Tavaly "szerény" 26 százalékos ütemben nőtt a publikus cloud szolgáltatásokra fordított összeg. Idén pedig ez az egyik terület, amit a világjárvány biztosan nem tudott erodálni, sőt...

Meglehetősen egészséges növésben van a globális felhőpiac az IDC számításai szerint. Az amerikai piackutató frissen kiadott, tavalyi évre vonatkozó jelentése minden szegmensben bőven két százalék feletti éves növekedést mutat.

Az égen nincs határ

A kalkulált összforgalom 233,4 milliárd dollárt tett ki 2019-ben, ami pontosan 26 százalékkal haladja meg a tavalyelőtti szintet. Miközben a bevételek nőttek, a kínálati oldalon folytatódott a koncentráció. A teljes forgalom harmadát az öt legnagyobb szereplő, az Amazon, a Microsoft, a Salesforce.com, a Google és az Oracle tette zsebre. Ezeknél a vállalatoknál a bevételnövekedés üteme még az amúgy sem lebecsülendő piaci átlagot is jóval meghaladta, hiszen náluk átlagosan 35 százalékkal nőtt a forgalom.

A bevételek tavalyi alakulása a cloudpiacon szegmensek szerint (mrd USD)


A fenti eredmények egyben azt is jelentik, hogy 2016 óta a szektor több mint kétszeresére nőtt. Az összforgalom mellett pedig már eltörpül a legtöbb nagy tradicionális IT-s vállalat éves bevétele is. Bár forgalom alapján a szoftverszolgáltatások (SaaS) teszik ki a terület nagyjából kétharmadát, a két kisebb szegmens, az infrastruktúra- és platformszolgáltatások (IaaS és PaaS) az elmúlt időszakban rendre nagyobb ütemben nőttek. Utóbbiak például az említett időszak alatt közel háromszoros bevételnövekedést értek el. A trend a tavalyi számokon is látszik: míg a SaaS nagyjából 20 százalékkal bővült, a másik két "rokon" közel 40 százalékkal hízott.

A legnagyobb szereplők részesedése a különböző szegmensekben

 

Az IDC két kördiagramján jól kivehető, mennyire más felállásban működik a szoftverszolgáltatás, illetve a kombinált IaaS-Paas szegmens. Előbbinél jóval kevésbé jellemző a piaci koncentráció. A bevételek kevesebb mint negyede jut a legnagyobb öt szereplőnek, és közülük sincs senki, aki elérné a 8 százalékos piaci jelenlétet. Ehhez képest az infrastruktúra- és platformszolgáltatásoknál az Amazon egymaga besöpri a forgalom harmadát, a Microsofttal karöltve pedig a torta felénél is többet birtokol.

Ami az idei évet illeti, valószínűleg sok panaszra nem lesz okuk a szállítóknak, hiszen a koronavírus okozta felfordulás leginkább pozitív következményekkel jár a szektorban. A távmunka, az otthoni tanulás, illetve általában a megnövekedett igény a rugalmasabb munkafolyamatokra, gyorsabb reagálásra mind a cloud különböző szeleteinél csapódik le újonnan támadt, vagy éppen felerősödött keresletként.

Cloud & big data

CIO Hungary 2025: aki felkészül, az győz?

Beszámolónk második része a 16. CIO Hungary konferencia első napjáról, benne az elmaradhatatlan biztonsági panellel, amit természetesen már a mesterséges intelligencia is tematizált.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.