Mikor érkeznek meg a digitális élményeket kereső vendégek? Lehet, hogy már itt is vannak, csak még nem látjuk őket? Az idén májusban megrendezett Futourism konferencia panelbeszélgetése.

Egy neves szakember, Gerard (Jerry) Inzerillot, a Forbes Travel Guide korábbi vezetője a koronavírus-járvány kitörése előtt nyilatkozta, hogy újra ki kell találni a vendéglátást, mert a technológia, a digitalizáció alapvetően változtatja meg a vendégigényeket. Ez az utazástervezéstől a foglaláson át az élményekig mindent megváltoztat. Ezzel párhuzamosan egyre inkább fókuszba került a jövedelmezőség és fenntarthatóság összehangolásának igénye.

Lehetséges ennyi szempontot, igényt, irányzatot figyelembe venni? Hol tart ma ezen a téren a magyar turisztikai szakma? Felkészültek-e a szállásadók (és a turisztikai attrakciók) a digitális élményekre vágyó vendégekre? Egyáltalán: mit jelent a digitális vendégélmény?
 

A beszélgettés részvevői balról jobbra: Kelemen Gábor (Danubius), Kiss Attila (mndwrk), Gondos Kitti (Everguest) és a kérdező, Bárány Róbert


Erről beszélgetett Bárány Róbert geográfus, urbanista, főállású világutazó, tévés riporter a problémakör három, részben egymást átfedő területét ismerő szakemberrel. Gondos Kitti, az Everguest reputation managere a digitális vendégélmény kamatoztatásának lehetőségeit, Kiss Attila, a mndwrk Kft. ügyvezetője a fejlesztési szempontokat, míg Kelemen Gábor, a Danubius Hotels IT-igazgató feketöves szállodaipari IT-szakemberként a csak terepen megtapasztalható rögvalót (infrastruktúra, üzemeltetés stb.) képviselte.

A beszélgetésből kiderül, hogy hogyan érdemes belefogni a vendégélményt javító fejlesztési projektekbe, hogyan lehet mérni a sikerességét, mit jelent mindez az értékesítésben, továbbá az is, hogy a fejlesztések lépést tudnak-e tartani a vendégek elvárásainak változásával.

A felvételt 2022. május 5-én Budapesten, a Futourism 2022 konferencián rögzítettük.
 


A felvétel meghallgatható a fenti lejátszóval itt, de podcastjainkat követheti többek között a Spotify-on, valamint az Apple és a Google podcastplatformján is, melyeken feliratkozhat a Bitport csatornájára.

A konferenciáról hamarosan további panelbeszélgetéseket teszünk közzé a CIO Klub podcastcsatornáján, ahol a régebbi konferenciák felvételei is elérhetők.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.