Az e-commerce virágkorában akár lerágott csontnak is tűnhet a téma: az értékesítés digitális támogatása. A kereskedelem a szemünk előtt alakul át, digitalizálódik, ma már teljesen természetes, hogy vásárlás előtt az interneten szerzünk információkat, ahogy az is, hogy egyre több pénzt költünk el online értékesítési csatornákon.
Arról azonban keveset tudunk, hogyan néz ki a folyamat belülről, így meghívtuk a CIO Klub hangos kiadásának műsorába a téma két fekete öves szakemberét. Szigetvári József, a Szallas Group vezérigazgatója, egy kis vidéki szállásközvetítő cégből építette fel a régió egyik legerősebb szállásfoglalási oldalát. A vállalatot tavaly ősszel vásárolt fel a lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska Holding részben azért a know-how-ért, amit Szigetváriék a régiós terjeszkedésük során felhalmoztak. Tilk Máté a MOL Digital Factory informatikai vezetője, így ő felel a MOL-csoport Fogyasztói Szolgáltatások üzletágának digitális átalakulásáért. Csapatával olyan területek digitalizálását végzi, mint az ügyfél-interakciók személyre szabása vagy a belső működés adatalapúságának fejlesztése.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen módon lehet – és érdemes – retail területen digitalizálni. Nehezíti, netán könnyíti ezt a feladatot a nemzetközi pálya? Két egymástól távoli szektor (turizmus, energetika) képviselőjét ültettük egy asztalhoz remélve, hogy kiderül: meddig terjednek az általános, szektortól függetlenül érvényes trendek, és melyek azok a problémák, amikre iparág-specifikus megoldásokat kell keresni.
A mintegy háromnegyed órás beszélgetésben az alapfogalmak tisztázása (mi a digitalizáció a retailben, és hol húzódnak ma a határai?) után megvizsgáltuk, hogy az értéklánc egyes szereplőinek mi a feladata a szektor digitalizációjában. Beszélgettünk a fizikai és a digitális értékesítés összekapcsolhatóságáról, valamint a globális (régiós) jellemzők és lokális eltérések kezeléséről és összehangolásáról is.
A beszélgetés második felében a megvalósítás informatikai problémáiról, technológiáról, üzemeltetésről, szükséges belső és külső kompetenciákról is faggattuk vendégeinket.
A felvétel 2023. április 18-án a MOL Campuson készült.
A műsor meghallgatható a fenti lejátszóval,illetve az Anchor.fm-en a CIO Klub podcastcsatornáján, de podcastjainkat követheti többek között a Spotify-on, valamint az Apple és a Google podcastplatformján is, melyeken fel is iratkozhat a csatornára.
Iratkozzon fel a CIO Klub podcastcsatornájára, ahol régebbi műsorainkat is visszahallgathatja!
Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket
Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.
Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész