat működésének hatékonyságát – és így jövedelmezőségét – az is mutatja, hogy egy alkalmazottja mennyi bevételt termel, azaz a vállalat mennyire hatékonyan használja az emberi erőforrásokat. Ez persze csak egy mutató a sok közül, és önmagában félrevezető lenne, hiszen nem veszi figyelembe például az egy alkalmazottra eső költségeket, de a vállalat megtermelte hozzáadott értékről sem árul el sokat. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy egy vállalat 1 dollárból vagy 90 dollárból tud csinálni 100-at – ez utóbbiban valószínűleg a technológiai cégek sokkal jobban állnak. Ugyanakkor mégis jó tisztában lenni vele, amikor minden arról szól, hogy a technológiai cégek lesöprik a hagyományos vállalatokat a porondról.

Egy ukrán szakemberek által alapított, de már londoni székhellyel működő startup, a gépi tanulásra alapozott adatelemző platformot fejlesztő Craft a közelmúltban megvizsgálta, hogy miként alakul ez a mutató az S&P 500 listáján szereplő vállalatoknál. Ez egy elég jelentős szelete a világgazdaságnak: az ötszáz cég összesen 25 millió embert foglalkoztat világszerte, és összbevételük mintegy 11 ezer milliárd dollárra tehető.

A technológia szektor a sereghajtók között

Az elemzésből kiderül, hogy egyértelmű az energiaszektor dominanciája. A lista első ötven helyének felét energiacégek foglalják el, és a listavezető is közülük kerül ki: a Valero Energynél tavaly 9,4 millió dollár bevétel jutott egy alkalmazottra. A második helyre az egészségügyi cégek futottak be, az első ötvenbe tízen kerültek be. Ugyanakkor mindössze két technológiai cég, az Apple és a Facebook fért be a legjobb ötvenbe: előbbi a 33., utóbbi a 42. helyen. A számszerű különbségek azonban óriásiak. Az Apple-nél "mindössze" 1,9 millió dollárt termel egy alkalmazott, míg a Facebooknál 1,6 milliót.

Egy-egy szektoron belül is nagy különbségek mutatkoznak. Csak az első ötven helyet nézve például az energiaszektor számos cége teljesít az Apple vagy a Facebook szintjén.

A szektorok szerinti átlagos egy alkalmazottra eső bevételeknél még szembeötlőbbek egyébként a különbségek (lásd az 1. grafikont). Míg az energiaszektorban dolgozókra átlagosan közel 2,3 millió dollár bevétel jut, addig az egészségügyben már csak 0,9 millió dollár, közműszolgáltatásokban 0,88 millió, míg a pénzügyi szektorban 0,85 millió. A leggyengébben az ipari szektor szerepelt (ebbe tartozik a gyártóipar is), ahol 2016-ban átlagosan 321 ezer dollár bevételt termelt egy alkalmazott, míg tavaly 332 ezer dollárt. Mindez azonban nem hat a cégek tőzsdei megítélésére: az egy alkalmazottra eső cégértéket nézve ugyanis némileg más lesz a sorrend. Ez utóbbiaban is az energiaszektor áll a legjobban és az egészségügy a második – az ipar pedig sereghajtó –, de az IT itt felzárkózik a harmadik helyre.

 
Craft Report: S&P 500 Revenue Per Employee 2017 – by Sector
Infogram


Az energiaszektor kiemelkedő teljesítménye persze érthető: ezeknél a cégeknél az üzlet elsősorban a természeti erőforrásoktól és a fizikai tőkétől függ, és nem a munkaerőtől. A technológiai szektorban pedig pont az ellenkezője érvényesül. Szintén érthető az ipari szektorban kimutatott alacsony érték, hiszen ott magasak a beruházási- és az alapanyag-költségek is.

És ha csak az IT-cégeket nézzük?

A Craft készített egy táblázatot, amelyben csak az IT-cégek szerepeltek. Ez már sokkal jobban mutatja, hogy azonos piacon melyik cég hozza ki a legtöbbet az alkalmazottaiból. Itt is óriási különbségek láthatók: a listavezető Apple-nél egy alkalmazott háromszor annyi bevételt termel, mint az 20. helyen álló Intel.

Ugyanakkor az általános tendencia a techcégeknél, hogy az elmúlt években sokat javítottak (lásd a 2. grafikont) ezen a mutatójukon, azaz a bevételeik gyorsabb növekedtek, mint az alkalmazottaik száma.

Kiemelkedően teljesített tavaly például a Broadcom: úgy növelte bevételeit évente 2014 és 2017 között átlagban 33 százalékkal, hogy közben 11 százalékkal csökkentette az alkalmazottainak számát. Az Nvidiánál ugyan tavaly 12 százalékkal többen dolgoztak, mint 2014-ben, ám a bevételek 41 százalékkal voltak magasabbak. Jó évet zárt a Visa is: a 6 százalékos létszámnöveléssel szemben 22 százalékos bevételnövekedés áll. A PayPal is tudta javítani a hatékonyságát: a bevétel 21 százalékkal, a létszám viszont csak 3 százalékkal nőtt.

 
Craft Report: S&P 500 Revenue Per Employee 2017 – IT sector
Infogram


Az elemzés szerint egyébként a techcégek nagyon sokat javítottak az alkalmazottaik termelékenységén. Ugyanakkor éves összevetésben a mutató az energiaszektorban javult a legnagyobb mértékben: 2016-ban átlagosan 1,79 millió dollár bevétel jutott egy alkalmazottra, tavaly viszont már 2,27 millió dollár.

A teljes elelmzés egy kattintásnyira olvasható.

Közösség & HR

Még a Microsoft kutatói szerint sem szabad vakon bízni az MI-ágensekben

Legalábbis ami az irodai feladatok delegálását és a rájuk bízott dokumentumokat illeti, mert a hosszabb munkafolyamatok során képesek teljesen tönkretenni azokat.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.