Nem látszanak a gazdasági problémák hatásai azokon a válaszokon, amelyeket egy januárban készült hazai kutatás résztvevői adtak.

Érdemben nem mutatott ki negatív trendeket az az eMAG megbízásából a GKID piackutató által végzett felmérés, amely év elején a hazai internetes vásárlók helyzetét igyekezett felmérni. A mostani válaszok alapján úgy tűnik, online költő honfitársaink nem váltak óvatosabbá a tavaly novemberben készült hasonló megkérdezés óta. (Mindez némileg megnyugtathatja az állapotokkal kapcsolatban jóval pesszimistább webáruházakat.)

A társadalom egészéhez viszonyítva ez a csoport továbbra is kedvezőbb körülmények között él. Tízből hét válaszadó úgy nyilatkozott, hogy kijön a jövedelméből, rendelkezik szabadon elkölthető jövedelemmel, és legalább havi egy-két extra kiadást is megengedhet magának.

Nincs itt semmi látnivaló?

2023-ban a válaszadók legnagyobb hányada nem tervez változtatni korábbi online vásárlási szokásain: 69 százalék ugyanannyi alkalommal rendelne online, és csak minden ötödik megkérdezett csökkentené a rendelések számát. Ezt tízből nyolc válaszadó spórolási céllal tervezi, és csupán 4 százalék abból az okból, hogy offline vásárlással váltsa ki az internetes rendelést.

A válaszadók 10 százaléka idén kifejezetten növelni tervezi az online rendelései számát: az ilyen vásárlók 17 százalékát a drága üzemanyagárak, 39 százalékát az árak könnyű összehasonlítása, 49 százalékát kényelmi okok vezetik ebbe az irányba, 29 százalék egyszerűen kevesebbszer szeretne offline üzleteket felkeresni, 25 százalék pedig a közelében lévő csomagautomatában való átvételi lehetőség miatt rendelne többet online.

Évente 21-szer rendelünk

A kutatás eredményei szerint 2022-ben a hazai internetes vásárlók csaknem fele (47 százalék) 6-20 alkalommal rendelt online, 16 százalék évi 1-5, 13 százalék 21-30, 9 százalék pedig 31-40 alkalommal vásárolt online, míg a heti legalább egyszer vásárlók aránya 7 százalék volt. Összességében egy vásárlóra átlagosan 21 vásárlás jutott 2022 során - a legaktívabb internetes vásárló itthon a harmincas korosztály, amelynek tagjai átlagosan 27,2 alkalommal rendeltek az internetről.

A felmérés eredményei alapján a válaszadók 23 százaléka tavaly csak online rendelt számítástechnikai eszközt, szórakoztatóelektronikai terméket (20%), könyvet (19%), háztartási gépet, konyhai eszközt (17%), illetve mobiltelefont, tabletet és ezek kiegészítőit (17%). A 2023-ban legnagyobb arányban online vásárolni tervezett kategóriák a könyv (38%), a játék (32%), a számítástechnikai eszköz (32%), valamint a szórakoztató elektronikai termék (31%).

A kutatási összefoglaló szerint az online vásárlás legnagyobb előnye - az egyre tudatosabb - válaszadók szemében az árak egyszerűbb összehasonlítása, és így a legjobb ajánlat kiválasztása (48%),  az ország másik felén elérhető termékek beszerzésének lehetősége (47%), illetve a vásárlással töltött idő/energia megspórolása (40%).

A válaszadók több mint harmada az olcsóbb termékvariáns könnyű felkutatásának lehetőségét (33%), illetve azt jelölte meg online előnyként, hogy internetes vásárlás során nem kell autóba ülnie és drága üzemanyaggal utána járnia a lehetőségeknek (30%), valamint annak tényét, hogy nem csupán a magyar kereskedők kínálatából válogathat (24%).

Konzumer tech

CIO Hungary 2025: aki felkészül, az győz?

Beszámolónk második része a 16. CIO Hungary konferencia első napjáról, benne az elmaradhatatlan biztonsági panellel, amit természetesen már a mesterséges intelligencia is tematizált.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.