Az amerikai futball a világ egyik legnézettebb és legjövedelmezőbb sportja. Nem csoda, ha minden technológiai újdonságra lecsapnak a csapatok. A hi-tech úttörő egyértelműen a Dallas Cowboys.

Az amerikai futball a világ egyik legnézettebb és legjövedelmezőbb sportja. Nem csoda, ha minden technológiai újdonságra lecsapnak a csapatok. A hi-tech úttörő egyértelműen a Dallas Cowboys.

Előbb drónok...

A texasi székhelyű csapatnál hagyományai vannak a technológiai lehetőségek korai kihasználásának. Az idei szezonra készülve erre a vélekedésre többszörösen is ráerősítettek. Egyfelől az edzéseken immár távirányítású repülőket, közismertebb nevükön drónokat is bevetnek. A csapatnál eddig is számtalan kamerával vették a gyakorlatozást, ám a drónoknak köszönhetően úgy kaphatnak teljes képet a pályán zajló eseményekről, hogy a kameraállás mégis közeli marad, ráadásul folyamatosan állítható, finomítható.

A drónos edzés ötletét egyébként a helyi egyetemi csapat gyakorlásán látták a Cowboys szakértői, akiknek azonnal megtetszett, ahogy az ottani videós stáb (igen, egy ottani egyetemi csapatnál ilyen is van!) két tagja drónról filmezte a feladatok végrehajtását. A Cowboysnál már be is vetették az új fegyvert, de egyelőre csak a különleges csapatrészek akcióinál használják a repülő segédletet.

...aztán a virtuális valóság

A dallasi csapat másik nagy dobása a virtuálisvalóság-technológia alkalmazása. A megoldást egy volt amerikaifutball-játékos fémjelezte startup szolgáltatja, és a lényege az, hogy a játékosok fején elhelyezett teljes látószögű kamerákkal valódi eseményeket rögzítenek, amelyeket aztán elemzés, tanulás céljából újra és újra át lehet élni egy számítógép és egy virtuális szemüveg segítségével.

Nyilván "élőben" kipróbálva az igazi, de a fenti videón is jól látszik, milyen élményt nyújt ez a típusú elemzési lehetőség. A StriVR Labs technikájához már külön szobát is kialakítottak a Cowboysnál, és az elmúlt hetekben javában zajlik a videók rögzítése. A felvett anyagokat aztán az edzők a gyakorlatok pontos végrehajtásának ellenőrzésére használhatják, de jó eszköz lehet azoknak a játékosoknak is, akiknek nem adatik meg a lehetőség arra, hogy folyamatosan az első számú sorokkal gyakoroljanak.

Ősszel kiderül, milyen előnyt jelent a technológia úttörő jellegű használata a dallasiaknak. Igaz ugyan, hogy lehet, hogy sokáig nem maradnak egyedülállók, mert állítólag már az Atlanta Falcons is barátkozik a virtuális sisakok gondolatával.

Cloud & big data

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.